Mester a gépbe zárva – avagy – Stephen King játékadaptációk

Kétségtelen, hogy Stephen King már jó ideje a popkultúránk részéve vált. Ezt a rémirodalom kortárs királyaként emlegetett egykoron angoltanárként dolgozó, függőségeivel időközben leszámoló maine-i fickót szinte képtelenség elkerülni. Pólókon jön szembe velünk, bögrékről mosolyog ránk, piros lufik feltűnése pedig szintén kitörölhetetlenül jelenlétét hirdeti. Műveiből készült adaptációk a világkorukat élik, nem ritkán ő is egy-egy apróbb szerepet vállal ezekben, további (kábel)televíziós és mozis produkciók ugyancsak számtalan utalást tartalmaznak rá vagy éppen munkásságára. Na, de mi van a videójátékokkal?

Stephen King horrorjáték-iparra tett hatásra nagyjából egyértelmű, ám cikkükben most mégis azokat a számítógépes játékokat próbáltuk összegyűjteni, amelyek konkrétan egy-egy művét – többségében inkább az abból készült mozikat, meh – dolgozzák fel, hogy otthon a billentyűzet vagy éppen konzol felett is átélhessük a Mester világának egy-egy kisebb szegmensét. 

 

The Mist (1985)

Mindenféle grafikus felületet mellőzve, elsőként jelent meg a Mindscape szöveges kalandjátéka, melyben A köd című kisregény eseményeit élhetjük át: 

 

The Running Man (1989)

Az Emeral Software játéka a Mester korai korszakából származó, még Richard Bachman álnéven írt Menekülő ember Arnold Schwarzeneggerrel spékelt 1987-es mozis adaptációját vette alapul, amelyben Ben Richards nevű főhősünket irányíthattuk egy utópisztikus környezetben futva és bunyózva. C64 és Amigás változata szintén elterjedt.

 

The Dark Half (1992)

A Halálos Árnyék alapján készült point and click kalandjátékban a sírjából kikelő George Komor után indulhatunk. Bár a játékmechanika az akkori időkben szokásos metódust követi, ebben a játékban azonban lehetőségünk nyílt meghalni vagy börtönbe kerülni. Elég pazar, mi?

 

Lawnmower Man (1994)

A fűnyíró ember című korai novellából készült kimondottan gyenge 1992-es film szolgál alapjául ennek a SNES-en és Gameboy-on elérhető játéknak, melyben a tipikus lőj-mindenre-ami-mozog recept mellett olykor-olykor a virtuális világban is bolyonghatunk.

 

Ugyanezzel a címmel egyébként egy másik játék is készült, PC és Segára:

 

F13 (1999)

Egy kisebb, ötéves kihagyás után aztán egy újabb játék (?) jelent meg a Mester nevével fémjelezve. Az F13 gyakorlatilag egy multimédiás gyűjtemény volt, amely egyaránt tartalmazott horror háttérképeket, képernyővédőket és hangeffektusokat, emellett King egyik-másik novelláját szintén el lehetett olvasni. És persze néhány nem éppen a minőségéről híres kattingatós játék is a lemezre került. Piranhatartályból való menekülés, bogár-agyoncsapás vagy éppen sírjukból kikelő csontvázakat kell visszazavarnunk. 

 

Az azóta eltelt időszakban – legjobb tudomásunk szerint – nem igazán készültek kimondottan Stephen King írását feldolgozó játékok, pedig az óriási grafikai változások és technológiai fejlődések okán talán érdemes lenne bepróbálkozni egy-egy újabb adaptációval. Így ez a gyűjtés inkább maradt egy nem túlzottan korszerű, inkább amolyan retro-élményeket bemutató kis válogatás. 

 

Be the first to comment on "Mester a gépbe zárva – avagy – Stephen King játékadaptációk"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .