Kleinheincz Csilla – Roboz Gábor (szerk.): Az év magyar science fiction és fantasynovellái 2021

A science fiction és fantasy műfajt lehet szeretni vagy utálni, de elmenni mellettük képtelenség, hisz meghatározó irányzatai nemcsak a filmiparnak, a videojátékok világának vagy a képregényeknek, de az irodalom tortájából is tetemes szeletet hasítanak ki maguknak. Az irodalomnál maradva, szerencsére az említett két műfaj nemcsak a “régi szép időkben” virágzott, hanem ma is számos könyv jelenik meg hol könnyedebb, hol komolyabb cselekménnyel, stílussal, mondanivalóval. Szerencsére hazánk írói közt is akadnak akik szívesen merítenek a fantasztikum végtelen medréből mint pl. László Zoltán, vagy a Brandon Hackett álnéven futó Markovics Botond. Ám mindig akadnak lelkes és tehetséges amatőr írók akik szeretnék megmutatni a nagyvilágnak, hogy milyenek az ő fantasy és sci-fi történeteik. S pont nekik született meg még 2018 tavaszán a Gabo kiadó fantasy és science-fiction novella pályázata, mely a legjobb művek számára nyomdai megjelenést biztosított. A kezdeményezés időközben éves “hagyománnyá” formálódott, hisz azóta minden évben rendszeresen megjelenik az adott év pályázatán nyert művekből, valamit felkért ismert szerzők szerzeményeiből összeállt antológia.

Mi pedig a Gabo kiadó jóvoltából idén elhoztuk Nektek az angtológia széria legfrissebb darabját.

Az idei kiadvány az elődeihez hűen látványos, keménykötésű borítóval, vastag lapokkal jelent meg, hogy igazi minőségi hatást keltsen, amikor az ember a kezébe veszi. A rövid előszó után tizenöt igazán változatos, hangulatos novella vár ránk.

Figyelemmel kísérhetünk egy elkeseredett tudóst, aki nemcsak a világot, de saját lányát is próbálja megmenteni egy a Földet ellepő idegen létformától. Bepillanthatunk egy paraszti család életébe, kiknek mindennapjait egy sárkánygyík keseríti meg. Vidékről felköltöző a budapesti underground életbe belecsöppenő vámpír élményeit kísérhetjük figyelemmel. Mágia, termelés és emberi életek a szocializmus árnyékában? Bizony lesz ilyen is. Ahogy láthatjuk azt is, mit művel egy horror rajongóval élete legkeményebb horrorkötete… és még sok más történet.

Eme kis ízelítőből is látható, hogy a felhozatal szerencsére igen változatosra sikeredett, így mindenki megtalálhatja benne az ő szájízének való történetet, hisz itt tényleg van minden. Nagy öröm volt olvasni a magyar vonatkozású történeteket, ahol ügyesen sikerült az íróknak átadni az igazán “magyar hangulatot”, amit talán csak a mi népünk ért meg, aki itt él a Kárpát-medence közepén panel lakásokban, vagy vidéki “kádár kockákban”, lepukkant erdei táborokban nyaraltak, esetleg a Balaton parton majszoltak lángost, s akik megélték a keleti blokk sajátosságait, melynek morzsái még mindig itt élnek és léteznek köztünk. Nehéz ezt megfogni, nekem sem igazán megy a dolog, itt még is sikerült az szerzőknek elérni azt azt érzését, hogy bizony ez a miénk. Ahogy a többi egyéb novellának is sikerült megteremtenie a maga sajátos hangulatát legyen szó valóságos, vagy kitalált helyszínekről. Sőt még az olyanok is amik eleve egy létező mű kifacsart változatára épültek.

Az amatőr szerzők jelenlététől nem kell egyébként megrémülni, hisz egyikük alkotása sem üt el színvonalban lényegesen a felkért írók munkáitól. De ennek ellenére is azt kell mondanom, hogy kissé hullámzó a felhozatal, nem is a minőségben, vagy hangulatban, hanem míg egyes novellák valósággal lubickolnak a fantasztikum tengerében, addig mások épp csak megnedvesítik a kisujjukat benne. Utóbbi írások is élvezetesek, de volt egy-kettő aminek bekerülését nem igazán értettem, hisz lényegesen “szegényesebb” volt ilyen szempontból társainál, aminek a végére épp csak bepöccintettek valamit, hogy beférjen ide. Nyilván nem tudom mik voltak az egyéb nevezett művek, ahogy a bírák döntéseinek miértje mögé sem látok, de akármennyire is tetszettek egyébként az említett novellák, én bizony igencsak kilógónak éreztem őket.

De ami a lényeg, és igazából ez számít, hogy mindvégig igenis élveztem az antológia olvasását, hisz vártam mi lesz a következő történet. S ez az igazi varázsa ennek az antológiának, hisz ha nem is világrengető műveket kaptam, és néhol kérdőn néztem, hogy “ez miért is került bele a kiadványba?”, még is vitt előre és mindig akartam tudni mi lesz a következő történet. Sőt egyes esetekben akár egy teljes regény formájában is szívesen olvastam volna a történtekről, ami novella esetében ritka dolog.

Egy szó mint száz, Az év magyar science fiction és fantasynovellái 2021-es kiadvány ha nem is egetrengető, de ideális szórakozást nyújt minden a címben szereplő műfajok iránt érdeklődő számára.

A kötetért köszönet illeti a Gabo kiadónak, akiktől ITT rendelhető meg a könyv!

Értékelés: 8/10

wooltur

Be the first to comment on "Kleinheincz Csilla – Roboz Gábor (szerk.): Az év magyar science fiction és fantasynovellái 2021"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .