Enemy (2013) (Az embermás)

enemy_thumbA 2010-ben elhunyt José Saramago irodalmi Nobel-díjas portugál író és költő azonos című regényéből Denis Villeneuve (Fogságban) egy nyomasztó, már-már fojtogató atmoszférájú thrillert készített, melynek megfejtése egyáltalán nem megy könnyen. És szerintem pont ettől lesz olyan ínycsiklandó, többször nézhető alkotás. Egyébként Lynch-rajongók előnyben!

Adam Bell szürke hétköznapjait egy teljesen átlagos történelemtanárként éli, mígnem egyik nap egy kollégája ajánlására megnéz egy filmet, amiben felismeri saját magát. Innentől kezdve pedig másra sem tud gondolni, minthogy felvegye a kapcsolatot az állítólagos „embermásával”. Állapotos felesége előtt is titkolózik, aztán olyan tesz, amit maga sem gondolt volna…

enemy_1A káosz a megfejtésre váró rend – hangzik el a filmben, és valahogy én is így vagyok az egésszel. Adott egy elég nyomasztó légkör, amire a merőben szürreális alapötlet épül – Tükör/Szilánk című dráma is hasonlóval játszik, de ott más a koncepcióba ágyazták a saját magunkkal való találkozás motívumát, de viszonyítási pontként említhetem még: Ember a földről (Őslakó), A gépész, Azonosság, illetve a Lynch-filmek ’valóság vagy álom’ hangulata is baromi közel áll hozzá -, másfél óra elteltével pedig csak találgathatunk, hogy mégis mi lehetett ez az egész, merthogy konkrét (didaktikus) megoldást nem kapunk, az fix. Némiképpen indokolatlanul elnyújtottnak érzem a játékidőt, ugyanis sok helyen abszolút nem történik semmi; bár az is igaz, hogy pont ez kell ahhoz, hogy a főszereplő fejébe bújva közelebb férkőzhessünk a megfejtéshez.

enemy_2Jake Gyllenhaal karaktere talán a Donnie Darko óta nem működött ennyire precízen; hihetetlen átéléssel hozza a szinte már szürreális események közepébe csöppenő, tépelődő, de ugyanakkor cselekvésre kész figurát. Lehengerlő alakításán kívül mind a kísérőzene, mind a képek kompozíciója megemlítendő, a filmben váratlanul felbukkanó pók szimbólumra pedig szintén nem árt odafigyelnünk! Többször nézős mozi, csak ajánlani tudom!

 Értékelés: 8/10

eyescream

Be the first to comment on "Enemy (2013) (Az embermás)"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .