2016 legjobb horrorfilmjei – Top10

the-vvitchAhogyan minden évben, idén is elkészítettük hatalmas fejtörés és matekozás után az éves toplistánkat. Habár az előző évben fanyalogtunk kicsit a nem túl erős felhozatal okán, a 2016-os esztendő lényegesen erőteljesebbre sikerült.

Miként oldalunkon megszokhattátok, ezúttal sem vettük véresen komolyan a horror megnevezést, így akadnak olyan darabok is, amelyekre csak szegről-végről lehet ráaggatni ezt a jelzőt, műfajukban inkább a sci-fi felé lőnek.

Érdekesség, hogy ahogyan tavaly is egy rétegtémának mondható, vámpíros film vitte a prímet, úgy most egy boszorkány lett az év aranyérmese.

cinegore-top-10

Lássuk, melyek voltak a Cinegore szerkesztősége szerint 2016 legjobb horrorfilmjei! Kommentben pedig várjuk a ti listátokat és szeretnénk tudni, szerintetek mi volt az év legjobb horrorja!

10: A Martfűi rém – kritika

A Martfűi rém című magyar horror valószínűleg mindenképpen bekerült volna a toplistánkra, +1-es pontként, kalapot emelve ezzel a magyar filmgyártás előtt. Szerencsére végül nem kellett “csalnunk”, hiszen pontszámában is bekerült a 10. helyre, amelynek jogosságához Annie szavai alapján aligha férhet kétség!

martfui800

“…Egy autó közeledik hátulról, lelki szemeim előtt lepergett a most látott film egyik különösen gusztustalan nekrofil jelenete, és olyasmit éreztem, amit horrorfilm után az elmúlt tíz évben soha: féltem.”Annie

9: The Invitation – kritika

Listánk első dráma-horrorja, amely ha a befejezést nézzük, talán az egyik legbátrabb idén.

invitation

“Az idei Titanic Filmfesztivál keretein belül bemutatott fojtogató hangulatú kivételesen jó thriller/horror volt az év egyik legkellemesebb meglepetése. Egy baráti társaság vacsorával egybekötött összejövetelébe láthatunk bele, a végig izgalmas és roppant nyomasztó darab mesterien felépített feszültséggel van nyakon öntve, egyedül a befejezés nem nyerte el maradéktalanul a tetszésemet.”afiaf

8: Blair Witch – kritika

Aligha volt megosztóbb film az idén, mint az eredetileg The Woods címen futó Blair Witch, amely az első rész tényleges folytatása hivatott lenni. Szerkesztőségünkben is vagy óriási kritikát vagy óriási elismerést kapott. Középút nem volt!

blair-witch-2

“Az idei év egyik legméltatlanabbul figyelmen kívül hagyott játékosa, amelynek egyetlen hibája talán csak annyi, hogy mire vissza akarta dobni a found footage nagy öregét a mainstreambe, a műfajt többszörösen kivéreztették az ingerszegény trónkövetelők. Kiváló folytatás, amely egy-két apróságtól eltekintve egy lapon emlegethető az eredetivel és remekül bővítette annak mitológiáját, világát.”Zoo_Lee

“A The Woodsból átalakult Blair Witch méltó utódja a ’99-es filmnek: ötletes, izgalmas, feszült, jó a sztori, nem zavaróak a színészek és ügyes a lezárás. A kérdések azonban továbbra is megválaszolásra várnak…”Varin

7: Train to Busan (Busan Expressz)- kritika

A film sikeréről mindent elmond, hogy több ázsiai film ellenes szerkesztőnk listáján is ott szerepel.

busan_2

“Drámai vonalon zakatoló, de akcióban is dúskáló dél-koreai mozi, amelyben igyekeztek annyira távol tartani magukat a hollywoodi zombifilmes kliséktől, amennyire csak tudták”eyescream

“Sosem hittem volna korábban, hogy végig leköt majd egy kétórás ázsiai zombis horror. A Busanba tartó vonatnak mégis sikerült. Kétségtelenül a legjobb ázsiai film, amit valaha láttam”Varin

6: Don’t Breathe (Vaksötét) – kritika

Naná, hogy egy film, amely tele van magyar készítőkkel és részben itthon forgatták, helyet követel magának a listán. Szerencsére a Vaksötét nem csak emiatt szerepel ilyen előkelő helyen.

dont-breathe-featured_1200x630

“Fede Alvarez bebizonyította, hogy eredeti témával, és jóval kevesebb vérrel is tud a 2013-as Evil Dead-hez hasonló súlyú munkát az asztalra tenni (ha nem súlyosabbat). Kiválóan felépített, mesterien kivitelezett, az utolsó percig feszült és pörgős thriller.”Zoo_Lee

“A Gonosz halott (Evil Dead, 2013) remake óta vártam, hogy mikor folytatódik Fede Alvarez és Sam Raimi együttműködése. Az uruguayi író/rendező egy okosan felépített, rendkívül hatásos és csavaros másfél órát prezentált, ami egy háromfős, detroiti banda egyszerűnek ígérkező rablását mutatja be. Várjuk a folytatást!”afiaf

“Az ötletes szituációért és felvetésért már alapból egy nagy pluszpont jár a készítőknek, és ami azt illeti, a megvalósítás is ügyesre sikeredett, minden apróbb hiba ellenére.”Absvrd

5: Arrival (Érkezés) – kritika

the-arrival-4

“Könnyű egy filmet dicsérni, ha elejétől a végéig leköt és a végén a lényeget megmagyarázva le van zárva. Az Arrival vitathatatlanul egy hiánypótló mű, amely az ufók misztikumát és a karakterdrámát vegyítve válik 2016 egyik legjobb filmjévé.” – Varin

4: Green Room – kritika

Anton Yelchin halála okán szomorú apropója is van a filmnek.

greenroom_3

“Punk-rock banda és neo-náci skinheadek brutális összecsapása, avagy Saulnier levezényelte az idei év legjobb horrorfilmjét. A kőkemény másfél óra az első másodpercben beszippant és a stáblistáig nem is enged el. A direktor remek érzékkel adagolja a feszültséget, a hétköznapi emberek élet-halál harca mentes mindenféle ideológiai moralizálástól. A parádés filmet Patrick Stewart és Anton Yelchin (Nyugodjék békében!) bivalyerős alakításai emelik még tovább, aki nem látta, azonnal pótolja!”afiaf

3: Conjuring 2 (Démonok között 2) – kritika

A harmadik hely nem azért meglepő, mert a Conjuring rosszul sikerült, hanem azért, mert erre szavazott a legtöbb szerkesztőnk, mégis “csupán csak” a bronzéremre volt jó.

conjuring2

“Összességében méltó folytatása az előző résznek, és habár mozibarát a film, tehát nem folyik benne indokolatlanul sok vér, ezzel lehetővé téve, hogy blockbusterré emelkedjen a mű, egy igazán emlékezetes horrorfilmre sikeredett.”Kele-Man

“James Wan idei alkotása volt az előre borítékolható top 10-es helyezett, a folytatásban a Warren-házaspár élete egyik legnagyobb kihívásával néz szembe Londonban. A paranormális nyomozók megtörtént esete továbbra is hozza a megszokott magas színvonalú ijesztgetést, csak így tovább!” – afiaf

2: Cloverfield Lane 10 – kritika

Mert John Goodman nélkül nem csinálunk toplistát 🙂

cloverfield5-xlarge

“Teljesen különbözik found footage jellegű társától, viszont egészen kiváló klausztrófób hangulatú kamara-dráma”eyescream

“Nagyon okos, nagyon élvezetes darab, merész befejezéssel, ám remek színészi játékkal”Varin

1: The VVitch – kritika

A The Witch, vagy az autentikusság kedvéért The VVitch első helye egy pillanatig sem megkérdőjelezhető. Ez volt 2016 legjobb filmje!

The-witch-movie-review

“Gyönyörű, félelmetes képi világ, tökéletesen felépített hangulat, klasszikus folklórból merítő történet. Remekül indította az idei évet, az elkövetkező hónapokban sem sok vetélytársa akadt.”Zoo_Lee

“Misztikus hangulatú dráma/thriller a természetfölöttiről, a hitről és a babonaságról”eyescream

“Robert Eggers rendezői debütálása teljesen megérdemelten nyert nagydíjat a Sundance filmfesztiválon drámai kategóriában. A 17. századi, új-angliai család vesszőfutása minden szempontból kivételes és autentikus alkotás, ami borzongatóan feszült jelenetek sorát vonultatja fel a parádés befejezésig.”afiaf

“Ritka lebilincselő és hangulatos horror, amelyben szerencsére nem a vér tocsog és a székünkből sem kell felugrálnunk, csupán a szereplőkkel együttérezve retteghetjük végig a 90 percet.”Varin

Be the first to comment on "2016 legjobb horrorfilmjei – Top10"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .