Swarm of the Snakehead (2006) / Snakehead Swamp (2014)

Az ezredforduló után másik két szörnyűséges(en gyatra) creature feature – jelesül: Snakehead Terror (2004), illetve Frankenfish (2004) – szintén a kígyófejű halakat választotta borzongásának főszereplőjévé, azonban még ez a tény sem tántoríthatta el aktuális produkciónk készítőit, hogy egy újabb fergetegesen pikkelyes bőrt húzzanak le erről az egyébként tényleg ijesztően kinéző lényről.

Swarm of the Snakehead (2006)

Történetünkben egy diszfunkcionális – tehát esetünkben édesanya nélkül működő – háromgyermekes család vidéki vakációjába nyerhetünk bepillantást, ahol aztán a cselekmény egy pontján a címszereplő kígyófejű halak kezdenek el fel-feltünedezni, majd őrületbe kergetni és/vagy kicsinálni az egyébként iszonyatosan imbecilisen viselkedő szereplőgárdát.

Mivel a film eleve komikus vénával tálalja a kígyófejűek támadását, így nem érheti a készítőket a vád, hogy bármit is komolyan akartak venni. A külön vokális csatornával rendelkező kreatúra egyébként mind szerethetően gumi-, mind pedig kezdetleges CGI-formában is tiszteletét teszi. Arra viszont gondosan ügyeltek, hogy irtózatos lényeink általában csak fejtől felfelé legyenek láthatóak, haha!

Igazából ez egész leginkább egy jelzésértékű, csapnivalóan béna szörnyekkel dúsított olcsó vígjátékra hasonlít, mintsem egy bármiféle cidris atmoszférával kecsegtető horrorra, amiben mondjuk néha nevetni lehet az egyes balfaszkodó szereplőket érő gegeken. Zenés betétekben karaktereink által magukhoz ölelt halszörnyek, itt-ott kifröccsenő vér és némi fizika tűnik fel a szörny-rajzás megoldására a fináléban. Ha másfél óra alatt garantáltan el akartok fáradni, csak akkor merem javasolni, haha!

Értékelés: 4,5/10

Snakehead Swamp (2014)

Ebben a nyolc évvel később televízióra készült produkcióban szintén ezen lények szerepelnek, mint minden baj forrása. Ugyanis egy teherautó által szállított genetikailag módosított kígyófejű halak egy (most figyeljetek!!) helyi sámán varázs-ármánykodására kiszabadulnak, és szépen-lassan elözönlik el a békés louisianai torkolatban élő népeket.

Tény, hogy ez a produkció már egy sokkal komolyabban vehető alkotás. A déli állam mocsárbűzös helyszíne egészen jól sikerült. Ha úgy nézzük, van már fenyegetést jelentő hangulata, és nem csak véletlenszerű kisvárosi beállításokat kell nézegetnünk, amelyben vicceskedő és/vagy direkt imbecilis szereplők jelennek meg.

A CGI-jószágok már embernagyságúak, és a szárazra kimászva is képesek támadni, emiatt aztán elég sokszor élnek az aktuális képkivágásból elragadott áldozatok hihetetlenül olcsó megoldásával. Elképesztő például az a rész, amikor a fiatalok egy part menti házba zárkóznak be a szörnyek elől – mintha csak két lábon járó élőhalottak lennének -, de ezek a fifikás lények még oda is becsúsznak az uszonyukon. Véglegesen persze csak a katonaság bombázása és némi szolid erdőtűz tudja megállítani őket, de addig jópár mellékszereplő végzi holtan. Kiemelném azt a korszakalkotó megoldást, ahogy egy homályos kamera jelképezi a vérszomjas hal száját, és mi úgy láthatjuk a történéseket.

Sokkal komolyabb hangvételű, közepesen nézhető televízióra szánt film, mellyel a kevésbé igényes szörnyes filmek rajongói nem nagyon foghatnak mellé.

Értékelés: 6/10

eyescream

Be the first to comment on "Swarm of the Snakehead (2006) / Snakehead Swamp (2014)"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .