Z Napló #3 (2023)

Tóth Szilárd (író) és Mojzer Dávid (rajzoló) közös munkája, a 2021-ben indult, négy részesre tervezett Z Napló immáron a harmadik füzetnél jár. A szerzők a semmiből bekövetkező járványszerű zombi-apokalipszist jelenkorunk budapesti forgatagába helyezik, főszereplői pedig egyszerű kortárs fiatalok, akik a maguk módján próbálnak helytállni ebben a nem mindennapi szituációban.

A Honvédkórházban való látogatás után a képregény három főszereplője, Oli, Marci és Luk ismét az otthonában várakozik. A televíziós híradások által próbálnak meg újabb információkat szerezni, de csak annyi biztos, hogy ez az újfajta vírus nem csak Magyarországon jelent meg, hanem globálisan terjed. Mivel készleteik fogyóban, ezért kénytelenek ők is egy közeli bevásárlóközpontba menni; a pánikhangulat miatt a tömegben pillanatok alatt elszabadulnak az indulatok. Sikeres hazajutást követően azonban hamarosan kiderül, hogy már a lépcsőházban is felütötte fejét a fertőzés…

A négyrészesre tervezett MMR Comics-os képregény harmadik etapjában (az első részről ITT írtunk) folytatódik a fiatalok adrenalinban gazdag kalandja az ismeretlen járvány sújtotta Budapesten. Szüleiket pillanatnyilag elvesztő fiatalok testi épségüket kockáztatva a maguk módján próbálnak helytállni a megváltozott körülményekkel. A járványról ismét csak annyit csepegtetnek, hogy most már tudjuk, nem csak fővárosunkban zajlanak bizarr események, hanem a világ többi pontján is feltűnt ez az embereket hegyesfogú és látszólag megölhetetlen kannibál-lényekké változtató vírus.

Az ismerős fővárosi helyszíneken játszódó jelenetekben a fiatalok teljesen önmagukat adják, nem sérthetetlen akcióhősök, csupán hétköznapi arcok, akiknek életszerűségét a jó és rossz döntéseik tükrében kell értelmeznünk. Eltűnt szülők, lezárult párkapcsolat árnya, önzetlen segítségnyújtás, és persze ezen szituációk közben fellépő lelki vívódások – ezek mind-mind teljesen átélhetőek. Ráadásul a finom easter eggek mellett társadalomkritikával is bátran él.

A füzet Mojzer Dávid (többek között ő felelt az 18.48 névre hallgató steampunk Széchenyi képregény vizualitásáért) által konstruált technikai oldalát többnyire rendben találtam; csupán egy-két helyen akasztott meg olvasás közben egy kronológiailag kevésbé sikeresen beszúrt szöveg vagy egy nem éppen logikusan komponált panel-tervezés. Míg a második füzetben e-mailt beszúrva olvashattunk kiegészítő információkat, itt a mobiltelefonon történő üzenetküldés tölti be a hagyományos szövegbuborékok melletti extrát. Egyébként pedig színes-szagos, izgalmakkal teli, változatos tempójú a cselekmény, néha egész oldalakkal kényeztetnek, és a zombiszerű lények okán természetesen horrorisztikus képkockákat is kapunk. (A lépcsőházas támadás nekem speciel kapásból a REC című spanyol kiválóságot juttatta eszembe.)

A képregény írója egyébként az azonos című regénye, a Z napló első fejezetét dolgozza fel társával ebben a négy részre osztott képregényben, szóval nemsokára majd ezt a fővárosi zombi-apokalipszist könyv alakban is elolvashatjuk, sokkal bővebb formában. Addig pedig várjuk a negyedik etapot.

A képregényért köszönet a szerzőnek, akinek pedig felkeltette az érdeklődését, az ITT szerezheti be a Z Napló füzeteit.

eyescream

Be the first to comment on "Z Napló #3 (2023)"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .