ParaHelyek – Freetown-Fall River State Forest

frankledge-300x200Rovatunk eheti epizódjában ismét egy kétes hírnévvel rendelkező erdőt szeretnék bemutatni nektek, amelyet egyrészt számos különös történet, legenda övez, emellett pedig helyszíne volt több, a közvéleményt megrázó eseménynek is. Kriptozoológiai esetek, poltergeist-jelenségek, UFO-észlelések, titkos katonai műveletek, rituális gyilkosságok. Ha valaki mindezen témák iránt érdeklődik, a Freetown State Forest ideális terep lehet kutatómunkához.

A Freetown State Forestről (hivatalos nevén Freetown-Fall River State Forest) az általunk ismert történelemben akkor olvashatunk először, amikor az ide érkező telepesek folyamatos harcokban álltak az itt őshonos indián törzsekkel. Az évszázadok során – mint azt tudjuk- az őslakosok folyamatosan visszaszorultak, és ezzel együtt a Freetown State Forrest is új fennhatóság alá került. A névadó, Massachusetts-béli Freetown települését már 1683-ban megalapították, innentől kezdve pedig a hódítók fokozatos terjeszkedésének és néhány pénzéhes indián törzsfőnöknek köszönhetően megváltozott a környék lakosságának összetétele és lélekszáma.

Az erdő az úgynevezett Bridgewater-háromszög területén fekszik. Ennek bár hivatalos határai nincsenek, de az itt feljegyzett rengeteg paranormális észlelés alapján a Loren Coleman kriptozoológus által meghatározott zóna létezését rengeteg, hasonló kutatási területtel rendelkező szakember elfogadja. A Bridgewater-háromszög igazi Kánaán a paranormális jelenségekkel foglalkozók számára, hiszen rengeteg olyan érdekes jelenség köthető a területhez, aminek észleléséhez, tanulmányozásához sok esetben több száz kilométert kell utazni. A kétszáz négyzetmérföldes területen dokumentáltak már ufókat, különös fényeket, poltergeist jelenségeket, furcsa állatfajokat, sokan látni véltek Bigfootot is, sőt, hogy a kép teljes legyen, jelzés nélküli, gyanús fekete helikoptereket is elhaladni.

541182_449363941776816_386605740_n

Hogy valamiféle rendszert vigyünk a hely bemutatásába, úgy gondolom, érdemes először a térség helyi legendáit szemügyre vennünk. Ezek egyike szerint az erdőben él egy különös faj, akiknek tagjait pukwedgieknek hívják. A pukwedgiek kb. egyméteres magassággal rendelkező humanoid lények, szürke bőrüket szőr borítja, és gyakran meglehetősen barátságtalanul viselkednek az emberekkel. Ha hihetünk a mendemondáknak, volt már példa fegyveres támadásra, sőt emberrablásra is, amik ezeknek a furcsa lényeknek a számlájára írhatók. A paranormális észlelések egyik központja az erdőben található Orom, amely egy különös atmoszférával rendelkező gránitkiszögellés. A nyolcvan láb magas szikla számos öngyilkosság színhelye volt, több elhagyott kocsit is találhatunk a közelében. A furcsa fény- és hangjelenségek mellett a sziklacsúcs felkapott hely volt különféle rituálék lebonyolítására, valamint a területen tevékenykedő sátánista szekták számára is kedvelt célpont volt.

assonet-ledge-frank-grace-new-bedford-guide-570x380

Hasonló érdekességekkel büszkélkedhet a Profile Rock névre hallgató szikla, amely külsejében – ahogy azt a névből kitalálhattuk – egy emberi arc profiljára hasonlít. A valaha itt élő indián törzs tagjai szerint a sziklaképződmény egy hajdan élt törzsfőnök arcának vonásait hordozza magán, akinek fia ezen a helyen lelte halálát, ezért a mai napig szent helyként tartják számon, ahol természetesen több anomáliát is megfigyeltek már. A közelben található mocsár, vagy ahogy az indiánok hívják, a lelkek lakhelye szintén érdekes terület. A már említett észlelések mellett – ha hihetünk a beszámolónak – 1978-ban egy Joe DeAndrade nevű férfi egy majomemberszerű kreatúrával találkozott, amit később többen összefüggésbe hoztak a környéken olykor megmagyarázhatatlan hátterű állatcsonkításos ügyekkel.

ProfileRock

wbridgewaterswamp-570x428

A történetek jelentős részét egyelőre nem sikerült száz százalékig hiteles dokumentációk segítségével bizonyítani. a rengeteg legenda között pedig elveszettnek érezheti magát az érdeklődő, hiszen lépten-nyomon vadabbnál vadabb sztorikba ütközhet. A kriptozoológia, a parajelenségek és az UFO-észlelések mellett azonban találhatunk olyan, hátborzongató történeteket is, amelyek valódiságát illetően – sajnos – semmi kétség nem merül fel. A területen gyaníthatóan több szekta is tevékenykedett, ténykedésük pedig többször emberéleteket is követelt. 1978 novemberében megtalálták Mary Lou Arruda fához kötözött holttestét. A tizenöt éves lányt már egy jó ideje kereste a rendőrség, a későbbi ügy vádlottját, James M. Katert pedig bűnösnek találták emberölés és emberrablás vádpontokban.

KATER TRIAL-83969

Carl H. Drew nevéhez köthetőek azok a gyilkosságok, amelyek annak idején sokkal jobban megrázták a közvéleményt, mint a Kater-féle gyilkosság esetében, hiszen bizonyítást nyert az addigi szóbeszéd, miszerint az erdőben sátánista szertartásokat bonyolítanak le. Carl afféle szektavezetőként aposztrofálható, akinek mindezek mellett egy kevésbé spirituális töltettel rendelkező pénzkereseti forrása volt, nevezetesen ő volt a környék egyik stricije. A két tevékenység különös módon, de összefügg, hiszen a keze alatt dolgozó prostituáltak közül került ki a „hívek” egy része, akiket életveszélyesen megfenyegetett, arra az esetre, ha nem engedelmeskednek neki és nem asszisztálnak a beteges rituálékhoz.

carl-drew-002

hqdefault

A később felvett bírósági jegyzőkönyv szerint az 1979 októbere és 1980 februárja közt tartandó szertartásokon Carl azt állította, a Sátán beszél belőle, tetteit ő irányítja. A két (egyesek szerint három) alkalommal is emberáldozatot követelő rituálék alatt pedig egy „különös nyelven” beszélt és kántált. Az egyik ilyen gyűlés során a „nyáj” egykori tagját áldozták fel, mivel szerencsétlen lány nem bírta tovább a nyomást, így félő volt, hogy a rendőrséghez fordul. Robin Murphy – akit Carl fenyegetéssel a markában tartott – vallomása szerint a Marsden nevű hölgy körmeit és haját kitépték, fejét egy kőhöz csapkodták, majd a végén a szektavezető eltörte a nyakát. Ezek után felszólította Murphyt, hogy vágja le a halott fejét, amit később megrugdosott. Itt még azonban nem volt vége a borzalmaknak, Carl közösült a lefejezett holttesttel, majd egy x-et vágott annak mellkasára, a vérrel pedig megjelölte Murphyt. A Carl Drew-féle gyilkosságok sokkolták a közvéleményt, a véres rituálék híre pedig bejárta az egész országot. Az erdő területéhez ezeken felül még három gyilkossági ügy kapcsolható, amelyek más indíttatásból történtek.

A Freetown State Forest manapság nagy népszerűségnek örvend a turisták körében, amely részben a fent ismertetett jelenségeknek, eseményeknek köszönhető. Ezek mellett természetesen az erdő rengeteg szabadidős tevékenységnek is otthont ad, így a szörnyűségektől elvonatkoztatva sokan a kikapcsolódás és a túrázás miatt keresik fel az egyébként egyedülálló történettel rendelkező helyet.

(Absvrd)

Be the first to comment on "ParaHelyek – Freetown-Fall River State Forest"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .