Christine (1983)

Viszonylag ritkán következik be, hogy King műveihez olyan moziügyi szakemberek nyúlnak, akik teljesen korrekt adaptációkat készítenek belőlük. Szinte egy kezem meg tudom számolni a hozzáértő direktorokat: Stanley Kubrick (A ragyogás), Geroge A. Romero (Halálos árnyék), Frank Darabont (Halálsoron, A remény rabjai, illetve A Köd). Hiszitek vagy sem, de a legendás John Carpenter szintén közéjül tartozik, akinek most egy kevésbé ismert moziját szeretném bemutatni.

Főszereplőnk Arnie, a lúzerség minden lehetséges attribútumát magán viselő tinédzser. Suliban a nagyfiúk folyton cseszegetik, messziről kerüli a csajokat, egyedül Dennis nevű barátja támogatja őt. A változás akkor következik be, amikor az összes megtakarított lóvéján vesz egy 1958-as évjáratú Plymouth Fury-t, amit rajta kívül természetesen mindenki csak pénzkidobásnak vél. Szabadidejében – időt, és energiát nem spórolva – szuperül kipofozza a járgányt, ezen közben pedig teljesen megváltozik a személyisége. Sőt, még egy barátnőre is szert tesz!

Kocsija – melyet Christine-nek keresztel el – finoman szólva különös dolgokat kezd el művelni, amikor pedig a rosszakarói brutálisan szétverik a járgányt, az magától visszaáll az eredeti állapotába, majd titokzatos éjszakai körútjai során egyenként csinálja ki őket… Habár a nyomozó értetlenül áll a halálesetek előtt, Dennis és a csaj rájönnek a nagy titokra – vagyis, hogy Christine teljesen magától működik -, és egy böhöm nagy dózerral próbálnak pontot tenni az ügy végére.
Ha lehet azt mondani, Carpenter egy ilyen természetfölötti King-es témánál keresve sem találhatott volna jobbat, haha! Végre megfelelő kézbe került ez a remek sztori, és egy értelmes, épkézláb, ugyanakkor szórakoztató mozi készült belőle. Külön kiemelném az effekteket – főleg amikor a széttrancsírozott kocsi újraalkotja magát -, de az eseményeket kísérő zenék is ott vannak a szeren. Egyszóval ilyennek kellene lenni egy korrekt King-adaptációnak.

Értékelés: 8/10

eyescream

Be the first to comment on "Christine (1983)"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .