Harbinger Down (2015)

harbinger_thumbTörtént, hogy Alec Gills és Tom Woodruff Jr. – akik amúgy az Amalgamated Dynamics effektekkel foglalkozó, ismert hollywoodi cég alapítói – minap a Kickstarteren kalapoztak, az összegyűlt pénzt pedig egy házi készítésű A dolog-kópiára fordították; nem titkolt céljuk pedig, hogy bemutassák: a nyolcvanas-kilencvenes évek technikai módszerei még manapság is mennyire vagányak!

Lance Henriksen által vezetett rákászhajó valahol az északi-sark környékén egy jégbe fagyott szovjet űrhajóra bukkan, s mivel a bálnák magatartását vizsgáló, rendkívül kíváncsi egyetemisták is a fedélzeten tartózkodnak, a kiolvadt maradványt egyből vizsgálgatni is kezdik. Mint később kiderül, az űrhajós holtteste mellett valami ismeretlen eredetű és összetételű organizmus is utazott a járműben, ami most életre kelve egymás után támadja be a hajó legénységét…

harbinger_1Filmünk le sem tagadhatja, hogy A dolog, illetve az Alien című klasszikusok ihlették, de az alkotók annyira elirigyelték azok receptjét, hogy gyakorlatilag az egész alapszituáció ugyanaz maradt – sarkkörön, zárt térben játszódó sci-fi/horror atmoszféra, folyton alakját változtató, vérszomjas idegen organizmus, ráadásul ugye nem tudhatod ki fertőzött, ki nem -, de sajnos semmi extra nem került mellé. Így kissé fájónak hat, hogy a régi időket idéző, korrekt maszkok, bábok, stop-motion, illetve a néha felbukkanó minimális CGI parádés szerepeltetése mellett semmit nem tud igazán felmutatni.

harbinger_2Gyász kimondani, de (az orosz csajszi mellett) a mostanság nem éppen minőségi filmekben felbukkanó Lance Henriksen játssza például leghitelesebben a szerepét, többiek éppen hogy csak valamit próbálgatnak, ezért aztán nem is tudjuk őket különösebben sajnálni, amikor lecsap rájuk az egyébként elé kreatív kinézetű monszter. Ezért, vagy éppen emiatt feszültségben sem tobzódik a film, gyakorlatilag nem érezzük át, hogy most mekkora a tét, vagy mi lesz, ha ez az izé kiszabadul, nekünk igazából tökmindegy. Ezen tényezők rontják le az elsősorban old-skool trükkökért, illetve A dolog/Alien filmekért rajongó nézőknek szánt produkciót.

Értékelés: 6,5/10

eyescream

Be the first to comment on "Harbinger Down (2015)"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .