The Walking Dead – 11. évad (2021)

The Walking DeadNem hiszem, hogy bárki előre látta a 2010-ben debütáló The Walking Dead szenzációs népszerűségét, az AMC azonban tizenegy (!!!) szezonon keresztül kitartott az élőhalottak seregét felvonultató horror-dráma mellett. A poszt-apokaliptikus zombi sorozat hallatlan sikerével végleg „berágta” magát a popkultúrába, és megkerülhetetlen referencia lett a XXI. századi tévénézői szokások megreformálásában.

Azonban minden jó véget ér egyszer, tavaly ősszel közel száznyolcvan epizód után elköszöntünk főhőseinktől, és nekem jutott a megtisztelő feladat, hogy kivesézzem az utolsó felvonás történéseit. Ha kíváncsi vagy az előzményekre, itt találod az első öt, illetve a második öt szezon összefoglalóit! A lecke fel volt adva az alkotóknak, hiszen a leggyengébb nézettséget produkáló tizedik évad után kellett méltó módon elbúcsúztatni kedvenc karaktereinket.

A dolgok közepébe vágva elárulhatom, hogy szerencsére ezt tisztességesen megugrotta a kreatív csapat. Ráadásul az utolsó felvonással sikerült visszacsábítani néhány nézőt a képernyők elé, bár a két-három millió körüli közönség már csak töredéke a korábbi pazar nézettségi mutatóknak.

The Walking Dead

Az évad középpontjában a Commonwealth közösséggel való találkozás áll, akik fejlett felszerelésekkel és több mint ötvenezer túlélővel rendelkeznek. Az első ránézésre idilli időutazás az apokalipszis előtti időkre azonban túlzottan szép, ahhoz, hogy igaz legyen. Emellett a másik központi konfliktus főhőseink összecsapása a Kaszásokkal, az ellenséges túlélők egy titokzatos csapatával, amely megtámadta és elfoglalta Meridiant.

The Walking Dead

Maggie érthetően nem nézi jó szemmel új otthonának bitorlóit, de az átgondolt terv nélkül, sebtében összerakott mentőcsapat pillanatok alatt szembesül az új ellenség páratlan erejével. Az utolsó felvonás huszonnégy epizódja végül három etapban került a nézők elé, az alkotók pedig újfent remek munkát végeztek a mini-cliffhanger-ek elhelyezésével. Gyorsan ledarálható szezonról van szó, amely csak a közepén ragadt be egy kicsit.

The Walking Dead

A Commonwealth szálat szabhatták volna valamivel rövidebbre, de túlzottan nem zavartak a kissé unalmasabb epizódok sem. Ezzel szemben a Kaszás konfliktust még szívesen néztem volna tovább, Pope karakterében még éreztem potenciált, de elég hamar lepörgették ezt az ígéretes történetszálat.

Az illetékesek gondosan ügyeltek rá, hogy mindenki kedvenc karaktere megkapja a maga játékidejét, és összességében tisztességesen lekerekítették az anyasorozat történéseit. Több vezéráldozatra számítottam, az egyetlen érkezőt pedig kissé esetlennek éreztem, de ettől függetlenül tényleg nem érheti sok kritika a befejező szezont.

The Walking Dead

Annak, aki pezsgőt bontott a The Walking Dead befejezésekor, csak rossz hírekkel szolgálhatok, hiszen az univerzum tovább fog bővülni. Ugyan a leghosszabb ideje futó spin-off sorozat, a Fear The Walking Dead aktuális szezonjával szintén zárul, de új érkezőkből nincs hiány.

The Walking Dead

Leghamarabb a The Walking Dead – Dead City kerül majd képernyőkre, amely New York-ban játszódik, ahol Negan és Maggie próbálják visszaszerezni Hershel-t az emberrablóitól. Ezen kívül a közönség nagy kedvence, Daryl is megkapja a maga privát kiruccanását egészen Franciaországig. A sztoriról egyelőre nem sok további részlet látott napvilágot. Végül a korábbi mozis hírekkel ellentétben úgy tűnik mindenki kedvenc sheriffje (Rick) a tv-ben fog majd visszatérni Michonne oldalán, úgyhogy sokat nem kell gyászolnia a TWD-rajongóknak, csak ki kell várni a következő izgalmasnak tűnő projektet. Én a Dead City-re mindenképpen benevezek majd:)

8.5/10

afiaf

Be the first to comment on "The Walking Dead – 11. évad (2021)"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .