Hulk: Szürke (2020)

A mindannyiunk által ismert, hihetetlen erővel bíró zöld monstrum alakját Stan Lee alkotta meg, akit Frankenstein, illetve Dr. Jekyll és Mr. Hyde történetei inspirálták, vizuális kialakítását pedig Jack Kirbynek köszönheti. Első ízben egy hatszámos The Incredible Hulk című sorozatban látott napvilágot 1962-ben, azóta pedig a képregények, televíziós sorozatok és animációk mellett több moziban is tiszteletét tette. Most pedig a Fumax kiadó jóvoltából magyar nyelven is elérhető a gamma-sugárzást kapott tudósunk egy másik szemszögből bemutatott eredettörténete.

Dr. Bruce Banner atomfizikusként dolgozik az USA Védelmi Minisztériumánál. Az általa kifejlesztett gamma-bombák kísérleti robbantása során egy civil – egy Rick nevű fiatal árva – keveredik a tesztzónába, így a visszaszámlálás után a kimentésére indul. A testét ért nagy mennyiségű gamma-sugárzás hatására egy hatalmas méretű pusztító szörnyeteggé alakul, ami csekély értelmét rendkívüli fizikai erejével kárpótolja. A kutatásokért felelő Ross tábornok mindent elkövet, hogy mielőbb hatástalanítsa a monstrumot, de a gigászi pusztításra képes Hulk belsejében élő Bruce Banner csupán a tábornok lánya, Betty felé próbálja kimutatni érzéseit…

Jeph Loeb író és Tim Sale rajzoló párosa, akiknek olyan műveket köszönhetünk, mint a Captain America: White, Daredevil: Yellow vagy a Spider-Man: Blue – amik közül ez utóbbi kettő szintén megjelent a Fumax kiadó gondozásában – ezúttal a dühöngő zöld szörnyeteg eredettörténetét mutatja be. Méghozzá egy hatrészes mini-sorozat formájában a már megszokott, jellegzetes zöld szín helyett szürkén tálalva. (Tudniillik, Hulk az eredeti 1962-es elképzelés szerint szürke színű lett volna, csakhogy a nyomdai feldolgozás során nem sikerült egységes szürke színt keverni, így inkább zöldes árnyalatú maradt; néhány kivételtől eltekintve ez a mai napig így maradt.)

Tehát ott tartottam, hogy szürke. Egy fekete-fehér világban bizony elég könnyen megbélyegeznek minket, és egy-egy cselekedetünk után gyötrelmesen nehéz lesz bebizonyítani az ellenkezőjét. Bruce Banner pedig szorult helyzetében vissza akar emlékezni, hogy is kezdődött el mindez. Pszichológus barátját meglátogatva egy önvallomással is felérő visszaemlékezés során idézi fel az egész életét feje tetejére állító balesetet, és az azt követő hihetetlen események gyors láncolatát. Tehát a Hulk kialakulásának múltbeli történetét olvashatjuk Bruce Banner jelenkori narrációjával. Mindezt pedig részletesek kidolgozott, fantasztikusan élő rajzokkal, hatalmas szabályos panelokba rendezve. Érdekesség, hogy Hulk alakját a képregény élénknek mondható színvilágától eltérően szürke tusfestéssel oldották meg, tehát lénye még vizualitásában is jócskán elüt az őt körülvevő világtól, figurájának plasztikusságát még inkább kihangsúlyozva.

Ahogy azt már a bevezetőben is írtam, megpróbálták kissé más szemszögből láttatva bemutatni az amúgy mindenki – de legalábbis a karaktert kedvelő közönség – által ismert eredettörténetet, és én úgy vélem, sikerült is nekik. Rick, Betty, és Ross tábornok alakja mellett rövid időre egy másik ismerős (hadsereggel kapcsolatban álló) szuperhős-karakter is előkerül, és külön öröm őt robotszerű retro-jelmezében látni. De a mű végén található alkotói jegyzetekből is egy csomó érdekes párhuzamra, utalásra vagy egyéb apróságra derül fény, amely után szerintem szintén érdemes lesz még egyszer nekifutni a sztorinak! Nem is ragozom tovább, aki bírja Hulk-ot, és érdekli a karakter első megmozdulásai, az mihamarabb csapjon le erre a nagyalakú kemény táblás kötetre!

Értékelés: 8,5/10

eyescream

A könyvért köszönet a FUMAX kiadónak, akiktől ITT tudjátok megrendelni a kötetet.

Be the first to comment on "Hulk: Szürke (2020)"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .