Servant (2019) 1. évad

Servant2019 végére végleg beköszöntött a digitális televíziózás aranykora, új szolgáltatók megjelenésével tovább bővült a már korábban is pazarnak monható kínálat. A korábban kiemelkedő triumvirátus (Netflix, Hulu és Amazon Prime Video) mellé olyan szereplők csatlakoztak, akik a rendelkezésre álló erőforrásaikkal és piaci hatalmukkal alapvetően befolyásolhatják az otthoni mozizás jövőjét.

A két legnagyobb új játékos közül az Apple TV+ jóval hátrányosabb helyzetből indult, hiszen rendelkezésre álló katalógus híján kénytelen kizárólag az új címekre támaszkodni. Nyilván a Disney+ kínálatában rejlő potenciált nem szükséges elemezni, elég a stúdió klasszikusait, a Star Wars címeket, illetve a Marvel/Pixar összest megemlíteni. Ráadásul a Disney még egy a Star Wars világához kapcsolódó sci-fi/westernt (The Mandalorian) is összerántott az indulásra Jon Favreau dirigásával.

Innen szép nyerni, gondolhatták az Apple illetékesei, így az 5 dolláros, az összes szolgáltató közüli legalacsonyabb havi előfizetési díjjal, illetve néhány izgalmasnak ígérkező új sorozattal és műsorral léptek be a piacra.

Servant

Olvasóink számára két érdekesnek tűnő széria érhető el jelenleg a kínálatukban. A Jason Momoa főszereplésével készült fantasy-dráma (See) egy olyan poszt-apokaliptikus jövőben játszódik, ahol mindenki vak. Illetve aktuális cikkem tárgya, az M. Night Shyamalan (Üveg, Széttörve, A látogatás, A falu, Jelek, Hatodik érzék) nevével népszerűsített misztikus thriller, a Servant. A trailer egy tipikus Shyamalan alapsztorit tárt elénk, és mivel az indiai író/rendező mostanában szebbik arcát mutatja a közönség felé, méltán reménykedhettünk egy izgalmas, csavaros és eredeti sorozatban.

A történet középpontjában egy philadelphiai házaspár áll, Turner-ék nemrégiben veszítették el elsőszülött kisbabájukat. A szörnyű tragédia feldolgozásának rendhagyó módszerét erősítendő egy fiatal bébiszitter (Leanne) érkezik otthonukba, a lány érkeztével azonban titokzatos események sora veszi kezdetét a házban.

Servant

A félóra körül mozgó 10 epizód nagyon egységes képet mutat. Talán egy-két részt lehetne unalmasabbnak titulálni, de az alkotók ügyesen mozgatták a szálakat, mindig sikerült egy okosan elhelyezett flashback vagy új szereplő segítségével felkavarni az állóvizet. A Servant egyik legnagyobb erőssége a karakterek fejlődése és a köztük kialakuló dinamika változása, melyek végig bizonytalanságban tartják a nézőket. A szinte végig a lakás falai között játszódó kamaradarab főszereplő kvartettje erős alakításokkal támogatja a sztori kibontakozását.

Lauren Ambrose nagyszerűen hozza a látszólag erős és magabiztos Dorothy karakterét, az első pillanattól kitűnően érzékelhető mentális törékenysége. Férje szerepében Toby Kebbell (A Monster Calls, Wilderness) kezdetben súlytalannak tűnik, de szépen lassan kitölti a helyét a történetben. Nell Tiger Free kiváló választás volt Leanne szerepére, ártatlan, mégis titokzatos szereplő, a Trónok harca és a Too Old To Die Young után kellő rutinnal abszolválja a feladatot. A széria egyik leghálátlanabb szerepe Rupert Grint-nél landolt, aki Dorothy testvéreként igyekszik befolyásolni az eseményeket, de általában nem jár sikerrel.

Servant

A kulináris élvezetek szerelmesei minden részben találhatnak maguknak meglepetéseket, és az epizódonként kinyitott borosüvegek számának rekordjára minden bizonnyal nagy eséllyel pályázna a Servant. Nem állítom, hogy kihagyhatatlan, esszenciális tartalmat gyártott Shyamalan az Apple számára, de a szűk 5 órás játékidő zömében feszült és izgalmas. Egy roppant nehéz témát mutat be kifejezetten rendhagyó módon, van benne néhány meglepetés, annak ellenére, hogy a misztikus vonalat nem sikerült teljes egészében kiaknázni. A szűkös saját tartalmú kínálat miatt nem hiszem, hogy elkaszálnák a szériát, bár egyelőre nem látom, hogy milyen vonalon lehetne folytatni a történetet.

7/10

afiaf

 

Be the first to comment on "Servant (2019) 1. évad"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*


Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .