Karácsony tájékán talán nem a horrorfilmek jutnak először eszünkbe a sok bejgli és mézeskalács elfogyasztása közben, azonban számtalan alkotás készült kedvenc műfajunkban, melyek az ünnepeket veszik alapul. Egy ilyen film David Hess 1980-as slashere, a To All a Goodnight, mely cselekményében hasonlóságot mutat az ugyanebben az évben készült kultikus Péntek 13-al, azonban kevésbé emlékezetesre sikeredett, mint a Kristály-tavi rémtörténet.

Egy, a külvilágtól elzárt bentlakásos lányiskolában a karácsonyi szünet előtt pár nappal diáktársai egy ártatlannak induló csíny következtében megölnek egy helyi diáklányt. Két évvel később, miután legtöbb a diák hazaindult az ünnepekre, 6 lány az iskolából úgy dönt, hogy inkább maradnak még néhány estét az intézetben. Döntésük nem véletlen, hiszen a hétvégére meghívták a barátaikat, hogy együtt tölthessenek egy-egy romantikus estét az iskolában. A diáklányok és párjaik azonban az éjszaka folyamán titokzatos módon tűnnek el, melyhez egy mikulás ruhában járkáló gyilkosnak van köze, így a fiataloknak hamarosan már a túlélésért kell küzdeniük…

A To All a Goodnight megtekintése közben és még jóval utána is azon gondolkoztam, vajon néhány alapvető hiba mellett mik azok az okok, ami miatt ez az alkotás finoman fogalmazva is jóval kevésbé sikeredett úgy, mint a vele koncepciójában kísértetiesen hasonló Péntek 13. Félreértés ne essék, a To All a Goodnight nem másolta Sean S. Cunningham remekművét, hiszen hamarabb is mutatták be, azonban rengeteg hasonlóság van a két slasher filmben, amik alapján a To All a Goodnight-nak működnie kéne: az izolált környezet, hogy a fiatalok tulajdonképpen csak magukra számíthatnak, kreatív gyilkosságok, és maga az alapkoncepció, melyről spoiler nélkül igen nehéz lenne beszélni, ezért nem is részletezném tovább. Mindezek ellenére a To All a Goodnight egy nagyon fontos pontban bukik el: nem tud feszültséget felépíteni. A gyilkosságok viszonylag hirtelen és váratlanul történnek, a film elején semmi nem utal arra, hogy a fiatalok veszélyben lennének. Hasonlóképpen a zene, mely az egész mű alatt igen halkan hallatszódik, szintén képtelen fokozni a hangulatot. Annak ellenére, hogy egy slasher filmben gyakran pályakezdő színészeket alkalmaznak, a műben a szereplők igencsak csapni való játékot hoznak, ráadásul egyikőjük sem tud kiemelkedni a többi közül, egyikőjükhöz sem kapcsolatható egy emlékezetes pillanat sem, így tulajdonképpen csak arctalan személyekként maradnak meg bennünk, akikhez nem tudunk kötődni, így a haláluk sem ér minket sokként.

A To All a Goodnight emellett számos koncepcionális hibát is hordoz magában. A forgatókönyv nem logikus, gyakran mintha véletlenszerűen követnék egymást a jelenetek. Az egyik legnagyobb probléma azonban nem ezzel van, hanem a napszakok igen gyors és logikátlan változásával. A már-már Ed Woodi nagyságokba emelkedő napszak váltások során hamar váltunk az éjszaka és a hajnal között egymás után többször is. Nyilvánvaló, hogy a kinti éjszakai jeleneteket próbálták fényesebb körülmények között leforgatni, hogy látszódjon a cselekmény, azonban ez nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a filmet ne tudjuk élvezni, mivel összezavarja az átlagnézőt, hogy vajon most mennyit ugrottunk a cselekményben.

Összességében a To All a Goodnight, bár felhasznál rengeteg klasszikus slasher klisét, igencsak felejthető műalkotás, hiszen nem képes felépíteni a feszültséget a nézőkben. Személy szerint nem tartom a legjobb választásnak sem így karácsony tájékán, sem az év egyéb időszakában, ha az ember meg szeretne nézni egy slasher filmet, akkor inkább tekintse meg újra a régi klasszikusokat ehelyett az alkotás helyett.

Értékelés: 2/10

Kiknek ajánljuk: Csupán a már edzett, és unatkozó slasher fanatikusoknak.

Kele-man

Boldog karácsonyt kívánunk minden kedves olvasónknak!