The Boneyard (1991)

Bár jelen cikkem tárgya már a kilencvenes évek alkotása, eddigi tapasztalataim alapján úgy érzem, hogy körülbelül 93-ig készültek olyan filmek a műfajban, amik hangulatukban bátran az előző nagy évtizedhez köthetők. Nincs ezzel másképp James Cummins filmje sem, ami egy kicsit másabb aspektusból közelít a zombis témára, amit a következőkben szeretnék kicsit bővebben kifejteni.

A film két rendőr nyomozásával indít, akik egy lepukkant lakásban kutatnak valaki után. A néhol komikus elemeket is rejtő filmbe ekkor lép be a főszereplő, akinek megérzései vannak a halálesetekkel kapcsolatban. Itt jegyezném meg, hogy akkoriban még bőven belefért, ha egy arra elvileg alkalmas színésznek nem olyan teste volt, mint Jennifer Love Hewittnak, sőt, túlsúlyos karakterről beszélhetünk, ám a későbbiekben bebizonyosodik, hogy minden előnyét és hátrányát remekül kamatoztatja Deborah Rose színésznő. A megbízást persze elvállalja, majd hamarosan a film végéig a helyszínül szolgáló hullaházban folytatódik a cselekmény. Találkozunk az undok portással, aki egy az egyben Udo Kier, csak csöcsökkel (azt már csak extraként említem meg, hogy mivel kutyás hölgy, Poopinplatz-nak hívják a filmbeli alteregóját). Aztán a poénos fekete karakter is megjelenik, hogy végül a főhős egyik rémálma következzen, amiben egy Fu Manchu másolat megidézi a hullákba a gonosz démonokat.

A három ördögfióka pedig életre kel és megpróbálnak minden, az útjukba akadó orvost vagy rendőrt megenni. Az effektek egyébként nagyon tetszetősek, a stábnak valószínűleg nem volt pénze az akkor még mindig csak gyerekcipőben járó számítógépes effektekre, de az undorító bőrű gyerekek és egyéb szerzetek megformálásánál kitettek magukért a bábkészítők. A sztori ettől fogva a menekülésről és a túlélésről szól, úgyhogy ezt nem fejteném ki, de a vége azért elhozza a várva várt feloldozást a néző számára.

Az effektek mellett a zene is dicséretes, pont annyira van jelen a filmben, amennyire szükséges, nem próbálták meg kiváltani a párbeszédes részek értelmét ezzel. Néhol még próbál filozofálni is a mű, az más kérdés, hogy ez kevésbé sikerül neki. A forgatókönyvvel amúgy nem sok gond van, leszámítva pár logikai bukfencet, egész emészthető. A beállítások és az operatőri munka szintén nem hoz újat, de pontosan azt mutatja meg, amit látnia kell a nézőnek.

Erős B-filmes hatása van a filmnek, úgyhogy aki a blockbustereken keresztül szívta magába az anyatejet, az ne tegyen vele próbát. Bárki másnak viszont bátran ajánlom, néhol elég komor hangulatú, máshol kicsit nevetségesebb, de mindvégig jellemzi az a kellemes hangulat, ami miatt húsz éve imádtunk videótékákba járni. Nagy kár, hogy ez nem juthatott el hozzánk annak idején.

Értékelés: 7/10

Plendil

Be the first to comment on "The Boneyard (1991)"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .