~ Zenés közjáték 11 ~

Utoljára majdnem egy éve – egészen pontosan május idusán – jelentkeztünk a mi kis külön bejáratú, horrorisztikus hangulatú muzikális rovatunkkal, úgyhogy bőven itt volt már az ideje a folytatásnak! Legújabb felhozatalunkban zombik, boszorkányok és démonok mellett utazást teszünk az űrbe (nem is 1x!), de Stephen King munkásságának java is képviselteti magát, már ami a zenei videók világát érinti, haha!

WOK – One of Them

Elsőként fogadjátok soxeretettel a fiatal győri dallamos punk/rock zenekar harmadik anyagához készült kis zombi-trippet, ami nem csak azért érdekes, mert a srácok a szentkirályszabadjai halott városban forgatták, hanem mert az egyik élőhalott szerepében nem más zombul, mint a CG-szerkesztőség egyik oszlopos tagja, eyescream (vagyis ÉN – a szerk.)

 

DIR EN GREY – Obscure

A visual key műfajban alkotó – mások szerint inkább avantgarde metálban utazó – japán formáció ezen dalának képi megjelenítése gyakorlatilag Marilyn Manson bizarr, obszcén és sokkoló atmoszféráját idézi.

 

DEVILDRIVER – Daybreak

Az utóbbi években alaposan átszerveződött, de még mindig groove-orientált, dallamos thrash-death metálban zúzó santa barbara-i csapat ezúttal boszorkányok, valamint az azokhoz tartozó praktikái köré építette fel klipjét.

 

FKÜ – Black Hole Hell

Ugye nem bánjátok, ha egy kis spéci sci-fi kalandozásra indulunk ezzel a viszonylag ismeretlen svéd trash-metál csapattal – melynek teljes neve egyébként Freddy Krueger’s Ünderwear – a maguk teljesen komolytalan módján!

 

IRON MAIDEN – The Final Frontier

Remélem senkinek nem kell bemutatnom a Vasszűz zenei munkásságát, viszont a tizenötödik lemezük címadójára készült vágatlan űrutazásos szösszenet annál inkább érdeklődésre tarthat számot, nem csak a rajongók körében!

 

JOHN 5 and The Creatures – Here’s to the crazy ones

És ha már az űrben jártunk, de mégis itt a Földön, jöjjön egy kis Majmok bolygója utánérzés a Marilyn Mason egykori és a Rob Zombie jelenlegi gitár-virtuózának legújabb szólóanyagáról. Mesteri virgázás és persze majomkodás felsőfokon!

 

BLACK TUSK – God’s on Vacation

Ellentmondást nem tűrő, szigorúan lüktető ütemek, és nem mellesleg egy félpucér démoni ivadékkal a középpontban elmesélt történet. Szomorú vég, véreső meg ami kell.

 

GRUESOME – Dimensions of Horror

Az államokon átívelő amerikai death-metál projekt tagjai most megmutatják, milyen is az, amikor meg kell vívnod a végső harcot a csuklyással!

 

ICE NINE KILLS – Hell in the hallways

Egy bátran átugorható előjátékkal (1:50-től) Stephen King méltán klasszikus Carrie-jének fináléja elevenedik meg, tűzzel, vérrel, halállal no meg némi sablonos metalcore aláfestéssel.

 

AESOP ROCK – The Imposibble Kid

És ha már Kingnél jártunk, következzen még egy regény-feldolgozás. Ezúttal az eredetileg Ian Matthias Bavitz névre hallgató hiphop előadó és producer készített sajátos Ragyogás-hommage-ot egy háromnegyed órás fergeteges bábanimációval.

 

PLASTILINA MOSH – Danny Trejo

Végezetül pedig engedjétek meg, hogy egy mexikói alter.rockbanda a szintén mexikói trash és B-filmkirályról íródott szenvedélyes szerzeményével zárjam ezt a blokkot, mely a Mester életművéből bevágott képekből szemezget, és egyszerűen hiánypótló, haha!

 

… aki pedig valamilyen oknál fogva lemaradt volna a rovat előző részeiről, az itt pótolhatja:

~ Zenés közjáték 10 ~

~ Zenés közjáték 9 ~

~ Zenés közjáték 8 ~

~ Zenés közjáték 7 ~

~ Zenés közjáték 6 ~

~ Zenés közjáték 5 ~

~ Zenés közjáték 4 ~

~ Zenés közjáték 3 ~

~ Zenés közjáték 2 ~

~ Zenés közjáték 1 ~

 

eyescream

Be the first to comment on "~ Zenés közjáték 11 ~"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .