Mad God (2022)

Az Oscar és Emmy-díj nyertes Phil Tippett (Star Wars trilógia, Jurassic Park, Csillagközi invázió) még a Robotzsaru második része alatt kezdett neki, hogy aztán  harminc évvel később álljon össze ez az egészen elképesztő stop-motion csoda. A független forrásokból született Mad God projekt egy időben jegelve lett, majd 2010-ben közösségi finanszírozással leheltek bele újra életet, hogy végül 2022 júniusában debütáljon a nagyközönség számára a Shudder nevű kábelcsatorna kínálatában.

Ebben a másfél órás, dialógusok nélküli – tehát csak és kizárólag zajokat és zörejeket, valamint kísérteties háttérzenét tartalmazó – szürreális utazásban egy furcsa és különös, mondhatni disztópikus világba cseppenünk. Az égből egy szerkezet segítségével ereszkedik alá az Assassin névre hallgató kvázi-főszereplőnk, aki elképesztően bizarr helyszíneken és groteszk szituációkon átjutva próbálja beteljesíteni küldetését.

Istentelenül ocsmány és eldeformált kreatúrák egy velejéig rothadt, romlott világban, ahol kiszolgáltatott és feláldozható tömegek menetelnek céltalanul, miközben ipari méretűre nőtt acélmonstrumok keretezik a bizarr tájat. Antropomorf és/vagy elállatiasult egyedek tömkelege, bizarr boncolásba burkolt születési procedúra, emberáldozatból születő mindenség… és még sorolhatnám az egymáshoz nem feltétlenül szervesen kapcsolódó jelenetsorokat.

Ahogy már említettem, a másfél órás játékidőben látható jelenetek minden egyes apró kis darabkáját stop motion módszerrel keltették életre – gondolhatjátok, hogy a készítőknek mennyi rengeteg időbe került mindez. Ez alól csupán néhány rövid szekvencia jelent kivételt, ahol valódi emberek által játszott szereplőket láthatunk odavetített háttér vagy éppen szobadíszlet előtt.

A Mad God horrorisztikusan művészi vízió, de leginkább mindfuck kategória a javából, melynek első harmadát már korai kisfilmek formájában korábban is meg lehetett nézni, ezekről már korábban írtunk. Phil Tippett produkciója nem való mindenkinek, és szerény véleményem szerint a tömegek számára eleve radar alatt marad. Ám ha valaki a trailer megtekintése után is kedvet érez magában egy őrült képsorokkal teli, szürreális utazáshoz, vagy szimplán a kíváncsiság vezérli egy mára már jócskán megkopott technológia felidézéséhez, esetleg a különlegességéből adódóan szeretné megtekinteni, ne fogja vissza magát!

Értékelés: 8/10

eyescream

Be the first to comment on "Mad God (2022)"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .