Look Away (2018)

look awayHa a Look Away-t már az első mondatban tinihorrornak aposztrofálom, bizonyára sokakat elriasztok a cikk továbbolvasásától. Pedig az. De az üdítő igényességgel elkészített, egyáltalán nem nevetségessé váló, alacsony költségvetésű független filmek sorát erősíti, és határozottan érdemes foglalkozni vele.

A történet középpontjában Maria áll, a középiskolás lány, aki eléggé… „depis”. Nem eszik, egyetlen barátnőjén (és annak pasiján) kívül mindenki utálja és szívatja a suliban – egy igazi lúzer -, a családja pedig egy arrogáns, felfuvalkodott apából és egy rakás szerencsétlenség anyából áll – aki egyébként maga is komoly érzelmi gondokkal küzd. Egyszóval Maria eléggé utálja az életét, és nem is nagyon csinál mást, mint hogy hervadt szobanövényként ténfereg a múzeumot idéző hatalmas családi házban, és órákig áztatja magát a fürdőszobában.

look away

Egy ilyen alkalommal a faltól falig terjedő tükörben nagyon furcsa dologra lesz figyelmes. Mintha nem önmaga nézne vissza rá a tükörből, és amikor a kép beszélni kezd hozzá, és Airam-ként mutatkozik be neki, ez már egészen biztos. A „másik lány” azt ígéri, segít megszabadulni a szomorúságtól, Maria pedig annyira a kétségbeesés szélén áll, hogy enged neki.

Amikor Maria és tükörképe helyet cserélnek, környezete alig ismer rá a lányra. Az addig visszahúzódó, félénk lány egyik napról a másikra magabiztossá válik, elveszi, amiről úgy gondolja, jár neki, és bosszút áll mindazokon, akik korábban rosszul bántak vele.

look away

A film fő kérdései akörül forognak, hogy vajon jól járt-e Maria ezzel a helycserével, és hogy vajon visszafordítható-e még? Vajon valóságos-e ez az egész, vagy a főszereplő elméje bomlott meg? A kezdeti bosszú nyújtotta eksztázisban Airam túl messzire megy, és olyan dolgokat tesz, amiket maga is megbán; de ekkor már nincs visszaút, és még szélsőségesebb tettekre ragadtatja magát. A történetnek van egy olyan misztikus aspektusa a családi háttérben, amire direkt nem tértem itt ki – hatalmas spoiler lenne ugyanis. Sajnos ez az a szál, amit – amellett, hogy elég klisés – nem éreztem elég kidolgozottnak, és ez eredményezi, hogy a filmet nehéz igazán komolyan venni.

look away

Pedig a Look Away egy kiváló karakterdrámaként is felfogható, illetve a tükörkép bosszúhadjárata thriller- és horrorszempontból is kielégítő. A néző lubickol a Maria ellen vétők szenvedésében, még ha a film teljes mértékben hanyagolja is a gore-t.

A film rendezőjének, Assaf Bernsteinnek ez csupán a második egész estés filmje, így kezdőnek nevezhető. Mégis remek munkát végzett, a Look Away-be nehéz belekötni bármilyen szempontból. A fényképezés kiváló, a zene jól eltalált és mindenképpen kiemelendő a casting, amely során igazán tehetséges színészeket sikerült összeverbuválni: a Maria/Airam kettős szerepben játszó India Eisley bár mindössze 25 éves, nem kezdő színésznő, de ő is valami újat mutathatott ebben a filmben. (ha más nem, hát abban, hogy ez volt az első olyan szerep, amelyben meztelenül is láthattuk a vásznon)

look away

Igazán sajnálatos, hogy a történet megmarad egy klisés, misztikus tini-bosszú-horror szintjén, mert egy kis odafigyeléssel kaphattunk volna egy egészen mély történetet is (az alapanyag megvolt hozzá), amivel igazán maradandó darabbá válhatott volna. Így megmarad egy magas színvonalon elkészített, mainstream hangulatú indie filmnek, amit még így is megéri megnézni, mert leköti a néző figyelmét, és a maga módján igen szórakoztató.

Kinek ajánljuk: Pszichothrillerek, pszichohorrorok kedvelőinek, akiktől nem áll távol a tinédzser lányok lelki vívódásainak ábrázolása.

Értékelés: 7/10

Blissenobiarella

 

Be the first to comment on "Look Away (2018)"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .