Amiért számomra relevánsnak tűnt bemutatni ezt az 1965-ben készült kultikus státuszú, fekete-fehér mozit az az a tény, hogy több forrás is a világ egyik legrosszabb produkciójának kikiáltotta ki. Nem szimplán arról van szó, hogy alacsony költségvetése miatt technikailag IS elavultnak hatott, hanem hogy eredendően vidám és komikus hangvételét produceri nyomásra komollyá alakították, az így létrejövő fura kettőssége okán pedig teljesen skizofrénné vált a hangulata.

Mivel egy Marson dúló atomháború kipusztította a vörös bolygó teljes női lakosságát, ezért egy onnan származó hercegnő és (erős artikulációval bíró) csúcsos fülű kopasz doktora az űrhajójukkal a Föld nevű bolygóra utazik, hogy ellopják az ottani nőket, és tervük szerint velük népesítsék be a planétájukat. Eközben egy NASA által kifejlesztett android – ő lenne a címben szereplő Frankenstein – űrhajójának balesete következtében visszazuhan a Földre. Egészen pontosan Puerto Rico-ba, ahova időközben a marsiak is megérkeznek.

A marsiakkal való harcot követően immáron elcsúfított arcú androidunk random embereket kezd el vegzálni és öldösni. Persze a marsiakat sem kell félteni: lézerfegyverükkel füstté változtatva irtják a férfinépet, és serényen rabolgatják el a bikinis nőket, többek között egy házibuliról. Tudósaink sugármérővel nyomára akadnak a csúnyára maszkolt és megzavarodott androidnak, akit később szintén elkapnak, és az űrhajó fedélzetére citálnak. Miután megmaradt hősünk a helyzet súlyosságát ecseteli, a katonaság az elfogott utasokkal mit sem törődve bombázni kezdik az idegen űrhajót. A fináléban az android egy kézitusában mérkőzik meg a földönkívüliek hegyesfogú, izmos és szőrös szörnyével, hogy aztán mintegy végső csattanóként magára robbantsa a marsiak űrhajóját.

A számos címen (Duel of the Space Monsters, Frankenstein Meets the Space Men, Mars Attacks, Puerto Rico, Mars Invades Puerto Rico, Operation San Juan) futó produkció  eredetileg egy könnyed sci-fi/horror komédiának készült, csak aztán a producerek valamiért egy teljesen komoly művet akartak látni belőle. A sűrűn felcsendülő vidám kísérőzenéje is egyébként ez előbbire enged következtetni. Így esett, hogy egy komikus hangvételű, ámde komolynak láttatott, mindent összevetve pedig kevéssé meggyőző alkotásként végezte.

Vicces például, hogy a királynő és a dokin kívül mindenki szkafanderruhában tartózkodik az ufóban vagy hogy az aprócska űrhajójukon éppen akad egy rácsos börtönhelység, benne egy ocsmány szörnnyel. Ebben az Ed Wood költségvetésnél azért valamivel nagyobb pénzből kigazdálkodott produkcióban ugyan nincsenek hatalmas trükkök (inkább kosztümökkel és maszkokkal készültek a látványra), azonban archív katonai felvételeket sikerült belecsempészni a komolykodás jegyében. A földönkívüli űrhajó is valami eszméletlenül szürreálisan néz ki, a kopasz marsiak hihetetlen maszkolásáról nem is beszélve, haha!

Mindent összevetve nem védem a filmet, mert kellően ügyefogyott, ebből kifolyólag pedig szerethetően béna, de azért közel sem olyan nézhetetlen és szörnyű, mint azt az elején (vagy éppen az elfuserált címből) gondolni lehetne. Egyértelmű, hogy bőven eljárt feletti az idő, de hát ezeket a klasszikusan bugyuta sci-fiket milyen más megfontolásból is nézné az ember, mintsem bűnös szórakozást gyanánt?! Retró-bája helyén van, és ezzel gyakorlatilag ma is hódítani tud a kevésbé minőségi mozik rajongóinak körében.

Értékelés: 4/10

eyescream