Katla (2021) (Rejtélyes jég) 1. évad

katlaA Katla című Netflixes sorozat szó szerint az egész világnak megfelelt Katlaként, magyar forgalmazásban valamiért mégis szükségesnek érezték, hogy az igen blőd Rejtélyes jég címmel illessék. Nem tudom ezt mivel magyarázni, mert úgy vélem Izland földrajzáról nem csak a magyarok nincsenek igazán naprakész információk birtokában.

A Katla ugyanis egy 10 km-es kráterű vulkán Izland déli részén, nem messze a 2010-ben „világhírnévre” szert tett Eyfjafjallajökulltől. Mikor utóbbi 2010-ben rövid időn belül kétszer is kitört, a légkörbe jutott vulkáni hamu miatt egész Európa légi közlekedése lebénult. Ehhez a jégtakaró alatti (szubglaciális) vulkánhoz hasonlóan igen aktív a Katla is: utolsó kitörését 1918-ra datálják, de egy kisebb 1955-ben is lehetett, csak ez nem hatolt át a jégtakarón. A Katla 1999 óta folyamatosan aktív, és a geológusok azóta is tartanak tőle, mert bármikor eljöhet a perc, amikor kitör. Olyannyira, hogy Izland akkori elnöke figyelmeztette is a világot, hogy ideje elkezdeni kidolgozni a terveket a kitörés esetére Izlandon kívül is.

katla
Bár a kitörés egyelőre várat magára, az izlandi néplélekben nyomot hagyott az utóbbi két évtized – mi más hívhatta volna életre ezt a sorozatot? A Katla egy napjainkban játszódó misztikus thriller, melynek a vulkánhoz közel található Vík falu szolgáltatja a helyszínt. A történet szerint a vulkán kitört, és a lakosságnak az a néhány tagja, akiket nem evakuáltak, már egy éve küzd a vulkánból ömlő hamuval. Maszkot kell hordaniuk, nagyobb viharok esetén el sem szabad hagyni házaikat, és szennyezetté vált a vizük, földjük is.

katla
Egy nap egy ismeretlen nő bukkan fel a gleccser felől, teljesen meztelenül, ám talpig hamuval borítva. Miután kórházba szállítják, kiderül róla, hogy egy húsz évvel korábban a faluba látogató svéd Gunhild (Aliette Opheim) az. Hamarosan mások is követik: a vulkán kitörésekor eltűnt Ása (Íris Tanja Flygenring), és vulkánt vizsgáló geológus, Darri (A Valhalla-gyilkosságokból megismert Björn Thors),  három évvel korábban elhunyt kisfia is előkerülnek hasonló körülmények között. A cselekmény vázát e három karakter köré építi fel a sorozat, de a főszereplők nem ők, hanem azok, akikhez „visszatértek”. Ása nővére, Gríma (Guðrún Ýr Eyfjörð) nem tudta elfogadni húga lehetséges halálát; Ása és Gríma időközben megözvegyült édesapja Thór (Ingvar Sigurdsson)annak idején szerelmes volt Gunhildbe és házasságtörést követett el vele; Darri pedig éppen válófélben van, miután a kisfiú halálát követően elhidegültek feleségével.

katla
E leírás alapján úgy tűnhet, színtiszta drámát kapunk, de valójában leginkább a sci-fi és a thriller elemei keverednek a drámai elemek mellett. A történet fő mondandója azonban mégiscsak drámát idéz: vajon azért tértek-e vissza ezek az emberek, hogy ők és környezetük új esélyt kapjon, hogy kijavítsák életük legnagyobb hibáit? Filozofikus jellegét tovább erősíti cselekménytelensége, és az, hogy elsősorban a belső lélektani folyamatokra koncentrál, a különböző szereplők különböző élettörténetei más és más válaszreakciókat váltanak ki belőlük, mikor régen elvesztett szerettük visszatér.

katla
Izlandi mű révén talán nem meglepő, hogy a Katla nagyon lassan építkezik. Az információkkal fukarul bánik, a párbeszédek célratörők, és a szereplők nem kotyogják csak úgy ki minden gondolatukat. Ezt bizonyos szempontból megsínyli a karakterépítés – főleg Gríma és Ása története nem sikerült kellően erősre, velük kissé nehéz azonosulni, de a többiek esetében is nagyfokú empátiára van szükség a néző részéről ahhoz, hogy megértse reakcióikat.

katla

A Katla igazi varázsa az izlandi tájban rejlik, és a sorozat mesteri operatőri munkájában, amellyel bemutatják azt. A hamufedte, sivár, sötét táj megalapozza a melankolikus atmoszférát, ami áthatja az egész évadot. Sajnos csak említés szintjén, bármiféle kifejtés nélkül kerül képbe a helyi mondavilág, aminek pedig a sejtetés szerint igencsak jelentős szerepe van az eseményekben. Igazi válaszokat ne várjon senki, a Katla az utolsó percig megmarad misztikus történetnek, és leginkább csak elgondolkodtatja a nézőt, hogy mi is történhetett, és mindennek mi lehetett az oka.

Kinek ajánljuk: Az izlandi táj és a skandináv krimik szerelmesei megtalálják a számításaikat – nekik szinte kötelezőként is merem ajánlani. Cselekményben szegény, elmélyülős történetek kedvelői szintén szerethetik.

Értékelés: 9/10

Blissenobiarella

Be the first to comment on "Katla (2021) (Rejtélyes jég) 1. évad"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .