Umma (2022) (Umma – Anyám szelleme)

ummaAz HBO Max műsorán elérhető Umma az idei év egyik erősebb marketinggel rendelkező horrorja, ami nem is csoda, ha azt vesszük, hogy a producerek – egyébként nem csekély hosszúságú – névsorában ott találjuk azt a Sam Raimit is, akinek nevéhez az utóbbi évtized számos horrorsikere fűződik.

A történetben minden meg is van hozzá, hogy nagyszerű zsánerfilm lehessen, a 21. századi hollywoodi horrorok receptje szerint: az Umma középpontjában az anyaság áll, ami igen népszerű téma a 2000-es évek óta. Bong Joon Ho író-rendező Madeo (Mother) című filmje ma már klasszikusnak számít, ahogyan a 2014-es Babadook is jó úton halad afelé, hogy a zsáner egyik alapműveként tartsuk számon. Emlékezetes volt Muschietti Mama című horrorja is 2013-ból, melyben rendezőként debütálhatott, és el is hozta neki a későbbi AZ és AZ – Második fejezet rendezésének lehetőségét. Aronofsky nevéhez fűződik a talán leginkább megosztó darab – míg az Anyám! (Mother!) egyesek szemében mestermű, mások számára megvetendő fércmunka maradt.

umma

Az Umma főszereplőjét, Amandát játszó Sandra Oh a magyar közönség leginkább az A Grace Klinikában (Grey’s Anatomy) játszott szerepéből ismerheti, filmográfiáját áttekintve a horror új terep számára. A kanadai színésznő koreai gyökerei biztosítják a film másik fontos alapkövét, a kulturális egzotikumot. Amanda és lánya Chris (Fivel Stewart) nem mindennapi életet élnek: elszigetelt, villamos áram nélküli farmjukon folytatott méhészetükből tartják fenn magukat. Chris vágyik a változásra, az izolációból való kitörési próbálkozásai adják a film generációs konfliktusait. Amanda maga is eltávolodott a koreai hagyományoktól, de azok újra betörnek életébe, amikor nagybátyja a hagyományoknak megfelelően elhozza neki elhunyt anyjának hamvait és emléktárgyait.

umma

Amikor ilyen módon emlékeztetik múltjára, Amandán elhatalmasodik a rettegés, hogy súlyosan abuzív  anyja (a film címe egyébként az “anya” szó koreai megfelelője) hatásait nem sikerült levetkőznie, és maga is olyanná fog válni, mint ő volt. Újra és újra megjelenik előtte a nő szelleme, félelmei pedig egyre messzebbre taszítják lányától is.

umma

Az Umma alapreceptjében minden megvan ahhoz, hogy nagyszerű filmet lehessen belőle forgatni, azonban a történet faék egyszerűségű előadásmódja elveszi ezt a lehetőséget tőle. Míg a legtöbb bőr alá hatoló horrorfilm ismérve az, hogy a kimondatlannal, a sejtetéssel tudnak nyugtalanságot kelteni a nézőben és a feszültséget a végső eksztázisig nyújtani a cselekményben, az Ummában több alkalommal is maga Amanda mondja ki félelmeit. Itt nincsenek rejtélyek, nincs a képzelőerőnkre hagyva semmi, csak jelenetről jelentre sodródva várjuk, hogy a jumpscare-eken túl is megpróbáljanak hatni ránk valamivel.

umma

A film fantáziátlansága Chris karakterében is erőteljesen megmutatkozik. Hiába, hogy Sandra Oh-val kiválóan dolgoznak együtt, és Fivel Stewart színészi tehetsége akkor csillog igazán, amikor kortársával szerepel, az Umma nem kezd semmit elszigetelt életének hatásaival, ahogyan vágyaival sem.

umma

Talán éppen ez a fantáziátlanság az oka, hogy a film befejezése is messze áll attól, hogy katartikusnak nevezhetnénk, mi több, bizonyos szempontból egyenesen blőd.

Az Umma egy szerencsétlen próbálkozás, egy azon filmek hosszú sorában, amelyek nem tudnak, nem akarnak a saját maguk által felállított problémákra, társadalmi kérdésekre érdemben reflektálni. Megelégszenek azzal, hogy a témaválasztás leülteti a nézőket a film elé, és csörög a kassza.

Értékelés: 4/10

Blissenobiarella

Be the first to comment on "Umma (2022) (Umma – Anyám szelleme)"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .