Dead Shack (2017) (Halálkunyhó)

Kis késéssel, de végre bepótoltam ezt a kanadai horror-komédiát, melyben főszereplőinknek a szomszéd nénivel gyűlik meg a baja, ugyanis az titokban bizonyos lényekkel osztozik a házában. Már csupán a poszter alapján is – lila, mókásan kissé trash-be hajló hegesztőmaszkos alakkal, valamint szögekkel kivert vállvédős meg tüskés buzogánnyal felszerelt fiatalokkal – ígéretes darabnak (vagy talán bűnös élvezetnek?) gondoltam, és örülök, hogy nem hagytam ki, mert végül szórakoztató alkotásnak bizonyult.

Főszereplőink – apa, annak párja, két gyerekkel, valamint azok haverjával – elindulnak egy világ végi olcsó víkendre, valahová az isten háta mögött. Míg fater és mostohaanyuci mintaszülőkhöz illetően hamar leisszák magukat és betépett állapotban vetkőzős pókert játszanak, addig a fiatalok felfedezik a környéket. Így tévednek a szomszédságukban lévő lepusztult tanyára, ahol egy dögösnek látszó milf éppen kanos fiatalokat drogoz be, hogy aztán a pincében tartott zombi-gyermekeinek adja kaja gyanánt…

A Dead Shack nem más, mint egy költséghatékony módon készült faház-az-erdőben koncepcióból kibontakozó horror-komédia, amely nem akarja megváltani a világot, csak szimplán szórakoztat. Igényes fényképezés és klassz elektronikus kísérőzene, némi Stranger Things-féle majdnem-kertvárosi nyomozós beütéssel. Bár az ex-Jim Carryné, született Lauren Holly karaktere által játszott szomszéd elég trash-gyanús abban a hegesztőpajzsban és motoros védőszerelésben, ahogy láncon sétáltatja a zombikat, haha!

Majrés fiatalok és a felelőtlen apa bénázásai is mind-mind táptalajul szolgálnak a kisebb-nagyobb humoros gegeknek, de a vége felé aztán elég jól átmegy vérgőzös öldöklésbe. Néhol ötletes, néhol meg kiszámítható, nincsenek benne hatalmas trükkök, de amit láthatunk az korrekt, viszont a zombijaink maszkolása elég kezdetleges. A játékidőt ügyesen felhasználták, nincs kimondott üresjárat, viszont a – karakterfejlődésre ítélt, azonban ezt ziccert kihagyó – haversrác légből kapott vallomása, a szomszéd zombik eredettörténete, illetve a film elkent lezárása kisebbfajta hiányérzetet hagyott bennem. A Dead Shacket egyszer mindenképpen ajánlom megtekintésre, ha valami nem túlzottan komoly és félelmetes kikapcsolódásra fáj a fogatok. 

Értékelés: 7,5/10

eyescream

 

 

Be the first to comment on "Dead Shack (2017) (Halálkunyhó)"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .