FPS: First Person Shooter (2014)

fps_thumbKreatív német arcok kitalálták, hogy akkor most zombis horrorfilmet készítenek FPS módra, mert ilyen még nem volt. Habár a végső produkció inkább okoz kellemes élményt egy gameplay-re hangolódott nerd-nek, mint egy klasszikus értelemben vett horrorfilm-rajongó egyénnek, azért bátran meg lehet próbálkozni vele! Érdekes kísérlet.

Filmünk… bocsánat, játékunk egy zseniálisan lebutított DOS-os intróval kezdődik, mely után szinte azonnal megtudjuk a mission-t, vagyis hogy főhősünk terhes feleségét, Lindát elrabolta egy őrült tudós, nekünk pedig meg kell őt mentenünk.

fps_3Kocsiba szállunk, és elhajtunk a professzor elhagyatottnak tűnő klinikájára, ahol rövid úton elfog minket és bezár az egyik szobába. Onnét kiszabadulva, egy csomó rémségen keresztül pedig minél előbb el kell jutnunk Lindához, ugyanis időközben minket is megharapott az egyik jószág…

fps_2Mint horror-film, gyakorlatilag értékelhetetlen, viszont ha úgy nézzük, mint egy horror tematikájú FPS vagy 80 percig tartó gameplay-ét, már jobban bele tudunk rázódni az események sodrásába. Nagyrészt csak megyünk a folyosókon, és öljük a különféle (szerintem mondjuk elég bénán kinéző) zombikat – nővér-zombi, doktor-zombi, kerekes székes zombi stb., egyedül talán a bohóc lóg ki valamelyest. Szobáról-szobára kutatjuk-keressük az üzeneteket meg a kulcsokat, mellyel újabb területeket barangolhatunk be, közben pedig természetesen újabb és újabb fegyverekre is szert tehetünk, úgymint: pisztoly, pajszer, kard, shotgun, minigun stb., amik közül egyértelműen a bohóctól szerzett emberi gerinc a legmókásabb, haha! Hogy ne legyen annyira egysíkú az egész, szinte végig jópofa narrációt kapunk mindehhez. Játékunk végén pedig természetesen elérünk a célba, vagyis a vírusért felelős dokihoz, illetve megtaláljuk terhes feleségünket, de annyit mondhatok, nem lesz happy end!

fps_1Szóval mint mondtam volt, klasszikus értelemben vett filmként nem állja meg a helyét, viszont egy műfaj-közeli kísérletként mindenképpen megemlítendő, amit egyszer bőven meg lehet nézni. Hátha még a végén trendet teremt, rácsap Hollywood, aztán a maga módján remakelik, készült belőle vagy nyolc folytatás meg négy spin-off, és persze az Asylum-változat se maradhat ki, a végén meg rebootolják az egészet, és sorozatba nyomják. Mert ugye sosem lehet tudni, haha!

Értékelés: 7/10

eyescream

Be the first to comment on "FPS: First Person Shooter (2014)"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .