A Virgin Among the Living Dead ((Christina, princesse de l’érotisme))(1973)

Szerencsére, a magára valamit is adó auteur néha napján elgondolkodik azon, hogyan is tegye változatossá a zsánert, miként is beszéljen ugyanarról a témáról – jelenesetben a zombikról – metaforikusan. A cím sokat sejtet, a plakátok rohadó holtakat ígérnek, de a végeredményben már nyomuk sincs. Jess Franco művészetet akart, csak nem igazán jött össze neki.

Christina vidékre érkezik édesapja halála miatti hagyatéki tárgyalásra. Első éjszakát még a városban egy fogadóban tölti, bár már itt figyelmeztetik, ne menjen a kastélyhoz, amúgy sem lakik ott senki. Ennek ellenére igencsak sokan vannak ott, akik elvileg mind Christina rokonai. Van köztük leszbikus, üveges tekintetű zongorista, vak nő meg néma férfi. Ez utóbbi maga Franco, játéka becsületére válik és a filmhez méltó, katartikus és sírva röhögős mikor egy levágott csirke fejjel „ijesztget”. A kis kompánia tagjai nem esznek, nem isznak, kissé üveges a tekintetük, néha pedig szexorgiákat rendeznek ahol egymás vérét szívják. Ez a hétköznapinak nem mondható viselkedés még Chrstinának is gyanússá válik, kénytelen keletlen vizsgálódni kezd, főleg mikor felakasztott apja hullája szól hozzá.

A klasszikus értelemben vett zombik nincsenek a filmben, legalábbis a végső vágásban. Ugyanis volt egy álomszegmens, aminek rendezésére nem mást, mint Jean Rollint kérték fel, aki egy tíz perces – a filmhez képest -, mesterművet forgatott, és igen zombikkal! csak ez a vágó asztalon végezte, mert Franco költőibbre vette a figurát. Ezzel nem is lett volna baj, csak nem volt épkézláb történet és legfőképp dramaturg. Unalmas, nem történik benne semmi, színészeink pedig beérik kidüllesztett szemekkel.

Jesusra jellemző meztelenkedés mondjuk megvan, de nem tud és nem lehetséges, hogy összeálljon, hogy bármi érdemleges kisüljön belőle, mint a kovász nélküli kenyér, lapos és jellegtelen. Hősünk a hűvös éjszakák ellenére is szűzanya meztelenül alszik, hiába Jesus Franco mindig is így képzelte a szende szűz lányokat; tegyük hozzá, szerencsére!Ami viszont abszolút pozitívum az Bruno Nicolai zenéje, ami kaotikusságával, a policsieszkók fenyegetettségét idézi. Az operatőri munka is érdemes említésre, illetve az említett Rollin epizód abszolút emelte volna a színvonalat, még szerencse, hogy a DVD-n helyett kapott.

Inkább röhejessége miatt vannak emlékezetes pillanatai, Franconak ettől sokkal jobb filmjei is vannak, de ha nem tudsz elaludni rakd be, és máris nem lesz probléma! 🙂

Értékelés: 4/10

Miskei

1 Comment on "A Virgin Among the Living Dead ((Christina, princesse de l’érotisme))(1973)"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .