Follow Me (2020) (#Kövessbe)

Cole Turner, a hírnevet maximálisan hajhászó hihetetlenül menő vlogger, aki mindenféle kretén és őrült dolgokkal turnézik a világ különböző pontjaira utazva. Egyetlen irtózatos problémája, hogy a minél magasabb nézettség jegyében már minden megcsinált, ami csak elképzelhető, ezért mostanság baromira unatkozik. Szerencsére barátaival Moszkvába utazik, ott ugyanis egy olyan meglepetés várja, amire talán nem számít. Egy orosz üzletember egyedi módon rá szabott szabadulószobája.

Ha leszámítjuk a gyakorlatilag bárhol leforgatható kamu-orosz helyszíneket, illetve a film eleve irritáló vagy csak érdektelen papírvékony karaktereit, nem volt részem túlságosan kellemetlen élményben. Megmondom őszintén, ennél sokkal rosszabbra számítottam, főleg hogy trendi közösségi médiás koncepcióra épül a mű szkriptje. Mondjuk az amerikai-fiatalok-orosz-terepen fejezetből a Darkest Hour nevű bénaságot minden szempontból nehéz alulmúlni.

Maga a szabadulószobás epizódot – ami miatt anno felkeltette a figyelmemet – talán túlságosan hamar is lerendezik néhány nem éppen túlságosan a műfajba illő fejtörővel (helló, Die Hard 3 feladvány!), így aztán a cselekmény egy ponton lassan átcsúszik egy lazább torture porn jeleneteket is magában foglaló, zárt helyen történő életre-halálra menekülésbe.

Filmünk viszonylag kis pénzből merít; ez mondjuk a főleg pincerendszerekben forgatott képsorokból látható, de legalább a véres jelenetek sem túlságosan durvák, szóval az erre finnyásabb nézők is nyugodtan megtekinthetik. Ha pedig az átlagosnál csak kicsit jobban figyeltek, akkor már a felénél leeshet a nagy csattanó, amely némileg kiemeli a kétezertízes évek egyhangú és minimálra törekvő room escape mezőnyéből. Szóval nem vészes, és a végén még akár elégedetten csettinthettek is, hogy igen, most megkaptad öreg.

Értékelés: 7/10

eyescream

Be the first to comment on "Follow Me (2020) (#Kövessbe)"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .