A.J. Finn: Nő az ablakban (könyv, 2018)

nő az ablakbanHónapokkal ezelőtt láttam egy előzetest az eredetileg májusra várható Nő az ablakban című filmhez, és azonnal 2020 egyik leginkább várt címévé vált számomra. A járványhelyzetre való tekintettel megannyi társával együtt ezt a premiert is elhalasztották, így továbbra is csak várhatom a filmet – de addig legalább volt alkalmam a könyvet is elolvasni, amiből adaptálták.


Az A. J. Finn írói álnéven alkotó Daniel Mallory első regényével azonnal a toplisták éléig szárnyalt és a könyv instant best seller lett, így ahogyan a bevezetőben is említettem, a hollywoodi filmadaptációra sem kellett sokat várni. Nem csoda, hiszen a megelőző 12 évben nem fordult elő olyan, hogy egy elsőkönyves szerző műve a The New York Time Best Seller listájának első helyén szerepeljen. A szerző időközben egy sor botránnyal hívta fel magára a figyelmet, amelyek elsősorban nyilvánosan tett egetrengető hazugságainak voltak köszönhetőek, melyekben többnyire önmaga jelentőségét, nagyságát, jóságát, hősiességét nagyította fel.
Mallory azzal védekezett, hogy bipoláris zavarral diagnosztizálták, de a hivatkozott cikkben megkérdezett pszichiáter szerint ez nem indok a viselkedésére.

nő az ablakban

Mindenesetre a szerzőtől nem idegen pálya a pszichiátria témaköre, így talán nem is csodálkozunk, hogy egy különféle mentális problémákkal küszködő gyermekpszichiáter regényének főhőse. Anna Fox agorafóbiás, vagyis nem bírja a nyílt tereket. Lakását nem tudja elhagyni közel egy éve, állapota ugyanis annak a traumának a nyomán alakult ki, hogy elveszítette férjét és kislányát. Betegségét erősödő alkoholizmussal tetézi, összességében tehát egy nem túl bizalomgerjesztő jelenség. Szórakozási lehetőségei – csak úgy, mint egész élete – erősen korlátozottak, így a noir-filmek mellett leginkább szomszédait szereti megfigyelni az ablakból. Így lesz szemtanúja egy gyilkosságnak, de hiába jelenti gyanúját a rendőrségnek, az általa szedett erős gyógyszerek és az elfogyasztott több üveg bor miatt nem szavahihető tanú. Idővel maga is kételkedni kezd, és már nem tudja, hogy csak a képzelete játszott-e vele.

A történet nem hoz újat a Nap alá, több hasonló tematikájú pszichothriller is napvilágot látott az elmúlt években is. Sok szempontból hasonló volt Paula Hawkins A lány a vonaton című regénye (melyből szintén készült film is), illetve A nő a tízes kabinból, de a pszichothriller vonalon megemlíthetjük a Holtodiglant is Gillian Flynn tollából.

A szerző magánéletében sem titkolja imádatát Hitchcock filmjei iránt, és ez nagyon erősen áthatja a regényt. Azon túl, hogy a főszereplő több Hitchcock-filmet is megnéz a regény során, számos más utalás is található a szövegben a suspense koronázatlan királyának munkássáságára, azon túl Finn is igyekszik hasonlóan kezelni a feszültséget, mint példaképe. Különösen sok hasonlóság fedezhető fel a Hátsó ablakkal.

Tagadhatatlan, hogy a Nő az ablakban nem egy eredeti történet, és többet akar markolni, mint amennyit tud. A kritikusok egyértelműen méltatták annak ellenére is, hogy sok olvasónak az a benyomása, hogy “egy kicsit innen – egy kicsit onnan”-módon lett megírva; és máig is jó pontszámokkal bír minden általam meglátogatott könyves közösségi oldalon. Nem hibátlan, és tökéletesen megértek minden olyan olvasót, akinek magára vonta a haragját, de nekem is el kell ismernem, hogy az elmúlt évek egyik legjobb thrillerét olvastam. Komolyságát, komolyan “vehetőségét” és témafelvetéseit illetően erős közepesnek mondanám, de ne feledjük, hogy ez szórakoztató irodalom. Számon kérhetjük rajta a filozófiai mélységeket, csak teljesen felesleges. Elég nagy mennyiségben fogyasztok krimit és más bűnügyi történeteket (csak hogy ne említsem a Serial Chillers cikkeihez folytatott kutatómunkát), de hosszú idő után először érte el nálam egy könyv, hogy hajnalig ébren maradjak miatta, mert annyira izgalmas.

Nem fog maradandó élményt nyújtani, és érzésem szerint a film sem lesz egy sok Oscart megérő alkotás, de az a pár óra izgalom, szórakoztatás és kikapcsolódás, amit az olvasó egy ilyen könyvtől vár, maradéktalanul megvan benne.
Addig is várjuk türelmetlenül a filmet, amit Amy Adams, Julianne Moore és Gary Oldman főszereplésével, várhatóan ősszel mutatnak majd be.

Kinek ajánljuk: Pszichothriller-kedvelő olvasóknak. Ha nem vagy túlzottan jártas a krimiirodalomban, tetszeni fog, mert újat tud majd adni – ha viszont igen, talán élvezed majd felfedezni benne az utalásokat, ahogyan én is tettem.

Értékelés: 7/10

Blissenobiarella

moly moly.hu logo

Be the first to comment on "A.J. Finn: Nő az ablakban (könyv, 2018)"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .