The Last Broadcast (1998)

Noha sokan az 1999-es Blair Witch Projectet tartották a found footage stílus atyjának, valójában csak elindította a handycames horrorok mára hihetetlen mértéket öltő népszerűségi cunamiját. Mint azt talán a horrorfanatikusok többsége tudja, az 1980-as Cannibal Holocaust volt az első klasszikus FF-horror, amelyet még féltucatnyi követett Eduardo Sánchezék rendkívül sikeres remekművéig. Akad azonban egy a listában, amelyről viszonylag keveset beszélünk. Pedig a pletykák szerint ez ihlette a Sánchez-Myrick párost abban, hogy elkészítse a BWP-t, ez pedig a The Last Broadcast. Hogy ez valóban így volt-e, illetve hogy a ’98-as film felérhet-e a kistestvérhez, az hamarosan kiderül!

1995-öt írunk, az internet még valami teljesen más volt, mint amit a ma felnövő generáció ismer. Ekkor még egy élő közvetítés óriási dolog volt, nem pedig egy gombnyomás. Ezt a kezdeti hájpot akarta kihasználni egy televíziós műsor, a Fact or Fiction, mely paranormális, túlvilági rejtélyekről csinált műsort. A kétfős stáb azonban hamar kifogyott az ötletekből, a műsor népszerűsége sokat veszített, így kitalálták, hogy mostantól a nézők részéről beérkező kéréseket, talányokat igyekeznek majd megválaszolni, megfejteni. Így jutottak el végül a Jersey ördög legendájához, amely már több, mint egy évszázados múltra tekint vissza. 1995 decemberében aztán a két filmes, kiegészülve egy hangtechnikussal és a különc, paranormális jelenségekre fogékony Jim Sewarddal elindult a New Jersey állambeli Pine Barrensbe, ahol a legenda szerint az ördög él. Ám csupán egyikük, Jim élte túl a műsort.

A film a kétharmadáig remekül tartja fenn a feszültséget. Tulajdonképpen fogalma sincs a nézőnek, hogy ebből most egy normál pszicho-horror lesz-e vagy pedig valami földöntúli rémség. Az utolsó fél órára azonban kicsit elfáradni látszott a The Last Broadcast, lassanként meguntuk a narrátor monoton hangját, kicsit elegünk lett abból, hogy ugyanazokat az archív felvételeket ismételgetik és belefásultunk abba, hogy nem jutottunk közelebb a megoldáshoz sem. Persze az utolsó percekben választ kapunk mindenre, a sok kritikus vélemény ellenére pedig én pluszpontot is adnék a lezárás miatt, ám ettől még úgy vélem, indokolatlanul hosszú lett a darab.

Emlékezzünk csak vissza az Ideglelés 70 perces játékidejére. Ott 60 percnyi rettegés és 10 percnyi dokumentumfilm jutott nekünk, míg itt minimum egyenlő a két szám, de megkockáztatom, hogy a The Last Broadcast több, mint fele az interjú, valamint a narrátor meséje és valójában az erdőben történtekről nagyon keveset tudunk meg.

Az alapötlet persze szenzációs, miként az is, hogy még a kuriózumnak számító BWP-nél is másfélszer jövedelmezőbb anyagilag. Ízlelgessük csak a számot, a TLB 900 dollárból készült, amely alig több, mint a magyar havi átlagfizetés. Ezért cserébe persze nagyon sok VHS-nél is rosszabb minőségű felvételt kapunk az arcunkba, a film FF-jellege, pedig még a szokásosnál is erősebb. Itt aztán joggal jöhetnek elő azok, akik utálják a stílust, hogy alig látnak valamit a sok rázkódás és elmosódott képsorok közepette.

A film teljes egészében megtekinthető ITT

Mindazonáltal hangulatos, nagyon hangulatos a The Last Broadcast, amelyet a kitűnő zeneválasztás tesz még jobbá. A mű színészi játékot nemigen igényelt, mint ahogyan ne csodálkozzunk azon sem, hogy a színészek mellett az író-rendezők sem futottak be igazán.

A The Last Broadcast amolyan műfajteremtő kísérletnek egész jó volt, sikeressége vitathatatlan, kellő feszültséget vált ki a nézőben és rendkívül szerény lehetőségeihez képest élvezetes is lett. Ám az Idegleléstől így is messze elmarad minden tekintetben.

A mű kapcsán természetesen megkérdeztük Eduardo Sáncheztől is, hogy hatással volt-e rájuk. Sánchez, ahogy korábban az Ideglelés esetében is, most is örömmel válaszolt a Cinegore oldalának.

“Láttuk a The Last Broadcast című horrort, de nem volt ránk hatással, mivel amikor megnéztük, akkor már javában zajlott az Ideglelés forgatása” – mondta Sánchez.

Azért én szívesen ajánlom mindkét darab elfogyasztását egy hűvös nyári estén!

Értékelés: 7/10

 

 

(Varin)

 

Be the first to comment on "The Last Broadcast (1998)"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .