Jandácsik Pál: Néma magzatok

Oldalunk számára mindig is nagyon fontos volt, hogy a különféle filmek, videojátékok, és külföldi írók könyvei mellett, a zsánerünkhöz passzoló kortárs magyar szerzők műveit is bemutassuk olvasó közönségünk számára. Így mikor alig két hete Jandácsik Pál felkeresett minket nemrégiben megjelent regénye, a Néma magzatok kapcsán, amit a Főnix Könyvműhely jelentett meg, kapva kaptam az alkalmon, hogy elolvashassam az igen kecsegtető sztorival megáldott művet. No de nézzük mit is nyújt nekünk a Néma magzatok.

Történetünk a nem is olyan távoli jövőben játszódik, ahol egy rejtélyes járvány minden újszülött gyermek testéből kiírtja annak lelkét. A csecsemők egészségesen születnek meg, de nem sírnak fel, nincs bennük lélek, ami hamar önnön halálukat okozza, hisz nem esznek, nem vesznek levegőt egyszerűen nem hajlandók létezni. E betegségre csak egyetlen gyógyír létezik, az úgynevezett urnák. Olyan eszközök, melyek képesek az emberi lelket egy csecsemő testébe átültetni annak születésének pillanatában, így az egyén nemcsak tovább élhet, de akár új esélyekkel új életet is kezdhet, miközben az emberiséget sem fenyegeti többé a kihalás.

Ebben a világban él Jackie a mára már nyugdíjazott rendvédelmis, aki saját lánya magzatának porhüvelyét fogja megörökölni. Ám idilli nyugdíjas éveit szörnyű terrorcselekmények sorozata rázza fel, ami nemcsak személyesen érinti őt, de ahogy a szálak egyre jobban bontakoznak ki, úgy derül ki egy olyan titok, mely alapjaiban rendítheti meg a világot.

Jandácsik Pál egy nagyon érdekes disztópiát vázol elénk, ahol a szülők saját gyermekük gyereki lesznek, ahol önnön munkahelyi pozíciónkat örökölhetjük meg, és ahol az ember végre megkapta az áhított örök életet. Még ha más más testben is. Az egész koncepció szépen és logikusan van levezetve a regényben, kitérve a társadalmi struktúrák átalakulására, a vallási rendszer megváltozására, az állami irányítás ehhez a helyzethez való igazodására. Kicsit talán többet is olvastam volna a világ új életéhez való berendezkedésének változásairól, de így is egy egészen korrekt jövőképet kaphattunk.

A kurtított háttérinfók mérete persze a regény igény vékony mivolta miatt is lehetséges, ami persze egyben előnye is, hisz a cselekmény így szépen halad előre, nincsenek fölös üresjáratok, töltelék részek, időhúzások, az olvasót húzzák maguk után az oldalak, mivel mindig történik valami, mindig kiderülnek dolgok, mindig tudni akarjuk mi jön a következő oldalon. Unatkozni nem fogunk.

De sajnos ez a gyorsabb tempó és a rövidség karaktereinkre nincsenek jó hatással, mivel nem éppen mondhatók igazán mély, többrétű személyiségeknek, bár még is sem lehet egyikükre sem panasz. Még is a negatív szereplőink története kicsit gyorsan és kurtán lezárva, legalább is vártam volna egy komolyabb kibontást, hátteret, előzménytörténetet, nincsenek fajsúlyban Jackie karakterével, akinek életének drámája ellenben szépen teljesít pont kellően egyensúlyozva a pörgősebb és érzelmesebb részek között.

Bár a könyv lezárása talán kissé kiszámítható lett, még is kerek egészet alkot, szépen lezárva a történetet, miközben meghagy pár apró kiskaput egy esetleges folytatáshoz.

Összességében tehát egy közel sem tökéletes, de abszolút korrekt, élvezhető, könnyed olvasmányt kapunk a Néma magzatoktól, ami bár nem csinál végül semmi korszakalkotót de a lényeget teljesíti: szórakoztatja az olvasót.

Értékelés: 8,5/10

Kinek ajánljuk: Disztópia kedvelőknek, és azoknak akik egy könnyed de még is érdekes nyári olvasmányra vágynak.

wooltur

A könyvért köszönet Jandácsik Pál szerzőnek, kinek művét ITT tudjátok megrendelni!

Be the first to comment on "Jandácsik Pál: Néma magzatok"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .