Hétköznapi Horror: Gilbert U-238 Atomic Energy Laboratory – a világ legveszélyesebb gyerekjátéka

Hétköznapi Horror című sorozatunkban olyan tárgyakat vagy életmódhoz kapcsolódó dolgokat mutatunk be, amelyek használata a régmúltban általános volt, azonban a tudomány és technológia fejletlensége miatt rengeteg veszélyt rejtettek magukban és számos áldozatot szedtek.

Mindannyian jól ismerjük azt a mondókát, miszerint ,,Kés, villa, olló – gyerek kezébe nem való!” Ám sajnos a történelem során a fent említetteknél hajmeresztőbb tárgyak is kerültek azokba az apró kezecskékbe, hogy csak egy példát említsek: a viktoriánus korban a kicsik játékszerei gyakran tartalmaztak egészségre káros mennyiségű ólmot. Manapság is lehet hallani a hírekben – főleg karácsony tájékán – hogy az erre szakosodott hatóságok veszélyes tárgyakat foglaltak le és vontak ki a forgalomból. (Milyen jó, hogy léteznek ilyen hatóságok…) Jelenlegi cikkünkben visszatérünk azokba az időkbe, amikor az atomkorszak – szó szerint – gyerekcipőben járt, a hasadó anyagok káros hatásairól még oly keveset tudott az emberiség. Az 1950-es évek Amerikájában piacra dobtak egy játéklaboratóriumot, amely segítségével a kísérletezésre éhes ifjúság kiélhette magát, ez pedig nem volt más, mint a Gilbert U-238 Atomic Energy Laboratory.

A játék szülőatyját Alfred Carlton Gilbert-nek hívták, aki 1884-ben látta meg a napvilágot Oregon államban, és egy rendkívül sokoldalú figura volt. A játékgyártáson és különböző találmányok létrehozásán túl bűvészkedéssel, valamint atlétikával is foglalkozott (az 1908-as londoni olimpián rúdugrásban szerzett aranyérmet). Kiváló üzleti érzékének köszönhetően sikerre vitte vállalkozásait. Még az első világháború idején ragadt rá “Az ember, aki megmentette a karácsonyt”-becenév, ugyanis ő győzte meg a Nemzetvédelmi Tanácsot, hogy hadi megszorítások ide vagy oda, mégsem kéne betiltani karácsonykor a játékvásárlást. Gilbert ugyanis szentül hitte, hogy minden, általa kifejlesztett és árusított termék hozzájárul a “szilárd amerikai jellem”-ek kifejlődéséhez, azaz tanít, épít, jellemet formál.

Vállalatát, a A.C. Gilbert Company-t 1909-ben alapította feleségével és a család egy barátjával, kezdetben azért, hogy bűvész trükkökhöz való kellékeket gyártsanak és forgalmazzanak. Később palettájuk kiszélesedett és egyéb játékokat (például építőjátékokat, vasúti modelleket és természetesen a szóban forgó kémiai kísérleti készleteket), háztartási gépeket, illetve a második világháborúban fegyvereket is gyártottak a légierő számára.

A háború véget ért és beköszöntött az atomkorszak, s mint olyan, megkívánta feltalálóitól, hogy tartsanak lépést a kor elvárásaival. Gilbert kapva kapott az alkalmon és megalkotta laboratóriumát. Azt gondolhatjuk, hogy a feltaláló valami újdonságot hozott létre, azonban az 1950-es évek elején igen népszerűek voltak ezek a készletek. Ami különlegessé tette a Gilbert-féle játékot az volt, hogy nem pusztán a kémiai, fizikai kísérletekre fókuszált, hanem arra, hogy ezek a kísérletek látványosak legyenek, már-már egy bűvész-show hangulatát keltsék. A szülőknek pedig azt sugallta, hogy a kísérletezés meg fogja hozni a csemeték kedvét ahhoz, hogy később természettudományos pályán csináljanak karriert. A játék népszerűsítéséhez a kormány is asszisztált: a cél az volt, hogy a lakosság, azaz a laikus emberek is megértsék, sőt bizalommal legyenek az atomenergia iránt.

A Gilbert U-238 Atomic Energy Laboratory készlete tartalmazott egy ködkamrát (úgynevezett Wilson-kamrát), amelyben megfigyelhetővé vált a maghasadás folyamata, egy Geiger–Müller-számlálót, egy elektroszkópot, egy spintariszkópot, egy könyvet a kísérletek (és bűvész trükkök) leírásával, ezeket nem más, mint az akkori szupersztár-mesefigura, Popeye tolmácsolt színes, képregény-szerű ábrákon, egy katalógust és megrendelőlapot a gyár többi termékének listájával. Oh, és majd’ kifelejtettem: számos, urántartalmú radioaktív izotóp-mintát, és ólmot, cinket és ruténiumot is! A játéklaborhoz nem tartozott védőfelszerelés, ugyanakkor szerencsére sem megbetegedésről, sem halálesetről nem tudunk, amik a használatához kötődtek volna. Én azért nem adnám oda nyugodt szívvel a gyerekemnek…

A Gilbert U-238 Atomic Energy Laboratory mégsem futott be nagy karriert, a lelkesedés hamar ellobbant mint a szalmaláng. Az egyik ok az volt, hogy a készlet használatához szükséges volt egy alapvető kémia és fizikatudás, ám a megcélzott korosztály még nem rendelkezett ezekkel. A másik ok pedig ennél jóval profánabb: a termék drága volt és csak kevesen engedhették meg maguknak. Mindössze két esztendő alatt ki is kopott szépen az üzletek polcairól, helyét a Gilbert-gyár olcsóbb, népszerűbb és egyszerűbb játékai vették át.

A még megmaradt példányokra az aukciós házak csaptak le, ők igen borsos áron bocsátják árverésre ezeket, így ha valamelyik kedves olvasóm szeretne egy készletet beszerezni, ne legyen rest licitálni! 🙂

Norka

Be the first to comment on "Hétköznapi Horror: Gilbert U-238 Atomic Energy Laboratory – a világ legveszélyesebb gyerekjátéka"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .