Ga-Rei: Zero (2008)

GRMiniA Japán Védelmi Minisztériumon belül létezik egy titkos szervezet (Paranormal Disaster Countermeasure Headquarters – Paranormális Katasztrófa Elhárító Központ), mely a paranormális jelenségekkel foglalkozik, pontosabban az ilyen típusú fenyegetések elhárításával. Olyasmit képzeljünk el, mint egy modern kori, elitosztagként működő szellemirtó szervezet, azzal a különbséggel, hogy különleges fegyvereket használnak a jelenések megfékezésére.
De mi történik, ha már ők is kevesek valami miatt a földet ellepő rémek pusztítására és a csapatokat sorban felszámolja egy olyan fenyegetés, mire egyikőjük sem számolt?

Minori Chihara: Paradise Lost

Bevallom, hogy a sorozat legelején nem igazán tudtam, mire gondoltak az alkotók. Kimondottan kedvenceim közé tartoznak azok a típusú animék, melyekben a legelején mindenki meghal (Gantz ) és ebből valami nagyon izgalmas alakul ki. Ez a helyzet ezzel is, mert a Ga-Rei: Zeroban az első két részben gyakorlatilag minden bemutatott szereplő valamilyen borzalmas véget ér. Viszont innen nem a szokványosan meglepő cselekmény következik, hanem inkább egészen filmsorozatszerű élményt élhetünk át.
És hogy hogyan jutunk el ide? Na, ez az igazán izgalmas és nem szándékozom elvenni senkitől sem az élményt, hogy felfedezhesse ennek az elsőre túlságosan pörgősnek tűnő animének a fordulatait.

GRZ1Így inkább a főbb szereplőkről mondok el pár szót.

Yomi Isayama: Fiatal kardművésznő, aki apjától tanulta a fegyverforgatást és a család egyik legfontosabb reménysége a szellemek elleni küzdelemben. A lány öröklött kardja, Shishio képes egy kutyaszerű démont, Nuet megidézni, ami neki engedelmeskedik, de csak amíg birtokolja a fegyvert.

Noriyuki Izuna: Yomi jegyese. Kudagitsunet, azaz rókaszellemeket használ a vadászatban. Izuna is a Környezetvédelmi Minisztérium különleges egységének (Supernatural Disaster Countermeasures Division – Természetfeletti Katasztrófa Elhárító Részleg) tagja, hiszen képes látni a szellemeket és segít nekik megfékezni a démonokat.

Kagura Tsuchimiya: Yomi legjobb barátja, fogadott testvére. Különleges kardot forgat. Mely képes megsebezni és visszaküldeni a túlvilágra a rémeket. Titkon picit szerelmes Izunaba és ezért rivalizál Yomival.

HeadKensuke Nimura: Fiatal fiú, akit egy kaland során ismer meg a csapat és csatlakozik hozzájuk. Nagyon jól bánik a karddal és képes eszköz nélkül érzékelni a szellemvilágot.

Michael Kohara: Tőle kapja a kardját Kagura, az Ő mesterműveit forgatja a csapat. Eléggé furcsa figura, nem szeret sok ruhát viselni, ezzel sokkolva környezetét.

Kazuhiro Mitogawa: Egy furcsa félszemű fiúcska, aki szereti megkavarni a dolgokat és valószínűleg Ő a ludas a szellemek inváziójáért. Kék lepkék jelzik közeledtét és egy különleges követ hord a szeme helyén (Sesshōseki – A Kilenc-Farkú Róka erejét birtokló drágakő).

SessSajnálatos módon az anime nem viszi végig a manga történéseit, inkább egy darabkát ragad ki belőle, ami viszont nagyon részletesen bemutatásra kerül. Hiányoznak belőle bizonyos magyarázatok, de ez igazából nem von le az értékéből, hiszen megszoktuk, hogy nem rágnak mindent a szánkba. Ugyanakkor fantasztikusnak találtam azt a megoldást, amelyre fentebb már utaltam, mert eddig még nem találkoztam sorozatban, hogy ilyesmit alkalmaztak volna. Nem csak kíváncsivá teszi az embert, hanem egészen beszippantja a hangulatába, hiszen az információk folyamatosan záporoznak. Sikerült így egy olyan animét létrehozni, amely a sci-fi, természetfeletti és horror elemek mellett nem csak a drámai vonalával, hanem romantikájával és érzelmességével is ügyesen manipulál bennünket. Olyan tabutémát hoz elő, melyet nagyon nehéz volna kezelni a valós életben. Persze ezzel a kérdéskörrel a Walking Dead-ben is találkozhatunk, de a rajzfilmek világában kimondottan gyakorinak számít, hiszen itt könnyebb elengedni magukat az alkotóknak, kevésbé korlátozzák őket a társadalom és a vallás erkölcsi normái.

DragonA rendező, Ei Aoki a Fate/Zero-kat, illetve a Girls Bravot rendezte korábban. A zenét Noriyasu Agematsu (Girls Bravo) szerezte. A karakter dizájnért pedig Osamu Horiuchi volta e felelős, aki például a Full Metal Panic!-on, valamint a Last Exile-okon dolgozott.

GR2Azoknak ajánlom, akik az akciódús Supernatural-típusú sorozatokat is szívesen nézik és nem akadnak ki azon, ha nem hollywoodi a történet. Sci-fi, paranormális, ezoterikus, véres, romantikus, tele drámai elemekkel. Egyáltalán nem ül le a cselekmény, folyamatosan pörög a végkifejletig.

Teas

Értékelés: 7,5/10

ANN

Smaragd Sárkány

Be the first to comment on "Ga-Rei: Zero (2008)"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .