Esernyő Akadémia – Mintha szellemet látnál (2022)

A nemrég újraindult My Chemical Romance énekes, Gerald Way ezúttal egyik cimboráját (Shaun Simon) hívta meg társszerzőként, hogy az Esernyő Akadémia spinoff-jában (eredeti címen: Tales from Umbrella Academy vol.1.) együtt bontsák ki a széria kétségkívül legszórakoztatóbb karakterének, a halottakkal kommunikálni képes Klaus Hollywoodban történt korai kiruccanását. Mondanom sem kell, ahogy az anyasorozat, úgy ez a hat részből álló kis ego-trip sem szűkölködik szürreális fantazmagóriákban.

Az Esernyő Akadémia egyik legnyughatatlanabb tagját, a felnőttválás küszöbén lévő Klaust engedetlensége miatt kirúgják az intézmény falai közül. Mivel nem kap több anyagi támogatást, Hollywood felé veszi az irányt, ahol szinte azonnal másfajta anyagi javakat kutat fel, így hamar szembekerül a városka egyik ismert alvilági vezérével. Szerencsére Klaus – vagyis becenevén Szeánsz – különleges képességét hangsúlyozva szinte azonnal mecénásra talált egy (jobb napokat megélt) színésznő mellett…

Vitán felül Klaus az egyik legszórakoztatóbb, egyben legellentmondásosabb karakter a Hargreeves família örökbefogadott szupergyerekei közül, és ez a kötet segítséget nyújt nekünk abban, hogy jobban megismerjük mind a személyisége, mind a cselekedetei által. Ehhez pedig a szerzőpáros az Esernyő Akadémia szellemiségéhez híven elképesztő fantáziával kreált nem kevésbé elborult szereplőket és hihetetlen helyzeteket.

A hat fejezetből álló sztoriban a vámpír csimpánz drogdílertől kezdve az egykoron szebb napokat megélt, halhatatlanságot hajszoló díván át találkozhatunk még Hollywood zord Isteneivel, valamint a karrierjét családja rovására feláldozó íróval. A kulisszák mögé belesve megpillanthatjuk a bűnös város vérszívóinak titkos vidámparkját, Klaus pedig a drogoktól mámoros állapotban egy Üresség nevű békés helyre lel, amelyet lelkiismeretesen lebegő bútordarabok őriznek. Menny és Pokol, meghalt színésznők kvint-esszenciája, apáról-fiúra szálló vámpír-biznisz… és még számtalan szürreális ötlet; csak úgy kapkodjuk a fejünket!

Gerald Way agymenésébe ezúttal Shaun Simon nevű országos cimborája is segédkezett – akit egyébként a Neverboy és az Electric Century képregényekről ismerhetünk -, az Esernyő Akadémia eddigi három részének vizualitásáért felelős Gabriel Bá helyét pedig I.N.J. Culbard (Everything, At the Mountains of Madness) tölti be. Bár némileg más stílussal bír, mégis Bá hagyományait követve alkotta meg a saját elképzeléseit, mind a rajzolás, mind a színek tekintetében. A Vadvirágok Könyvműhely gondozásában megjelent 176 oldalas kötetben a címadó történet mellett (az előző kiadványokhoz hasonlóan) extraként természetesen vázlatokat és borítóvariánsokat is találhatunk.

Aki már eddig is rajongója volt a hihetetlen képességekkel született csodagyerekek különleges és fantasztikus kalandjainak, annak kihagyhatatlan, aki pedig még csak most ismerkedik a sorozattal (vagy az abból készült Netflix-szériával), igazából azt sem tudom lebeszélni, legfeljebb a történet elején lévő cameókra fog fura szemeket villantani. Reméljük, hogy Gerard Waynek a zenekarozáson kívül is marad ideje, és hamarosan elkészíti a 2020-ban bejelentett Sparrow Academy nevű negyedik részt.

A kötetért köszönet illeti a Vad Virágok Könyvműhelyt, akiktől ITT rendelhető meg a könyv!

Értékelés: 10/10

eyescream

Be the first to comment on "Esernyő Akadémia – Mintha szellemet látnál (2022)"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .