Ragin’ Cajun Redneck Gators aka Alligator Alley (2013) (Mega-aligátor – A féktelen ragadozó)

Mivel elég régen sikerült már minősíthetetlen színvonalú, óriás CGI-szörnyekkel teli hulladékot néznem, kezdtem azt hinni, hogy talán kivégeztem az összeset, kvázi mind egy szálig elfogytak. Szerencsére az internet mindig jóbarát, így az egyik online filmes oldalon akadtam rá erre a mutáns aligátoros marhaságra, de már jóval a film megtekintése előtt sokkot kaptam, amikor megtudtam, hogy ezt a trágyát bizony leszinkronizálták!

Avery négy év után hazalátogat redneckfalvára, ahol is a folyóba öntött kék cefrétől az ottani aligátorok bizony mutálódni kezdenek, nem egyszer támadva rá az amúgy is félkégyelmű hillbilly lakosságra. Plátói szerelmével, a hirtelen rendőrré váló Dathan-nal közösen próbálják megoldani a problémát, teszik ezt annak ellenére, hogy családjaik már ősidők óta viszálykodnak, és most sem restek egymásra lődözni! A helyzetet csak súlyosbítja, hogy akit megharap egy dög – most figyeljetek, dádámm!! – az egy idő után ő maga is vérszomjas aligátorrá változik…

Mielőtt rátérnék a kivitelezés szokásos hanyagságaira, az első és legfontosabb gondolatom a filmmel kapcsolatban, hogy teljesen következetlenek az egész forgatókönyv, az egymás után történő események pedig mindenféle logikától mentesen, csak úgy ad hoc jelleggel történnek. Négy év után hazatér a kiscsaj suttyófalvára, de azt nem kötik az orrunkra, hogy most végzett vagy otthagyta a fősulit vagy mi az oka, aztán (újra) összemelegedik a Dathan nevű sráccal, amit megint csak nem értek, hogy ők akkor együtt voltak régen, vagy addig szünetelt a kapcsolatuk (négy évig!) vagy mégis hogy gondolják az egészet, mert elvileg szeretik egymás. Aztán hirtelen, minden különösebb magyarázat nélkül rendőrré válik a tag, erre megint csak nem utaltak semmiféle módon. Vagy mi az a fagyállóra emlékeztető kék lötty a hordókba?! Ja, hogy cefre, amihez vegyszert kevertek, hogy ihatóbb legyen?! Mert amúgy simán beszlopálnák az egészet, és akkor nem kellene a mocsárba borítani?! Szerintem egyenlőre elég ennyi…

De jöjjenek a címszereplők, mert tudom, hogy azok izgatnak mindenkit! Szóval adottak ezek a katasztrofális CGI-vel életre keltett, gigászi, vörösnyakú mutáns jószágok, akiknek a farkuk végén tövisek (!) találhatóak, amiket olykor-olykor még az emberbe is tudnak lőni, bizony! De itt jön az igazi újdonság, amit még mutáns állatos/szörnyes filmben nem igazán tapasztaltam: ha pedig megharapnak valakit – most figyeljetek jól, mert itt ér össze a zombis vonallal! -, szépen lassan az is átalakul szörnnyé, kvázi ilyen aligátor-emberré! Maga a koncepció persze orbitális baromság, viszont újdonságként hat, és ha már amúgy is trash, azért elnéztem volna az átváltozást, de sajnos csak másfél ilyen jellegű jelenetet voltak hajlandóak tető alá hozni. És a végére csattanóként még simán elfért volna egy ember-aligátor bébi…

Maga a film casting fenomenálisan sikerült; régen láttam már egy-egy jelenetbe ennyi búvalbaszott-arcú, ízléstelen és a félkegyelműség egyértelmű jeleit ennyire direkt módon hirdető nímandot összeterelve, szóval igazi redneck-kompániát láthat az ember, haha! Főbb szereplőink se sokkal jobbak (inkompetens seriff, fogyatékos mostohaanya, elcseszett kroki-szakértő stb.), mert általában a dohányköpködésen meg puskával való hadonászáson kívül nem sok mindenre telik tőlük a minimális díszletezés előtt, azért nagyritkán egy-egy majdnem épkézláb mondat is elhangzik a szájukból. Majd elfelejtettem, van egy félnótás néma tag, aki a lehető legextrémebb körülmények között is képes a benjóján játszani, haha!

Ahogy olvashattátok, a trash-fanok igazi aranybányára lelhetnek ezzel a mocsokkal, másokat meg nem igazán akarok fárasztani, mert annyi hihetetlen hülyeséget halmoztak fel benne, hogy az már tényleg fájdalmas!

Értékelés: 4/10

eyescream

 

Be the first to comment on "Ragin’ Cajun Redneck Gators aka Alligator Alley (2013) (Mega-aligátor – A féktelen ragadozó)"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .