Silence of the lambs (1991) (A bárányok hallgatnak)

the-silence-of-the-lambsMegkértek, hogy írjak egy kritikát a Bárányok hallgatnak című filmről. Nos, ez nem egy kritika. Mit is lehetne kritizálni egy filmen, ami Legjobb film, Legjobb rendező, Legjobb férfi főszereplő, Legjobb női főszereplő, és Legjobb adaptált forgatókönyv kategóriában is elvitte az Oscart (nem mellesleg ezt azóta egyik film sem tudta utána csinálni), és ami az egyetlen horrorfilm, ami valaha nyerni tudott Legjobb film kategóriában! Nem, ez sokkal inkább néhány, eddig talán kevésbé említett ok arra, hogy miért ez a legjobb film a világon.

1, ‘Valós történeten alapszik’

Ehhez a frázishoz már annyira hozzászoktunk, hogy egyszerűen nem hisszük el, akkor sem, ha tényleg így van. Természetesen nem egy az egyben megtörtént eseményre kell gondolni; az antagonista, Buffalo Bill karakterét ihlették valóban létező gyilkosok. A jelenet, amikor bekötött karral segítséget kér, és így rabol el egy fiatal lányt, valóban megtörtént, méghozzá a hírhedt Ted Bundy ragadta el így az egyik áldozatát. Gary Heidnik az áldozatait éppúgy a pincéjében ásott gödörben tartotta fogva hosszú hetekig, mint Buffalo Bill (csak ő egyéb dolgokat is művelt velük, amik még egy horrorfilmen is túltesznek. Végül pedig az emberbőrből varrt ruhadarab motívumát Ed Gein adja, aki idős nőket gyilkolt, illetve ásta ki a holttestüket, lenyúzta az arcukat, tartósította, majd maszkként hordta. Ez a tette egyébként olyan nagy hatással volt az amerikai közvéleményre, hogy számtalan halhatatlan horrorklasszikust ihletett, például a Psycho-t és a Texasi láncfűrészest, de még az American Horror Story második évadának Bloodyface-e is belőle táplálkozik.

2, Időtlen gonosz

Anthony Hopkins állítása szerint Lugosi Béla Drakula-alakítása és a 2001:Űrodüsseia Hal 9000-e volt az inspiráció Dr. Lecter megformálásánál. Az ikonikus hang a májas-babos-chianti-s monológ végéről egy az egyben megjelenik a ’31-es Drakula filmben; és Hopkins értelmezése szerint Hannibal ugyan úgy egy fizikai korlátok közé szárt brilliáns elme, ahogy az Űrodüsszeia gonosz kompjútere is.
A forgatás során a színészek viszonylag szabad kezet kaptak a karakterek megformálásával, rengeteg interjút és visszaemlékezést lehet olvasni arról, hogy a színészek ötletei hogyan alakították a filmet, és két további ikonikus hannibálság is Hopkins fejéből pattant ki. Egyrészt, az ő ötlete volt, hogy a doktor fehérben legyen, mivel ez a szín automatikusan orvosokra, fogorvosokra, sebészekre emlékezteti az embert, akiket ösztönösen magunknál feljebbvalónak kezelünk. Másrészt, szintén ő ragaszkodott hozzá, hogy Hannibal Lecter soha ne pislogjon; az ötletet az adta, hogy a hüllők sem pislognak. Amíg a vásznon van, egyszer sem látjuk a doktort pislogni. Ez úgy kelt bennünk kényelmetlen érzést, hogy nem tudatosul, mitől is borulunk ki éppen.

the-silence-of-the-lambs-wallpapers-11

3, Kemény csajok

A forgatás alatt Jodie Foster sokat konzultált, sőt, volt, hogy együtt edzett az FBI-nál dolgozó nőkkel; a nyitójelenetet is egy olyan gyakorlópályán vették fel, amit valóban kiképzésre használnak. Az ikonikus vésetet a fán (“Hurt. Agony. Pain. Love it.” vagyis “Fájdalom. Szencedés. Kín. Szeresd.”) a helyszínen találták, nem a film kedvéért vésték fel.
A rendőrnőkkel való beszélgetés hatására szerette volna megmutatni a rendezőgárda, hogy milyen a nők helyzete az FBI-nál. Tudatos rendezői döntés volt, hogy Hannibalon és Crawfordon kívül minden (értsd: MINDEN) férfi, aki a film során találkozik Clarice-szel, megpróbálja felszedni. És az, hogy csak egy bomlott elme képes meglátni a nőben a szakmai potenciált, egy nagyon durva korrajz és kemény társadalomkritika.

4, Hannibal még annál is zseniálisabb, ahogy eddig sejtetted

Azt tudjuk, hogy a doktor szeret rébuszokban beszélni, azt viszont kevesebben tudják, hogy jó néhány rébusza nincs megmagyarázva a filmben – leginkább azért, mert a szereplők észre sem veszik ezeket.
Mi azonban igen 😉
Például amikor Hannibal azt mondja, hogy az eset megoldása az egyszerűség, az angol eredetiben ez úgy hangzik, hogy “simplicity”. Nos, a Simplicity a világ legnagyobb szabásminta-kiadója jelenleg; tudjátok, ami alapján női ruhákat lehet varrni…
A másik, személyes kedvencem pedig a májas-sültbabos-chiantis monológhoz kötődik. Hannibal itt elmondja, hogy megette egy népszámláló máját, lóbabbal (a magyar fordítás sült babot mond, de az angol eredetiben ‘fava beans‘ szerepel, és ez most fontoslesz), és Chianti-t, azaz egy olasz vörösbort ivott hozzá (ami amúgy száraz, testes, és tökéletesen illik vadhúsokhoz és májhoz).
Nos, van egy gyógyszerhatóanyag, a ‘monoamin oxidáz gátló‘, amit már a kilencvenes években is alkalmaztak atipikus depressziófajták és a pszichopátia kezelésére; azonban bizonyos ételekkel együtt fogyasztva akár halált is okozhat. Ezek a bizonyos ételek: máj, lóbab, és vörösbor.
Vagyis Hannibal éppen figyelmezteti Clarice-t, hogy egy ideje nem szedi a gyógyszereit, és nagyon jól szórakozik a tényen, hogy ezt a lány nem érti.
Okos.

promo-pic-the-silence-of-the-lambs-31769967-1024-679

Huszonöt év telt el a film megjelenése óta

+1, A folytatásokról viszont inkább ne beszéljünk

Azt tudjuk, hogy több folytatást és számtalan előtörténetet (ide értve a sorozatot, ami szerintem egyszerűen méltatlan a doktor nevére) ért meg a Bárányok hallgatnak. Az is általánosan elfogadott tény, hogy ezek elég kritikán aluliak; Jodie Foster például azért nem tért vissza Clarice szerepébe a Hannibal című filmben, mert szerinte a film lerombolja mindazt, amit a Bárányokban felépített. Hannibál pszichopátiája, ami az első rész orvosian pontos alakításából nyilvánvaló,  a második részben teljesen eltűnik, helyette inkább egy szadista személyiséget kapunk, akinek örömet okoz mások szenvedése, miözben egy igazi pszichopata nem képes örömet érezni.
De lehetett volna még rosszabb. A franchise ugyanis egy könyvadaptáció, a könyvben pedig még ennél is jobban el van baszva a két karakter. A Hannibal könyv verziójának fináléjában ugyanis Hannibal és Clarice összejönnek, és boldogan élnek egy erdei faházban, bújkálva a rendőrség elől, amíg meg nem halnak…

200_s

 

Annie
Értékelés: 10/10

 

youtube-logo imdb-share-logo

1 Comment on "Silence of the lambs (1991) (A bárányok hallgatnak)"

  1. Hopkins pislog a jelenetekben, szerintem aki látta a filmet, pontosan tudja, hogy ez egy netes hoax. Elég megnézni az első találkozás elejéről a jelenetet, kb. fél perc alatt megbizonyosodhatunk róla.

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .