Az Utolsó Előtti Huszár #1 – Hamm bekaplak! (2020)

Varga Bálint Bánk (író) és Tuli Krisztián (rajzoló) párosa által közösségi finanszírozás segítségével megvalósított, történelmi dráma és természetfeletti horror keverékeként definiálható képregényében különféle steam- és dieselpunk elemek, valamint a magyar népmesék, legendák világa keveredik a Nagy Háború valós eseményeivel. Ebben az igencsak érdekes és izgalmasnak hangzó koncepcióban fogant képregényfolyam első füzetét végre fizikai formában is a kezünkbe foghatjuk!

A Hamm, bekaplak! címre keresztelt első részben egy mindentől távoli kis faluba érkezik a Fekete Mentések (másnéven: tizenkettesek, boszorkányosok) néhány tagja, hogy megkeressenek egy ott eltűnt osztagot, akikről már egy ideje semmi hír. Túlélőkre bukkanva a makacs Csillagszemű önkéntes akcióba kezd, szerencsére azonban társai őt jól ismerve hamar segítségére sietnek, és közös erővel legyőzik a padláson elbújó természetfeletti entitást…

A kötet mind borítójában, mind pedig belső vizualitásában szinte letagadhatatlan rokonságot mutat Mike Mignola Dark Horse-os tevékenységét illetően (lásd: Hellboy és a B.P.R.D-univerzum), bár nem mintha ez problémát jelentene. Ugyanis én személy szerint baromira imádom őket, ráadásul ennek a természetfeletti huszáros koncepciónak szintén jól áll ez a komorabb, sötétebb tónus; van benne fantasztikum, emberi dráma és egy csipetnyi horror. A kifejező és részletgazdag rajzolás igencsak mutatós, de a színezésbe sem lehet belekötni. Külön tetszettek a harc során előkerülő, különféle becenévre hallgató fegyverek filmszerű kimerevítései, de a beszélő lóval kapcsolatos derűs részeket is bírtam. Történelmi hitelesség jegyében a korszak nyelvezetének beépítése ugyancsak üde színfoltot jelentett, Gábor úr szentélye meg egyenesen lenyűgözőre sikerült!

Az események közepébe csöppenve nem sok mindenre kapunk választ, inkább csak újabb kérdések kerülnek elő. A régi magyar színészek arcáról mintázott szereplőink (a konok Csillagszemű, az anyagtalan Geiszt, az újonc Róka, Fehérló vagy a folyton cigarettázó Brigitta) legtöbbjéről szintén nem fogunk sokat megtudni, mivel ebben az első részben leginkább csak Csillagszemű karakterére, motivációjára, múltjának egy darabkájára koncentrálunk. Reméljük a folytatásban lassan kiderül majd mi is ez a boszorkány(ok) ellen folytatott háború, és a többi – eddig egyébként szimpatikusnak mondható – szereplőt is részletesebben, mélyebben megismerhetjük.

Az Utolsó Előtti Huszár első kötetében a Hamm bekaplak-on kívül helyet kapott még az ún. nulladik, tétnélküli bevezető epizód (Füstbement terv) kiszínezett változata a Hétszünyű Kapanyányimonyókkal, valamint az utolsó oldalakon a képregényhez készült vázlatokból is kapunk néhányat.

Mindent egybevetve Az Utolsó Előtti Huszár szériában egy igazán eredeti és izgalmas koncepció született – ezt már a srácokkal folytatott interjúnk során is megállapíthattuk -, így tűkön ülve várjuk a folytatást; hogy minél több és hajmeresztőbb kalandban legyen része ezeknek a természetfelettivel hadakozó, ízig-vérig magyar huszároknak!

Értékelés: 9/10

eyescream

Be the first to comment on "Az Utolsó Előtti Huszár #1 – Hamm bekaplak! (2020)"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .