The Night House (2020) (Éjszaka a házban)

Éjszaka a házbanBizonyára sokan hallottátok már az örökbecsű mondást a türelemről, a jó dolgokra érdemes várni frázis kedvenc műfajunk esetében is tökéletesen megállja a helyét. Vannak olyan horrorfilmek, amelyekre hosszú éveket kell várni, mire az első pletykából révbe ér a projekt, ahhoz azonban nem szoktunk hozzá, hogy a külföldi mozis bemutató után esztendők teljenek el, mire esélyünk nyílik megtekinteni az adott alkotást.

Ha ez mégis előfordul, az általában nem túl jó előjel az alkotás minőségére nézve. Szerencsére David Bruckner harmadik egészestés alkotása nem illik ebbe a sormintába, pedig én szinte napra pontosan 20 hónapja vártam, hogy megtekinthessem az Éjszaka a házban-t. Nyílt titok, hogy a Sundance Filmfesztivál Midnight szekciója bővelkedik a nagyszerű horrorfilm premierekben (idén pl. a Censor-t vetítették), aktuális kritikám tárgya pedig még a 2020-as felhozatalban szerepelt. A remek kritikai visszhang azóta velem maradt, így tűkön ülve vártam a pillanatot, amikor végre láthatom az amerikai rendező legújabb munkáját. Arra azonban nem számítottam, hogy ennyi idő fog eltelni, de a koronavírus életünk egyéb területén is felülírta a terveket.

Éjszaka a házban

David Bruckner neve ismerősen csenghet a horror-rajongók fülében, ráadásul eddigi filmográfiája szinte makulátlan. A nagyszerű The Ritual (2017) és a remek The Signal (2007) mellett az első V/H/S (2012), és a Southbound (2015) antológiákhoz járult hozzá egy-egy történettel. Manapság már nem a saját sztorijait viszi vászonra, az Éjszaka a házban esetében már „csak” direktorként tevékenykedett.

Pánikra ugyanakkor semmi ok, hiszen a Ben Collins és Luke Piotrowski forgatókönyvíró-duónak sem kell elbújnia a korábbi munkái miatt, a Stephanie (2017), a Super Dark Times és a Siren (2016) egészen jó ajánlólevélnek számít. Elöljáróban annyit elárulhatok, hogy nem véletlenül szerepelt a The Night House előzetesen kétszer is a szerkesztőségünk által legjobban várt horrorfilmjek listáján.

Éjszaka a házban

Mivel a misztikus horror-drámák az egyik kedvenc szubzsánerem, a faék egyszerűségű szinopszis már önmagában nagy vonzerőt jelentett számomra. Beth férje öngyilkossága után sötét titkokat fedez fel közös házukban. Az egyre szaporódó baljós jelek a gyász okozta szomorúságot hamar kíváncsiságba, majd haragba fordítják át, míg főhősnőnk kénytelen szembesülni múltjával.

A rejtélyekkel teli, kevés szereplőt mozgató történetről nem szeretnék többet elárulni, sokkal jobban jár a néző, ha maga fedezi fel a nagyszerűen felépített feszültség közben kibontakozó sztorit. Rebecca Hall nagyszerűen alakítja a kétségekkel (és depresszióval) küzdő tanárnő karakterét, minél mélyebbre süllyed a múlt okozta hullámokban, annál jobban szorítunk érte.

Éjszaka a házban

David Bruckner a zseniális plakáttól kezdve egészen a stáblistáig kitart rendezői koncepciója mellett, ráadásul eközben néhányszor sikeresen ránk is hozza a frászt. Az Éjszaka a házban azonban nem az ijesztgetésekre van felépítve, hanem a szépen lassan bőrünk alá kúszó feszültségre, aminek köszönhetően a bő 100 perces játékidő egy percre sem fullad unalomba.

2021 egyik legjobb horrorfilmje a Fórum Hungary áldásos tevékenységének köszönhetően elért a magyar mozikba is, ráadásul eredeti nyelven, magyar felirattal, ami a legjobb kombináció az ilyen művek esetében. Ez után nyugodtan kijelenthetjük, hogy David Bruckner neve a legpozitívabb előjel a jövőre érkező új Hellraiser-film kapcsán. Ha csak egy horrorfilmet nézel meg idén szélesvásznon, az Éjszaka a házban a tökéletes választás.

8/10

afiaf

Be the first to comment on "The Night House (2020) (Éjszaka a házban)"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .