Fritsi Péter – A székkészítő (2023)

Az 1989-ben született szerzőnk Alexis Bramhook néven már kiadott egy regényt, azonban ez az első saját neve alatt megjelenő könyve. A tizenhat éves korai óta főleg novellákat publikáló szerző ezúttal a vidéki emberek egyszerű és dolgos hétköznapjaiba nyújt bepillantást, mialatt természetfeletti fenyegetés árnyékolja be családi idilljüket, és szembe kell nézniük a folk-horror babonaságban merítkező rémületével.

A bányászként dolgozó Weisz Kornél békés és meghitt körülmények között, szerető feleségével és három csodaszép leányával éli a falusi emberek egyszerű életét, míg boldogságukat egyszer csak valami beárnyékolja. Először csak a háziállatokat öldösi le valamilyen titokzatos erő, majd az egyik este félelmetes vörös szempárt pillant meg a műhelyében, és ha ez mind nem lenne elég, legnagyobb lánya, az utóbbi időben egyébként is furcsán viselkedő Dóri eltűnik. Amikor előkerül, kómába esik

Az egyszerű, ám annál letisztultabb (különösen frappánsan véres) borítóval bíró, igényes kialakítású kötetet kézbe véve még nem tudtam, hogy mire számítsak. Stephen King neve és a bányászat egymással való konstellációja elmémben már olyan klasszikus műveket hozott a felszínre, mint például a Rémület a sivatagban (Desperation), azonban nagyobbat nem is tévedhettem volna. Prekoncepciómnak annyiban igazat adok, hogy e jelentősen drámai kicsengésű műben a gonosz lappangásának ideje igencsak lassú és idegőrlő, ám ezúttal nem a Mélyből érkezik.

A székkészítő erőssége az igazán részletes leírásokban, látszólag szürke hétköznapi cselekmények pontos ábrázolásában, szereplők közötti kémia szinte tapintható bemutatásában rejlik; szemünk előtt elevenedik meg a kilencvenes években játszódó dél-magyarországi vidéki környezet, abban pedig egy boldog család lassú és visszafordíthatatlan szétesése. Fritsi Péter óvatosan adagolja a paranoiát, mindig csak egy-két titokzatos morzsát hajít elénk, hogy azon rágódva folytassuk hősünkkel az egyre hosszabbá és kacifántosabbá nyúló természetfeletti nyomozást, és csak a legvégén álljon össze az egységes egésszé.

Meglehetősen drámai kicsengésű, magyar folklorisztikus lényekkel bíró cselekményében elő-előjön Stephen King neve (több helyen utalnak az Állattemetőre), kutatásuk során megidézik a Malleus maleficarum című legendás kötetet, felbukkan egy bizonyos bergmanli; ám ez a természetfeletti vonal olyan szépen simul az egyébként vidéki életet bemutató realisztikus környezetbe, hogy komolyan tanítani kéne. A két részre osztott, 280 oldalas regény szinte azonnal magába szippant, és nem ereszt; könnyen és gyorsan tudunk haladni vele.  Egyetlen negatívumként talán a hirtelen (értsd: kissé kurtán-furcsán) ugró idővonalon a kvázi-lezárás tényét tudnám említeni, amely a cselekmény cliffhangerszerű mivolta okán még akár egy folytatást is magában rejthet. Ki tudja?

Mindenesetre Fritsi Péter új regénye valami boszorkányosan jól sikerült; mindenkinek maximálisan ajánlani tudom, aki egy hazai környezetben játszódó természetfeletti rémülethez érez kedvet, és nem tántorítja el a babonaság, a legendákból merítkező világlátása.

A könyvért külön köszönet a szerzőnek.

Értékelés: 10/10

eyescream

Be the first to comment on "Fritsi Péter – A székkészítő (2023)"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .