Dracula, The Dirty Old Man (1969)

A múltban már több olyan méltán ismeretlen alkotásról (Ejacula, Sexcula, Vampyres) is olvashattatok már oldalunkon, amik a világ leghíresebb vérszívójának különféle kalandjait mesélik el némi erotikával spékelve vagy egyenesen a pőre testek látványával operálnak. Ezen a vonalon kicsit tovább haladva, ezúttal egy komikusnak szánt, ámde filléres horror-körítéssel tálalt sexploitation gyöngyszemet mutatnék be, amolyan laza hétvégi matiné gyanánt. Szigorúan csak erős idegzetűeknek!

Történet szerint Dr. Irving Jekyll felkeresi a mindentől távoli lévő kis házikóban az Alucard nevű (olvassátok csak visszafele) ügyfelét, akire aztán végül az ingatlan mögötti sziklaüregbe bukkan rá, amint éppen a koporsójából ébred. A vámpír megbízza hősünket, hogy minden este hozzon neki egy új hölgyeményt, ezért pedig egy sakálemberré fogja változtatni. Sakálemberünk tehát minden este egy teljesen idegen áldozatot visz haza gazdájának, aki aztán a barlangjában kikötözi majd félpucérra vetkőzteti az alélt nőket, majd mindenféle abszurd molesztálás veszi kezdetét. Néha azonban a sakál sem tudja megállni, és még hazaszállítás előtt gyorsan becserkészi a lompost egy-egy ájult áldozatának.

A sexploitation zsánerébe tartozó alkotásunkban fedetlen keblek tömkelege bukkan fel, azonban általánosságban elmondható, hogy a bugyi látványánál tovább nem mennek; csupán egy-két esetben láthatunk szőrös háromszöget. Iszonyatos olcsó az egész, de cserébe legalább annyira infantilisen idióta dumák vannak benne, hogy szinte tanítani kéne valami amatőr forgatókönyvírói tanfolyamon. Ráadásul azokat is a hihetetlenül félrement utószinkron során applikálták rá a szereplők szájmozgására. Az egész film alatt pedig rendületlenül ismételnek valami minimál klimpírozást.

Egészen röhejes például, ahogy csokornyakkendős vérszívónk fején egy szürkés szimmetriatengely halad át mind haja, mind a szakálla mentén, míg az öltönyt viselő sakálunk egy olcsó vásári színdarabból kölcsönzött igénytelen maszkban rémkedi végig a játékidőt. Szerencsére a produkció alig hosszabb, mint egy óra, szóval fél lábbal is bőven kibírható – ha már valaki belekezdett eme cikk elolvasása után.

Felszínes szórakoztatásnak megteszi – mondjuk ezekkel a filléres díszletekkel és jelmezekkel nehezen lehetne bármennyire komolyan venni. Kecsappal leöntött áldozatok, melleket foggal kilyukasztó vérszopó, pálcával rögzített plüssdenevér, és indokolatlanul sok fedetlen kebel – hát ennyi lenne ez a marhaság!

Értékelés: 4/10

eyescream

Be the first to comment on "Dracula, The Dirty Old Man (1969)"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .