Thirteen (2016)

thirteenA Thirteen, vagyis a Tizenháromként fordítható címre hallgató brit minisorozat egy fiatal lány történét meséli el, akit tizenhárom éves korában elrabolt egy férfi, és tizenhárom éven át fogva tartotta házában. A Natascha Kampusch-történeten, az amstetteni rém tettein és a Sylvia Likens-gyilkosságot feldolgozó A szomszéd lányon edződött olvasóink érdeklődésére tarthat számot a BBC gondozásában született Ivy Moxam-sztori.

Ha valódi horrort várunk azonban, csalódás érhet. A Thirteen (nem összetévesztendő az azonos című 2003-as filmmel) leginkább a drámai vonalon próbálkozik megközelíteni a témát, némi krimit csempészve az ötórás játékidőbe.

thirteen
Ivy Moxam egy nap kisétál egy házból, és a legközelebbi telefonfülkéből felhívja a rendőrséget, hogy tájékoztassa őket, ő a tizenhárom évvel korábban elrabolt lány, akit oly sokáig kerestek. A sorozat első részei a család újraintegrálódásával foglalkoznak: hogyan lehet elfogadni szülőként, hogy a gyermek, akiről időközben lemondtak, egyszercsak visszatér. Hogyan lehet elfogadni testvérként, és az eltelt idő és gyötrelmek milyen nyomokat hagytak Ivy lelkében?

thirteen
A rendőrség időközben persze felújítja a nyomozást, hogy elkaphassák a tettest, Ivy azonban nem könnyíti meg a dolgukat. A rendkívül zárkózott, és talán érthető módon nagyon furcsán viselkedő lány mindentől és mindenkitől fél, nem sokat árul el elrablójáról, és az együtt töltött évekről. A rendőrség megtestesítőjeként kapunk egy szokásosan szimpatikus nyomozópárost, akik igazán lelkiismeretesen próbálkoznak az igazságot leleplezni. Erőfeszítéseik csak fokozódnak, amikor egy újabb kislány tűnik el, a 10 éves Phoebe, és kiderül, hogy a tettes ugyanaz a férfi, aki Ivy-t is fogva tartotta.

thirteen
A minisorozat 5 része némiképp túlzás, és a történet vélhetően jobban működött volna egy egész estés filmként. Igaz, hogy az kevésbé nyújtott volna lehetőséget a visszatérés lelki munkájában való elmélyedésben, de a feszesebb cselekmény ráfért volna, mert elég sok az üresjárat. Különösen a befejezés tekintetében igaz ez: több szereplőt is felvezet a sorozat, megpendíti lelki vívódásaikat annak kapcsán, hogy Ivy visszatérése nagyban átrendezi kapcsolataikat és életüket; egyikkel sem kezdenek az írók igazán semmit, és az ötödik óra végén tele marad történet elvarratlan szálakkal. A rendőr párosra való hatása is csupán érzékeltetve van, a valódi drámát és valamiféle utalást sorsuk további alakítására az ő esetükben sem kapunk.

Kicsit az volt a benyomásom az ötödik rész végén, hogy elfogyott a pénz, így a tervezett hatodik, befejező részt már nem tudták leforgatni – vagy másik lehetőségként, az író Marnie Dickens egyszerűen nem tudott dönteni, mit akar kihozni az egészből. “Irodalmian” szólva a sorozatnak úgy van vége, mint a botnak, és ez talán legnagyobb gyengesége. A közepes minőségű színészi játék, és a csupán közepesen jól megírt sztori is mindvégig izgalomban tudott tartani, és kifejezetten nézette magát.

A Thirteen erősségeként éppen azt lehet megnevezni, hogy képes mindvégig fenntartani a néző érdeklődését. Ivy roppant zárkózottsága miatt a rendőrséghez hasonlóan, mi nézők sem tudjuk, hogy mi jár a fejében, és ez számos valóban meglepő fordulatot hoz magával. De nem lett volna-e jobb, ha a befejezést nem nagyolják el ennyire? Az írói szándék egyértelmű: gondolkozzon a néző, maradjon vele a történet még napokig, hogy minden szereplő sorsát a helyére tegye a fejében.

thirteen

A szokásostól némiképpen eltérő karakterek könnyen kiválthatják sokak ellenszenvét, különösen igaz ez Ivy esetében. Az interneten fellelhető értékelések között sokszor olvasható, hogy legszívesebben megrázták volna a lányt, hogy beszéljen végre és viselkedjen normálisan. De a kulcs éppen ez: Ivy egyáltalán nem „normális” a szó hétköznapi értelmében, és a történet befogadása mindenképpen nagyfokú empátiát feltételez, mert a szereplők nem könnyítik meg a dolgunkat.

Ezért mondom azt, hogy bár alapvetően egy krimiről van szó, a Thirteennek elsősorban a drámai oldala erős. Ha kedveled az efféle szomorú történeteket, megér egy próbát.

Kinek ajánljuk: Drámai, lélektani darabokra nyitott olvasóinknak.

Értékelés: 7/10
Blissenobiarella

Be the first to comment on "Thirteen (2016)"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .