Hellboy 8. – A pokolban (2019)

A Vad Virágok Könyvműhely által (újra)indított Hellboy széria eredeti (mondjuk úgy: földi) történetvonala a hetedik kötetnél véget ért, azonban hősünk a pokol különféle bugyraiban folytatja tovább misztikus kalandozását. Előkerülnek régi ismerősök – úgymint  Baba Yaga vagy Eligosz -, de bemutatkoznak olyan új karakterek is, mint Edward Grey, a tizenkilencedik században élt paranormális nyomozó. Azt pedig nyilván mondanom sem kell, hogy az alvilágban fellelhető szörnyeknek és démonoknak se eleje, se vége…

Mike Mignola ott folytatta vagány és nagydumás hősének történetet, ahol a Vihar és Harag című utolsó kötetben abbamaradt. Vagyis Pokolfajzat (egyenlőre) megmentette a Földet az Ogdru Jahad sárkányától, azonban a csata végén ő is odalett. Bár a mi világunkban halott, ezt nem jelenti azt, hogy a Pokolban ne indulna titkokkal és ármánykodással teli felfedezőútra, hogy a végén mindenre fény derüljön.

A vaskos, 288 oldalasra duzzasztott kötetben a tíz fejezetre osztott Hellboy In Hell című történetvonal gyakorlatilag majdnem egybefüggően vázolja vörös hősünk pokolbéli víg napjait. Az Alászállásban Hellboy még csak ismerkedik a pokoli léttel, míg a Pandemóniumban egy mindent megváltoztató halálesetről szerez tudomást, amiben ő is érintett. A Családi kötelékek során Hellboy találkozik nagybátyjával és két öccsével, valamint a Leviathan nevű óriásszörny is tiszteletét teszi. A Halál elefántháton című részben megismerkedhetünk az örök élettel megátkozott, szintén pokolban bolyongó Sir Edward Grey figurájával – akiből aztán később ugyancsak egy különálló széria indult a Dark Horse kiadónál. A három arany ostorban egy ördöggel történő fogadás adja a cselekmény gerincét, míg a Halálkártya szegmensben a híres prágai vámpír bukkan fel. Dr. Hoffman tárgyalása és a Plutó kopóiban Hellboy szinte visszafordíthatatlan betegségét próbálják kikúrálni. A spanyol ara egy régen történt esetre utal – ami egyébként Hellboy In Mexico című különleges kötetben is megjelent -, majd pedig az Akiért a harang szól című epizód zárja le hősünk pokolbéli víg napjainak cselekményét.

Mike Mignola ismét nem csak a történetért felel, hanem a vizualitás is az ő keze munkáját dicséri, színezésben pedig hű társa, Dave Stewart nyújt neki segítséget. Ahogy már megszokhattuk, Mike egyedi stílusát sötét tónusú, komor színvilág övezi, amelyből csak a Dr. Hoffman tárgyalása elején megjelenő álomrészek bemutatása képez kivételt. Már rögtön az első fejezetben (Alászállás) feltűnhetnek bizonyos irodalmi kikacsintások – Charles Dickens talán mindenki által ismert Karácsonyi éneke mellett egy sor másik világirodalmi klasszikusból vett idézetekkel szegélyezi nagydumás hősünk pokoljárását. Bár az epikus pokoli kalandozás végén én mondjuk egy teljesem másfajta jellegű befejezésre számítottam, azért valahol Mignola különleges lezárását (?) is értékelni tudtam. Egy ilyen legendás karaktert, számtalan természetfeletti és fantasztikus kalanddal a háta mögött nem lehet csak úgy egyszer és mindenkorra lekeverni…

A kötet végén a már szokásosnak mondható extrákon – bizonyos szereplők és objektumok grafikus vázlatai – kívül még két grátisz történetet is kapunk. A Bűvész és a Kígyó címűben Mignola hétéves lánya nyúlfarknyi meséjét foglalta panelekbe, A vorsk ördögűzőjét pedig Todd nevű testvérével dolgozta ki egy orosz népmese nyomán. Aki tehát beszerzi eme nyolcadik kötetet, nem fog csalódni Hellboy

A kötetért köszönet illeti a Vad Virágok Könyvműhelyt, akiktől ITT rendelhető meg a könyv!

Értékelés: 8/10

eyescream

Be the first to comment on "Hellboy 8. – A pokolban (2019)"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .