P.K.V.H. #1 – Üreges föld és más történetek (2022)

Egy korábbi, Hellboy képregényről szóló cikkemet azzal zártam, hogy kíváncsi leszek, legközelebb mivel rukkol majd elő a Vadvirágok, hiszen a Mignola-univerzum számtalan érdekesebbnél-érdekesebb karakterrel bír. A kiadó a korai évek összegyűjtött történeteinek sorát ezúttal a Paranormális Kutató- és Védelmi Hivatal (alias P.K.V.H.) allstar-legénységével folytatja, melyben olyan karaktereket gyűlnek össze, mint a kétéltű Abe Sapien, a pirokinetikus képességekkel bíró Liz Sherman, Roger, a rettentő erejű homunculus vagy a gyakorlatilag test nélkül létező Johann Kraus.

Az Üreges föld a P.K.V.H.-széria első komplett kalandja, mely egyben a formációt alkotó fura fazonok bemutatását tűzte ki célul, némi retrospektív kiegészítéssel a múltbeli történéseket illetően. Hellboy a Paranormális Kutató- és Védelmi Hivatallal való szakítása után a pirokinetikus képességekkel bíró Liz Sherman szintén kereket old; ő egy kolostorban találja meg a számításait, ahol megtanulja uralni az erejét. Ezek után Abe Sapien valamint Roger, a homunculus is már pakolnának, amikor hírt kapnak, hogy egy rejtélyes földrengés hatására Liznek nyoma vész. Az osztagba frissen besorozott Johann Krausszal a helyszínre utaznak, hogy aztán a föld belsejébe leereszkedve furcsa lényekkel nézzenek szembe.

A harmincas években játszódó detektívsztoriban (Gyilkos a koponyámban) a Hellboy-univerzum egyik beugró szereplője, Rákolló Johnson ered egy tudósokat gyilkoló személy nyomában, mígnem kiderül, hogy a tettes nem konkrétan egy ember, hanem annak egyik része. Az Abe Sapien kontra tudomány a kétéltű és Roger kapcsolatát fejtegeti, míg A holtak dobjaiban egy rabszolgákkal kapcsolatos rejtélynek járnak utána, melyben a hajó fedélzetén dolgozók őrülnek meg és kezdenek esztelen mészárlásba.

A Paranormális Kutató- és Védelmi Hivatal ügynökei a legelső történetben ismerkednek össze egymással szorosabban, holott egyeseknek már volt – kisebb-nagyobb vagy éppen tragikusabb – kapcsolata a másikkal. Csoportdinamikai szempontból jót tesz a kollektívának, hogy egyből a mély vízbe dobja őket Mignola, ahonnan csak úgy juthatnak ki, ha összedolgoznak. Hellboy egyszemélyes hadserege helyett itt már több karakterre kell egyidejűleg fókuszálni, ám (nem mintha probléma lenne) valahogy mégis majdnem mindig Ördögfajzat hű társa, Abe kapja a figyelmet a történetek során. Talán mert ő a régi motoros…

Majdnem minden sztorit egyébként Mike Mignola írt, az utolsó kivételével. A holtak dobjai rajzai egyébként is kevésbé kedvesek számomra, mint a többi, jóval sötétebb stílusban készült. A kiadványban extraként kapunk némi előszó, és az Üreges föld történéseit kiegészítő képregénycsíkokat, valamint a kötet végén megtekinthetjük a korai vázlatokat, némi magyarázattal. Hellboy-rajongóknak szinte kötelező darab, már csak az összefüggések és az idővonal folyamatossága miatt is.

A kötetért köszönet illeti a Vad Virágok Könyvműhelyt, akiktől ITT rendelhető meg a könyv!

Értékelés: 8/10

eyescream

Be the first to comment on "P.K.V.H. #1 – Üreges föld és más történetek (2022)"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .