The Rig (2023) (A fúrótorony)

Egy az Északi-tengeren lévő, a skót partokhoz közeli olajfúró tornyot hirtelen jövő, mindent beborító rejtélyes köd vág el a külvilágtól. Mindenféle kommunikáció megszakad, hőseink a vészhelyzeti protokoll szerint próbálnak eljárni, miközben megmagyarázhatatlan és furcsa események elszenvedői lesznek ebben az izolált szituációban. Hamar egyértelművé válik, hogy rajtuk kívül is van itt még valami. Izgalmasnak tűnik, nemde?!

David MacPherson az Amazon Prime Video számára készítette ezt a sorozatot, mely ráadásul az első teljes egészében Skóciában forgatott Amazon Prime széria. A részben stúdióban, részben pedig egy valódi olajfúró tornyon forgatott produkció ötlete már 2018-ban körvonalazódott, de csak 2021-ben kezdtek hozzá a megvalósításhoz. A szereplőgárdából számomra egyedül csak a Trónok harcában Ser Jorah Mormont karakterét játszó skót színész, Iain Glen volt ismerős. Mivel többségük egyébként is Skóciából származik, az első pár rész alatt nehézkesen szoktam csak hozzá az érhetetlen dialektusukhoz; kénytelen voltam feliratot mellékelni. A nyelvi nehézségek mellett arra azonban ügyeltek az alkotók, hogy olajfúró torony ide vagy oda, de a kisebbségek minden igényt kielégítsenek, mind a rassz, mind a szexuális orientációt illetően, ahogy az már manapság elvárt.

És, most lássuk magát a hat epizódból álló első évadot. Sajnos, amilyen izgalmasnak tűnik első hallásra a fent említett szituáció, a természetfeletti thriller zsánerében rejlő potenciált nem igazán sikerült kihasználni, vagy csak részben. A The Thing és a The Mist alaphelyzetével rokonítható misztikus start után kezdődnek a problémák. Sajnos egyik karakterünkkel sem sikerül azonosulni, mivel egyrészt nincs idő őket részletesen bemutatni, cselekedeteik alapján nekünk kell besorolni valahova, másrészről pedig egy-egy tulajdonság bukkan maximum a felszínre velük kapcsolatban. Ha éppen nem történik semmi releváns, a cselekmény előremozdítása okán annyira sután, ügyetlenül és random módon dobnak be különféle féltve őrzött titkokat, szereplők eddig rejtve maradt dolgait, hogy csak kapkodjuk a fejünket, mi volt ez?! (elbocsátások, terhesség stb.)

És emellett még bőven akadnak felháborítóan logikátlan döntések vagy események. Az egyik pillanatban még a munka akadályoztatása miatt bezárásra ítélt, összeférhetetlenül negatív karakterrel a következőben már barátilag összedolgoznak; az egyik gyilkosság feltételezett elkövetőjét el akarják kapni, aztán utána már nulla erőfeszítést tesznek az előkerítésére. Persze, más szériában is láthattunk már ilyen, csak ennél az a zavaró, hogy a történet nem egészen 2-3 nap alatt játszódik, tehát relatív kevés idő telik el az epizódok között, szinte egymás nyakába lihegnek.

Ebben a természetfeletti thriller műfajú sorozatban én őszintén valami nagyobb kaliberű fenyegetésre gondoltam, és most szó szerint a nagyságon van a hangsúly. Mivel az ismeretlen jelenség méretét tekintve később ugyanúgy relevánssá válik, műfajában inkább már egyfajta öko-thrillert látok viszont. Amikor pedig az évad végére érünk, és egyre világosabbá válik a teljes kép, egy csomó korábbi dolgot megkérdőjelezünk (pl. hogy kaphatta el magasan fent az első paciens?), mert vagy logikátlan vagy teljesen inkoherens (minek kellett a köd?).

Nem rossz, amit el akarnak mondani, csak nem valami eredeti. Láttunk már ilyet elég sokszor, már ha az ember a sci-fi és thrillerek világában mozog; még az X-aktáknak is akadt egy ide vágó epizódja. Akkor se lett volna vele különösebb bajom, ha jóval összeszedetten prezentálják ezt a klisés szituációkban bővelkedő történetet. Így viszont csak egy erős közepesre telt.

Értékelés: 6/10

eyescream

Be the first to comment on "The Rig (2023) (A fúrótorony)"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .