The Haunting in Connecticut (2009) (Kísértetjárás Connecticutban)

Az utóbbi időben túlzottan elmerültem az igaz történetek közt való kotorászásban, filmkritikával pedig régen jelentkeztem. Gondoltam hát, kiveszek valamit a virtuális videotékából, random ráböktem egyre a kínálatból, de – pechemre – sikerült ezúttal is egy igaz történeten alapuló alkotást választanom. Vagy valami olyasmit, de erről majd később. Következzen a 2009-es The Haunting in Connecticut, azaz Kísértetjárás Connecticutban.

 

Az ígéretesnek tűnő cím után csalódnom kellett, hiszen ahogy folytak az események, úrrá lett rajtam az “ezer ilyet láttam már”-érzés, és ez az idő előrehaladtával csak nőtt. A középpontban egy átlagos amerikai család áll, Campbelléknek hívják őket. Az egyik gyerekük a sok közül, a tizenhat éves Matt súlyos beteg. Részt vesz egy különleges kórházi programban, ám a kórház nagyon messze esik a lakóhelyétől, ezért a család úgy határoz, keresnek egy közelebb lévő otthont, amíg a kezelés tart.

 

 

Az anya/feleség, Sarah, ahogyan a környéken autókázik, talál is egy házat: kicsit sötét, kicsit elhanyagolt és nem mellesleg messziről ordít róla, hogy “ITTEN SZÖRNYŰ DOLGOK FOGNAK TÖRTÉNNI, ÉPESZŰ EMBER NEM JÖN IDE LAKNI!!!”, úgyhogy hamarost alá is írják a bérleti szerződést. Rövidesen jelentkeznek az első parajelenségek. Matt-nek furcsa álmai, látomásai lesznek, mindenféle szörnyűségek zaklatják az elméjét: folyik a vér, röpködnek a démonok, egy szemüveges pasas szikével valami szöveget vés egy ember bőrébe, közben pedig valami varázsigét mormol, és a többi, és a többi. A fiú először azt hiszi, hogy a gyógyszerei miatt hallucinál, aztán kiderül, hogy nem. Sőt, az épület morbid múltjára, s korábbi lakóinak viselt dolgaira is fény derül (milyen eredeti…).

 

 

Mint arra már a bevezetőben haloványan utaltam, ez a történet elméletileg megtörtént a valóságban is, ám rengeteg az ellentmondás körülötte. Volt egyszer egy család, Snedekerék, akik 1986-ban egy Southington nevű településre költöztek, ami Connecticut államban található. A ház, amelyet választottak, korábban egy temetkezési vállalat épülete volt, ravatalozóval, krematóriummal, mindennel együtt, s ha ez még nem volna elég, a temetkezési vállalkozó előszeretettel rendezett szellemidéző szeánszokat is a helyszínen. Snedekerék érdekfeszítő és részletes beszámolókat tartottak különböző íróknak, újságíróknak és filmeseknek arról, miket tapasztaltak ott. Beszéltek gonosz entitásokról, kísértetekről, és arról, hogy az ördögűzés módszerével próbáltak megszabadulni a szellem-dzsemboritól. A sztori először Ray Garton In A Dark Place: The Story of a True Haunting című, 1992-ben kiadott könyvében tűnt fel, ám a szerző nyilvánosan elhatárolódott az egésztől. Ezt követően pedig még számos alkalommal írták meg, forgattak róla dokumentumfilmet, készítettek róla riportot. A szkeptikusok természetesen egy szót sem hisznek el az egészből, egyrészt Snedekerék ezidáig nem nagyon virítottak semmiféle bizonyítékot, másrészt erős a gyanú, hogy a hírnév és pénz miatt csinálják a hírverést. Mindenesetre a család kitart a szellemhistória mellett.

 

A Kísértetjárás Connecticutban forgatásának helyszínei Kanadában voltak (miért nem Connecticut-ban? – kérdem én). A rendezői székben Peter Cornwell ült. 2013-ban napvilágot látott a folytatás, The Haunting in Connecticut 2: Ghosts of Georgia címmel. Mindkét opusz közepes érdeklődéssel találta szemben magát, de kaptak kifejezetten rossz kritikákat is, és sajnos muszáj leszek hozzájuk csatlakozni. Véleményem szerint ez egy meglehetősen gyengécske produkció volt, nem adott hozzá semmi újat az életemhez. Próbált nagyon félelmetes lenni, főleg a sok jump scare-rel, de nem érte el a kívánt hatásfokot kiszámítható maradt. Egynek elment, de többször nem nézném újra.

 

Értékelés: 3/10

 

Kinek ajánljuk: Azoknak, akik tudnak még lelkesedni az ilyen jellegű filmek iránt. Mások szerintem unalmasnak találnák.

 

Norka

Be the first to comment on "The Haunting in Connecticut (2009) (Kísértetjárás Connecticutban)"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .