Bizarr Bazár – Shallow Water különkiadás

bzarr01

Manapság sok esetben az akciófigurák már nem különálló termékek, hanem egy-egy blockbuster filmhez készült termékcsalád, amivel lehet népszerűsíteni az adott franchise-t vagy épp jól elvenni összekuporgatott pénzünk, hogy ezáltal elégítsék ki plasztik szenvedélyünket.

Ezek közül egy igen érdekes megoldást választott Sandy Collora, akit sokan a speciális effektjeiről ismerhetnek, illetve olyan alkotásokat köszönhetünk neki, mint a Batman: Dead End vagy a Hunter Prey. Most új, víziszörnyes filmjének forgatásán találkozhat vele az ember leginkább, melyhez kapcsolódóan tavaly egy előzetes kickstarter – crowdfunding kampánnyal izzított. Ebben pedig egy, a hetvenes évek végi Star Wars figurák által meghonosított kialakításban és mozgathatóságban megegyező, kétféle festéssel megjelenő figurát adott ki, mely a filmben szereplő szörnyet mintázza. Emellett pedig jó néhány extra érdekességet mellékeltek a csomagban és úgy döntöttem, nem csak magát a filmet, de ezen figurák létrejöttét is támogatom.

A nemrégiben megérkezett darabok nagyon szép hátlappal, a néhai Kenner kiadó betűtípusával készített Collora felirattal és az alkotó saját aláírásával jelentek meg.

De kezdjük a matricával, a jópofa reklám képeslapokkal és egy, a szörnyről készült festménnyel.




Végül pedig a két figura, melyek közül az első a normál színnel készült darab, és Toxic Terror nevű mutagen-zöld verzió, mely exkluzívként jelent meg és tudomásom szerint nem kapható.

Nagyszerű dizájn, sculpting, modellezés és színek jellemzik mindkettőt, és úgy vélem, remek gyűjteményi darabokként funkcionálhatnak a rajongók kezei közt.






Az alapváltozatot itt meg lehet rendelni.

A filmről pedig új hírként máris közölték, hogy rövidesen elkezdik a forgatást, megtalálták a tökéletes felvétel helyszíneit, így a második kickstarterben említett dátumokat jó eséllyel tartani tudják majd.


Be the first to comment on "Bizarr Bazár – Shallow Water különkiadás"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .