The Manson Family Massacre (2019)

manson family A Serial Chillers Charles Mansont bemutató fejezetében olyan filmeket mutatunk be, melyek az ő és a Manson család nevű szektájának tettein alapszanak. Mivel gyilkosságaiknak idén van az 50. évfordulója, kijelenthetjük, hogy a horrorzsáner idei egyik kedvenc témáját szolgáltatják, hiszen jelen cikkünk immár a harmadik, mely idei filmet mutat be a Volt egyszer egy… Hollywood és a The Haunting of Sharon Tate mellett (illetve kijött még egy film, melyről még nem cikkeztünk, a Charlie Says). Lássuk, mit tud nyújtni a The Manson Family Massacre.

Történetünk szerint Margot Lavigne (Brendee Green), aki sikeres énekesnői karrierjét derékbatörte némi heroin segítségével, 1992-ben megveszi a 10050 Cielo Drive alatti házat, amely a “gyilkos ház”, és “Manson ház” nevek alatt ismert. Ide érkezik, hogy elvonuljon a világtól, és újra ráleljen múzsájára, ami nem ígérkezik könnyű feladatnak.manson family

Rémálmokat lát Mansonékról, így újraélve azok tetteit. Margot eléggé belegabalyodik a témába, és saját kis nyomozásba kezd a házban történekről, így ismerkedik meg egy nyomozóval, akit nem térít el Margot drogos múltja, és randizni kezdenek. Feltűnik továbbá egy titokzatos, furcsa nő is a színen, aki mindenféle ezospiritiszta maszlaggal fárasztja Margot-t a ház rossz energiáiról, arról, hogy az időt nem lineárisan kell szemlélni, és hogy a házban történtek bármikor megismétlődhetnek, csak észre kellene venni a jeleket.

manson family
A film során felváltva nézünk jeleneteket Margot-ról, illetve Mansonékról, illetve megjelenik egy-egy fekete-fehér felvétel is, amin maga Charles Manson (szerepében Ciaron Davies) osztja az észt, abban a stílusban, ahogyan azt tőle megszokhattuk. Egyébként a film ezen jeleneteinek jelentős része improvizációs volt a készítők állítása szerint.
A The Manson Family Massacre parlagon hagyja a Helter Skelter témáját, mint a gyilkosságok motívumát, ehelyett pusztán Mansonék drogkereskedelmi ügyleteit állítja a középpontba.

manson family
Nem szeretném a történet végét lelőni, de annyit elárulhatok, hogy a mindössze 77 percre rúgó játékidő bizony elbírt volna még némi magyarázatot a befejezést illetően, mert a sztori bár kerek, de nem sok értelme van jelen állapotában.

manson family
A filmet mégsem ez öli meg, hanem az, hogy egyetlen valamire való színészt sem sikerült összegereblyézni hozzá. Ciaron Davies mint Charles Manson, illetve Brendee Green Margot szerepében még a jó oldalra billennek az elfogadható színészi játék határmezsgyéjén, de mindenki más elképesztően gyenge. A dialógusok rendkívül színpadiasak, semmi hitelesség nincs bennük. Kár érte, mert ha ez a zavaró tényező nem lenne, a film egészen nézhetővé válna, ami meglepő, ha figyelembe vesszük, hogy írója és rendezője az az Andrew Jones volt, aki kizárólag B-filmeket jegyez ezidáig. Abból is a rosszabb féléket.

manson family

A 10050 Cielo Drive

manson family
A The Manson Family Massacre központjában leginkább mégis maga a ház áll, ami egykor a 10050 Cielo Drive-on állt. A villát a negyvenes években építették Michèle Morgan francia színésznő megrendelésére egy valamivel több, mint 1 hektáros (10.000 nm) területen Beverly Hillsben, a Benedict kanyon felett.

manson family

A második világháború végén, amikor a színésznő visszaköltözött Franciaországba, a házban egy ideig egy másik nagy színésznő, Lillian Gish élt. A ’60-as évek elején került a 10050 Cielo Drive Rudolph Altobelli tulajdonába. A tehetségkutató ügynökként dolgozó férfi gyakran bérbe adta az épületegyüttest, olyan illusztris névsornak, melyen szerepel Cary Grant, Henry Fonda és Samatha Eggar is. 1966 és 1968 között itt élt Candice Bergen és a zenész Terry Melcher, akik egy alkalommal vendégül látták Charles Mansont is, amikor az zenei műveivel “házalt”.

1969 elején költözött a házba Roman Polanski és ifjú felesége Sharon Tate, és alig fél évvel később történtek a hírhedt gyilkosságok. A szörnyű augusztusi estét mindössze három héttel követően maga Altobelli lett a villa lakója, és maradt is az egészen 1988-ig. Egy interjúban azt mondta, szeretett ott élni, és mindig jól érezte magát a házban, sosem kísértették az ott történtek.

Több váltást követően az ingatlan Alvin Weintraub ingatlanmágnás tulajdonába került, aki továbbra is kiadta a címet. 1992-től a Nine Inch Nails frontembere, Trent Reznor volt a bérlő, aki egy stúdiót is berendezett a házban, melynek a “Pig” nevet adta, amellyel a Manson-gyilkosságokra utalt. A pig, vagyis disznó szót Susan Atkinsmázolta 1969-ban a ház főbejáratára Sharon Tate vérével.

 

manson family

A Nine Inch Nails The Downward Spiral (1994) című albuma, valamint Marilyn Manson Portrait of an American Family című albumának egy része itt került rögzítésre. Reznor 1993 végén költöztött el, állítása szerint mert nem tudta elviselni a ház történtek gondolatát, miután találkozott Debra Tate-tel, Sharon Tate húgával, és ő ráébresztette a tragédia valódiságára.

Alvin Weintraub 1994-ben leromboltatta az épületet, és újat húzatott fel a helyére. A mediterrán stílusban újjáépített kúria új címet és is kapott: a Villa Bella, 10066 Cielo Drive. Alvin Weintraub azt nyilatkozta, fájdalmas volt mindentől megszabadulni, de most már az egész ingatlanon semminek, még a földnek vagy a fűnek sincs semmi köze Sharon Tate halálához.

manson family
2013 decembere óta a ház új tulajdonosa Jeff Franklin, hollywoodi producer, de 2019 augusztusában újra eladóvá vált, közel 10.000.000 $-os áron meghirdetve.

Kinek ajánljuk: Sajnos a The Manson Family Massacre nem egy olyan film, amit jó szívvel ajánlanék bárkinek, de akik nem ódzkodnak a B-filmes minőségtől, tehetnek vele egy próbát, mert érdekes megközelítés, és kevésbé szentségtörő, mint a The Haunting of Sharon Tate.

Értékelés: 3/10

Blissenobiarella

 

Be the first to comment on "The Manson Family Massacre (2019)"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .