Frankenstein’s Castle of Freaks ((Terror! Il castello delle donne maledette)) (1974)

Az idők folyamán sajnos kevés emlékezetesen szórakoztató Frankenstein-feldolgozást láthattunk; legtöbbjük inkább középszerű(en unalmas) vagy szimplán csak gyenge és béna. Most bemutatásra kerülő olasz filmünk egyértelműen ez utóbbi kategóriába tartozik. Magyarázata pedig abban a tényben keresendő, hogy nem sok olyan az említett szereplővel foglalkozó produkció látott napvilágot, amelyben Frankenstein karakterén kívül gonosz perverz törpék és bekattant ősemberek is megjelennek – mindezt egy aránylag olcsó, ámde szórakoztató trash-köntösbe burkolva.

Miután a falusiak meglincseltek egy ősembert, Frankenstein gróf (!) csatlósai – köztük egy púpos és törpe – az alagsori laboratóriumba viszik kísérleti alapanyagnak, a falu temetőjéből frissen kiásott csajszival egyetemben. Nemsokára aztán Frankenstein kastélyába érkezik a gróf lánya és annak vőlegénye, valamint a tudományos affinitást mutató barátnője. Ez utóbbi aztán a szállásadójának tudomány iránti hihetetlen szakértelme miatt többször is csőrözik vele.

A perverz törpét közben rajtakapják, hogy titokban a pucér női vendégeket lesi, és kiteszik a szűrét a kastélyból. Egy közeli barlangban hamar összehaverkodik egy másik ősemberrel, és közösen elrabolnak egy nőt, akit jól halálra is erőszakolnak. Ezután a kanos törpe csak nem bír magával, és kilesi a barlangban meztelenül ásványfürdöző lányokat, majd a kastélyba visszalopózva kiszabadítja az életre keltett másik ősembert, aki aztán szörnyű őrjöngésbe kezd. Ez amúgy a film leginkább izgalmas része.

Előbb egyesével kinyírja a kastély alkalmazottait, majd magát a lovon közeledő Frankenstein grófot – púpos barátunkkal például egy jól sikerült Heimlich-fogással végez -, végül pedig a másik ősember ellen fordul, aki időközben megerőszakolás céljából elrabolta a tudományok iránt érdeklődő barátnőt. A fináléban ugyan próbálják megmagyarázni, hogy az életre keltett ősember érdemben jóságos, hiszen megmentette a lányt a másik ősarc karmaiból, de a nép hajthatatlan, és kinyírják őt.

Minden kétséget kizáróan ez az egyik legádázabb olasz trash-kultmű, amivel csak szerencsém volt hulladékfilmes pályafutásom során.  A Terror Castle, The House of Freaks, Monsters of Dr. Frankenstein és még számtalan címen forgalmazott produkció gyakorlatilag nem más, mint a gonosz perverz törpe bosszújának története, amely nyomokban Mary Shelley klasszikus Frankenstein-ópuszát is tartalmazza.

Nem semmi karakter ez a kisnövésű főszereplő, aki a film elején lévő temetői jelenetben még kéjes arccal egy halott csajszik csöcsét fogdossa vagy festmény kivágott részein keresztül nézi a dugást, a mozi vége felé pedig már jellemfejlődve leszíjazott, reanimált ősembereket szabadít ki joviális ábrázattal, mert talán átérzi azok kitaszítottságát.

Filmünk félelmetesnek egyáltalán nem mondható; valahol félúton mozog a kacér melleket és popsit villantó csinos fiatal lányok, az egybenőtt szemöldökkel rendelkező ősemberek és a silány minőségű Frankenstein-kópiák által kikövezett, indokolatlanul kanyargós úton. Bugyuta forgatókönyv, filléres megoldások, nulla izgalom. De legalább jókat lehet szórakozni a film esetlenségén, már ha éppen ezt a célt tűztük ki magunknak; mert amúgy tényleg egy teljesen felesleges másfél óra az életünkből.

Értékelés: 5/10

eyescream

Be the first to comment on "Frankenstein’s Castle of Freaks ((Terror! Il castello delle donne maledette)) (1974)"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .