Love Death & Robots (2022) 3. évad

Immáron harmadik etapjához érkezett Tim Miller és David Fincher ötletgazdák szerelemmel, halállal és persze robotokkal foglalkozó, főként tudományos-fantasztikus kötődésű rövidfilmeket bemutató sorozata. A különféle animáció technikákkal készült antológia aktuális felvonásában kilenc kisfilmet láthatunk a lehető legnagyobb szórásban.

A harmadik évadban újra visszatért a három cuki robot (Three Robots: Exit Strategies), akik a jövőben keringve ezúttal az Emberiség túlélési stratégiáinak járnak utána, nem kicsit ironikus és szatirikus módon, egy hasonlóan cuki csattanóval a végén. A Kellemetlen utazás vitán felül az idei válogatás egyik csúcspontjának tekinthető: egy cápavadász hajó legénységének komor és rideg valóságát tárja elénk, amelyben a moralitás áll a középpontban a meghozott döntések pedig iszonyatos súllyal bírnak. Kicsit talán kilógott a sci-fi közegből, de garantáltan maradandóra sikerült elgondolkodtató darab, morózus és drámai.

A The Very Pulse of the Machine a Jupiter holdjára tett küldetést mutatja be, mely végül rosszul sül el, érzelmileg mégis nagyon magával tudja ragadni a nézőt. A Night of the Mini Dead szó szerinti és átvitt értelmű minimalizmusát szintén iszonyúan élveztem. A profán temetői jelenetből lassan, de biztosan globális zombi-apokalipszissé alakuló kataklizmát ötletes tálalják, és a mi a lényeg, hogy nem nyújtják túl. Humoros és kellően hibbant, ámde pont ettől hibátlan epizód.

A Kill Team Kill egy különleges alakulat próbál levadászni egy speciális kütyükkel turbózott cybermedvét. Akció-horror a javából, sok vérrel és high-tech dolgokkal, no meg némi oldott humorral. A Swarm mintha csak egy mostanában készült game random átvezetője lenne, annyira kidolgozott és gyönyörű fényképgrafikával bír. Kellően futurisztikus atmoszféra, melyben egy idegen faj struktúráját és beállítódását szeretnék az emberi fajra adaptálni, csakhogy az ügy nem éppen úgy sül el, ahogy elgondolták. Végig érezni benne a lüktetést és a feszültséget, viszont a végét sajnos nem dolgozták ki eléggé, túl hamar lezárták.

A Mason’s Rats a másik kedvenc jópofa idiótaság az aktuális felhozatalból. Egy farmer fészerét ellepő patkányok ellen high-tech gépek segítségét hívja, ám a cég eszközei egymás után mondják fel a szolgálatot, mert a rágcsálóink sem teljesen hülyék, sőt… Kellően szürreális és szórakoztató, hogy még sokáig megmaradjon az emberben, esetlegesen pedig újranézzen.

Vizualitását tekintve az In Vaulted Halls Entombed a másik játékátvezetőnek is beillő csodaszépen elkészített epizód, melyben terroristák után kutatva egy mentőcsapattal a föld alá szállunk. A lenyűgöző járatok és alagutak különösebbnél-különösebb felépítésű lényeket rejtenek, mígnem egy az emberiségnél is régebbi, hatalmas entitásra bukkanunk. Kilátástalanság, reményvesztettség, és persze letagadhatatlan lovecraft-i elemek, szóval van coolság-faktora, azonban a grandiózus lezárás helyett odabiggyesztett éppenhogy-lezárása mindezt sajnos agyoncsapja.

Az utolsó rész, a Jibaro egy süket lovag és egy misztikus szirén találkozását mutatja be, kincsekkel, vérrel és halállal övezve. Hihetetlen, szemkápráztató vizualitással operál, és művészileg is kellően elvont, viszont nem sok relevanciáját láttam egy ilyen sci-fi szériában való szerepeltetésének.

love death robots

Összességében most sem csalódtam a Love Death & Robots aktuális felhozatalban, mert kellően sokrétű és színes, ilyen vagy olyan módon szórakoztató epizódok kerültek bele. Bár az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy némelyikük nem üt akkorát választott témája vagy sablonötletei miatt, de én azt mondom, hogy még mindig elfér egy olyan szériában, amely nyomokban a zseniális Black Mirror technológiai árnyoldalát, civilizációs fenyegetettségét, kollektív tech-függőséget próbálja meg animációs formában leképezni rövid, animációs epizódok formájában. Szóval, én már most a negyediket várom! 

Értékelés: 9/10

eyescream

Be the first to comment on "Love Death & Robots (2022) 3. évad"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .