Crabs (2021)

Mindentudó Wikipedia barátom aszongya, hogy „a tőrfarkú rákfélék élő kövületek, a tengeri ízeltlábúak egyik legősibb csoportja. A földtörténeti ókor korai szakaszában alakultak ki, és már az ordovícium időszakban, 450 millió évvel ezelőtt is léteztek.” Ezen tény tudatában viszont igencsak hervasztó, hogy eddig még senki nem csinált róluk horrorfilmet; egészen mostanáig kellett várni rá, hogy eme őrületes hiányosságot pótolják.

A tengerből kimászó tőrfarkú rákok első áldozata egy tengerparton kefélő fiatal pár, majd egy hatalmas szétzabált bálnát sodor partra a víz, de azért majd mások is áldozatul esnek a fenevadaknak, ofkorsz. A fenyegetés adott, a seriff meg nyilván nem hisz ilyen kitalált dolgokban. Szerencsére a végzősök bálját megtartják, szóval a vérfürdő célegyeneseben, majd tőrfarkú rákjaink a film második felében előbújnak a páncéljukból, és felegyenesedve ördögi morcogások közepette lepik el a várost és ölik halomra a kedves lakosokat. A fináléban az unszimpatikus, házi technológia-megszállott mozgássérült srác a postán rendelt sugárzó energiaforrásának segítségével épít egy mecharobotot, majd szembeszáll a toronyház méretű anyarákkal…

A végső kaiju-harcot leszámítva sajnos nem vagyok elégedett a látottakkal, bár szerintem ezzel a véleményemmel nem vagyok/leszek egyedül. A címszereplő állatkák lehettek volna többet a képernyőn, a sűrűn jelentkező zenés montázsokból pedig jóval kevesebb. Ha már komikusra vették a figurát egy ilyen gyilkos rákos koncepció kapcsán, nem mindig szerencsétlen Radunak kellett volna hoznia az erőltetett poénkodást, de a seriff-helyettes és a dögös tanárnéni románca is elég sekélyesre sikerült.

Nem elég vagány a produkció; a Crabs sajnos semmilyen hangulatot nem árasztott magából a nézése közben, a hirtelen képernyőre kerülő ad hoc dolgok (postán rendelt energiaforrás, egy éjszaka épített óriásrobot stb.) pedig szintén nem segítettek a jobb átélésben. A ritkán jelentkező CGI rendben volt, és a rákok támadásai amúgy korrektnek bizonyultak. Viszont ha már horror-vígjáték gyanánt eleve komolytalanra lett véve az  egész, igazán elmehettek volna az agyament szórakoztatási faktor felé, őrültebb dolgokkal és ingerkeltőbb baromságokkal, mert ez így sajnos a fiktív mutáns állatos mezőnyben csak gyenge közepes. Kár érte.

Értékelés: 5,5/10

eyescream

Be the first to comment on "Crabs (2021)"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .