Mortal Kombat Legends: Battle of the Realms (2021)

Az otthoni szórakoztatásra készült, tavalyi Mortal Kombat Legends: Scorpion’s Revenge animációs produkció egészen jól sikerült, emellett pedig kétségtelenül folytatásért kiáltott. Ebben a második etapban a már megismert földi harcosok Raiden vezetésével egy újabb küzdelemben mérik össze tudásukat Shao Khan Külső Világból származó kegyelmet nem ismerő harcosaival, miközben egy másik – szintén hasonlóan globális – fenyegetés is nyakukba zúdul!

Mondhatjuk, hogy a Battle of the Realms ott folytatja, ahol a Scorpion’s Revenge abbahagyta. Bár az előző küzdelmet hőseink csapata nyerte, Shao Khan parancsára főleg tarkata (Barakka faja) és egyéb válogatott rémségekből álló hadsereg továbbra is kitartóan ostromolja a földi birodalom utolsó bástyáit. Az uralkodó aztán egy ponton egyezséget ajánl: rendezzenek egy újabb Mortal Kombatot, és ha a Föld harcosai győznek, több támadást nem indítanak ellenük. A Villámlás Istene beleegyezik, így Shao Khan-nal együtt az Öreg Istenek elé vonulnak a kérésükkel, ahol Raident saját kérésére megfosztják halhatatlanságától, cserébe pedig ő is indulhat a viadalon.

Miközben a Mortal Kombat versenyzői életre-halálra menő harc során ismét egymásnak feszülnek, egy másik szál is kibontakozik Scorpion jóvoltából. Mivel az egykoron volt Hanzo Hasashi nagymester nem akarja átadni a testébe épült kamidogut (világkulcs), ismét csak meglóg a pokolból. Erre Shinnok utána akarja küldeni a Smoke által kinevelt Kuai Liangot, vagyis Sub-Zero öccsét, amiből végül az lesz, hogy a fagyos ninja és mestere megküzd a robotikusan felturbózott Cyrax és Sektor kettősével. A fináléban pedig e két történetszál egybeolvad, és egy epikus gigaharc veszi kezdetét…

Az előző epizódban megismert földi harcosok (úgymint: Liu Kang, Johnny Cage, Sonja Blade és Jax Briggs) mellett olyan újabb karakterek csatlakoztak hozzájuk, mint Stryker vagy Kung Lao, ideiglenesen pedig Smoke vagy éppen Sub-Zero Jr. Persze a kép nem lenne teljes, ha Shao Khan harcosainak névsora nem bővült volna: Shang Tsung, Kintaro, Kitana, Reiko, D’Vorah, de az említett Cyrex és Sektor mellett Shinnok, Jade és Baraka is tiszteletét teszi.

Az animáció minőségét az első epizódhoz hasonlóan itt sem érheti panasz. Ugyanolyan brutális és vérbő, mint társánál, harcok esetén pedig ismét csak láthatunk a játékból vett belassított képsorokat (bone crunching X-ray). Kapunk néhány szuper/drámai kivégzést, ami miatt ugye el kell búcsúznunk néhány a történet szempontjából kevésbé releváns karaktertől, viszont itt már nagyban megy a játék. Szó szerint: ugyanis az utolsó negyedórában az aktuális MK-torna győzelmét megszenvedő hőseink nem lélegezhetnek fel, mert a hirtelen jött gonosz varázslat miatt még hátra van egy kozmikus, epikus gigamega-fight! Amit már tényleg nem tudok hogyan jellemezni, mint a Power Rangers, a Pacific Rim vagy egyéb véletlenszerűen választott kaiju-film színes-szagos-csicsás egymásnak esős szörnypankrációja. És mint ilyen, számomra kissé komolytalan bűnös élvezet kategóriájába esik.

Mint említettem, a Battle of the Realms minden szempontból hasonlóan igényes szórakozást nyújt a Mortal Kombat univerzumáért rajongó tömegeknek, ám ha nem igazán ismeri azt az egyszeri néző, akkor sem veszít vele túl sokat, legfeljebb elmarad a hűha-hatás. Bár a történet most nagyobb ívű és globálisabb szintre viszi a MK esszenciáját, és mintha egyszer és mindenkorra kimaxolták volna a mitológiát, én még azért néznék egy-két… na jó: néhány epizódot belőle, legyen az egyéb karakterek eredete vagy mondjuk spin off.

Értékelés: 8/10

eyescream

Be the first to comment on "Mortal Kombat Legends: Battle of the Realms (2021)"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .