Hervé Le Tellier – Anomália (2021)

Mi lenne, ha az ember egyszer csak minden előzetes jel nélkül megkettőződne?! Ezt a gondolatkísérletet járja körül az 1957-ben született francia matematikus-nyelvész, tudományos újságíró és regényíró Hervé Le Tellier, aki eddig mintegy harminc kötetet publikált, magyar nyelven viszont ez az első regénye. Az Anomália ráadásul a tavalyi évben elnyerte a Goncourt-díjat, amelyet a legjobb és egyben legképzelettelibb prózáknak szoktak adni, szóval még egy indok, hogy miért is érdemes elolvasni.

Az Anomália – ahogy már a bevezetőmben írtam – tulajdonképpen egy már-már tudományos-fantasztikus alapokra épülő gondolatkísérlet, melyben éppúgy megjelenik a klasszikus filozófiai, mint a jelen korunk társadalomkritikai attitűdje. Történetünk kiindulásának alapja egy szó szerint légből kapott jelenség: 2021. március 21-én az Air France 006-os Párizs-New York járata 240 utassal a fedélzetén épségben kerül ki egy furcsa viharból. Majd 106 nappal később ugyanaz a járat, ugyanazon utasokkal ismét leszáll, mintha mi sem történt volna. Miközben egy szakértőkből és tudósokból álló stáb megpróbálja kideríti a jelenség okát, hátterét és potenciális következményeit, addig a régi és az új utasoknak is meg kell barátkozniuk az egészen szürreális helyzettel; ki ilyen, kin olyan módon próbálja megemészteni a dolgot.

A duplikálódott karakterek között van meleg nigériai popsztár, tisztes családapa álcája mögött rejtőzködő bérgyilkos, hiú ábrándokat kergető író, nagyra törő ügyvédnő és még sokan mások, akiknek archetípusa talán ismerős lehet az olvasónak. Többnyire az ő személyükön (és problémáikon) keresztül mutatja be az író jelenkorunk társadalmának húsba maró kritikáját – érintve a családon belüli erőszakot és pedofíliát, homoszexualitás megélését, hirtelen berobbanó karriert, vágyott szerelmeket és elkerülhetetlen csalódásokat. Olvashatunk még a show-biznisz forgatókönyv szerinti talmi csillogásáról (annak visszásságait szintén megvillantva), találkozhatunk a közösségi média működésének folyamatával, és főleg hatalmával, de a különféle politikai berendezkedésű országok egymáshoz való viszonya és a vallási fundamentalizmus is előkerül.

A könyv felütése némileg hasonlóságot mutat egy másik repülőgépes tudományos-fantasztikus rejtéllyel induló thrillerrel (Sarah Lotz: A Hármak, valamint annak folytatása A negyedik nap), ráadásul ezzel a regénnyel is ugyanaz a problémám, mint említett társával. Vagyis, hogy vázol egy már-már elképesztően misztikus és természetfeletti eseményt, amire épül a cselekmény, de a végén nem ad hozzá semmiféle megoldást vagy ahhoz vezető kulcsot. Az ügyet kideríteni igyekvő stáb ugyan többféle alternatívával áll elő, hogy vajon mi történhetett odafent, majd a különféle vallások vezetőivel tartott kerekasztal során végigveszik a duplikáció (test és lélek) teológiai és filozófiai lehetőségeit – ennél a résznél a Man From Earth (magyarul: Őslakó / Ember a Földről) című zseniális szoba sci-fi jutott eszembe -, de egyértelmű magyarázattal nem szolgálnak az eseménnyel kapcsolatban, pedig azért szerintem az olvasók többsége kíváncsi lett volna rá.

Szerencsére a regény könnyen és gyorsan olvasható, némi fanyar humorral szintén operál, szóval ha nem is kapunk a nagybetűs Miértre egy központi magyarázatot, modern korunk kritikájával bíró cselekménye mindenképpen szórakoztató. Különféle emberek különféle sorsokkal, tragikus végkifejlet vagy éppen igazságos megoldások. De mindenekelőtt gondolatébresztő olvasmány: Kedves Olvasó, Te hogyan reagálnál egy ilyen szituációra?!

A könyvért külön köszönet a Park kiadónak, akiktől ITT lehet megrendelni a regényt! 

Értékelés: 8,5/10

eyescream

Be the first to comment on "Hervé Le Tellier – Anomália (2021)"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .