Nightmare ((Marerittet)) (2022) (Rémálom)

rémálom marerittetA Vertigo Media jóvoltából lehetőségünk volt Facebook oldalunkon nyereményjátékra hívni olvasóinkat, hogy premier előtt tekinthessék meg – velünk együtt – a legfrissebb norvég horrort, ami a Rémálom címet viseli. A korábban fesztiválokon már bemutatott, és több díjra is jelölt film 2023. június 22.-én debütál a magyar mozikban.

A Rémálom főszereplői egy fiatal pár, Mona (Eili Harboe) és Robby (Herman Tømmeraas) akik frissen megvásárolt, erősen felújítandó állapotú lakásukba költöznek be. A film cselekményében fontos szerepet játszik a lakás, és maga az épület, amelyben megtalálható. Monát beköltözésük után szinte azonnal rémálmok kezdik gyötörni minden éjszaka, ami hamarosan elfajul, és alvajáró lesz, valamint alvásparalízist is tapasztal. Hamarosan fény derül rá, hogy a ház többi női lakója is hasonló gondokkal küzd, mi több, lakásuk előző tulajdonosának halála is ehhez köthető.

rémálom marerittet
Mona és Robby párkapcsolati problémái leginkább abban gyökereznek, hogy másra vágynak. Mona egyetemre szeretne járni és dolgozni, ehelyett egyedül kínlódik a lakásfelújítással, és egyre rosszabbul viseli Robby megjegyzéseit a gyerekvállalásról. Éppen emiatt nem árulja el neki, amikor teherbe esik, és az abortusz mellett dönt. Hangulatát közvetlen szomszédaik is tovább rontják, akiknek csecsemője megállás nélkül sír, és a szülők szemlátomást meg vannak roppanva idegileg. Az irántuk érzett ellenszenve igazolást nyer a néző szemében, amikor láthatjuk, milyen rosszul bánnak a babával – mi több, mintha egyenesen a halálát kívánnák. Mégis megpróbál kapcsolatot kialakítani szomszédasszonyával, aki elhívja egy előadásra, ahol először hall azokról a mitológiai alakokról, lidércekről, akik a hiedelmek szerint a rémálmokért felelősek.

rémálom marerittet
Mona úgy véli, őt is egy ilyen lidérc kísérti, ugyanis rémálmai egyre vadabbak és erőszakosabbak. Nagyon megviseli őt ez az állapot, jóformán alig tud aludni. Álmában mindig ugyanazt a férfit làtja, aki Robby-ra hasonlít, de csak a külsőt illetően. Egy szakértő specialistához fordul, aki alváskutatással foglalkozik (Dennis Storhøi), és megpróbál segíteni alvásparalízises állapotán, hogy legyőzhesse az öt kísértő szörnyeteget.

rémálom marerittet
A film fő mozgatórugói az a feszültség, amit a Monával szimpatizáló néző átélhet sorsának alakulásával kapcsolatban. A lány kiarriert és önállóságot szeretne, még nem érzi késznek magát a gyerekvállalásra. Ez önmagában is kellő feszültséget teremthet, de ahogy az alvásmegvonás következtében egyre rosszabb állapotba kerül, úgy növekszik a pszichológiai horror mélysége is.

Sajnos a film gyengesége éppen abban fogalmazható meg, hogy a pszichológiai horrornak induló film egy ponton misztikusba vált, és a lidérc legyőzése kerül a középpontba. Az álomszakértő orvos szerepeltetése is némileg àtgondolatlan, mi több, felesleges – mintha csak azért írták volna bele a filmbe, hogy legyen, aki elmagyarázza a lidérc mibenlétét.

rémálom marerittet

Ez azonban az egyetlen – bár elismerem, kardinális – probléma a filmmel, ugyanis így már nehezen komolyan vehető. Valószínűleg sokan fel fogják róni neki azt is, hogy unalmas, de én kifejezetten szeretem a lassan építkező filmeket, így számomra megvolt a kellő dinamika, és nem ült le a cselekmény.

A színészek munkájában nem találhatunk kivetnivalót, mind a női és a férfi főszereplő is remek teljesítményt nyújt – utóbbit külön kiemelném, hiszen ő két szerepet is visz a hátán Robby-ként és a lidércként is. Különös erénye a filmnek, hogy a fényképezés technikája gyönyörűen követi és egyben meg is teremti a szürreális hangulatot, amit a történet megkíván – miközben időről időre kiragad minket a városi látképekkel (amik miatt legszívesebben már a repülőgépen ülnék Norvégia felé…). A Rémálom legnagyobb erőssége azonban nem más, mint a hangeffektek használata. A kopogások, dobbanások, és különböző beazonosíthatatlan zajok olyan ötletesen és kreatívan kerülnek használatra, hogy azok válnak talán a leginkább nyomasztó tényezőjévé a filmnek. Éppen ezért én jó szívvel ajánlom a moziban való megtekintést, mert ezúttal tényleg fontos a jó hangminőség.

Említettem, hogy a Rémálom című filmet én elsősorban pszichológiai horrorként azonosítom, amiből talán sejthető már, hogy a film nem különösebben ijesztő. E tekintetben az előzetes mást sugall, mint amit kapni fogunk, mert a film sokkal lassabb, sokkal mélyebb, mint amilyennek mutatják. Használja a jumpscare-t, néhány esetben zavaróan túl is tolja, de sokkal inkább a történeten van a hangsúly, mint az ijesztegetésen.

Nagyban emlékeztetett a két évvel ezelőtti Come True (2020) című filmre, elsősorban a témaválasztása miatt. De míg az egy nehezen emészthető, szűkebb rétegnek szóló film volt, addig a Rémálom a mainstreamhez sokkal közelebbi pozícióból indul. A történet egyszerűbb, kevésbé elvont és a misztikus magyarázatokat is sokkal didaktikusabban kezeli. Ettől még valószínűleg nem lesz széles közönség által kedvelt film, de ha érdekelnek a rémálmokkal, alvásparalízissel foglalkozó pszichológiai horrorok, úgy kellemes csalódásban lehet részed.

Értékelés: 8/10
A film megtekintésének lehetőségét ezúton is köszönjük a Vertigo médiának!

Blissenobiarella

Be the first to comment on "Nightmare ((Marerittet)) (2022) (Rémálom)"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .