Nefarious ((ИEFAЯIOUS)) (2023)

nefariousRendszerint nagy reményeket fűzök hozzá, ha egy-egy független, csak DVD-re kiadott filmnek sikerült áttörnie a teljes ismeretlenség burkán, és némi hírnevet szerez magának (mondjuk legalább akkorát, hogy még én is halljak róla). Még inkább felkeltette az érdeklődésemet a pár hónappal ezelőtt bemutatott Nefarious című amerikai horror-thriller, amikor szinopszisát elolvastam: egy kivégzésére készülő sorozatgyilkos áll a főszerepben, aki azt állítja magáról, hogy ő egy démon.

Edward Wayne Brady (Sean Patrick Flanery) több gyilkosságért elítélt sorozatgyilkos, akinek villamosszékben való kivégzésének időpontját is kitűzték már. Egy utolsó pszichológiai vizsgálatot irányoznak elő a számára, hogy felmérjék, megfelel-e az elmeállapota, vagyis kivégezhető-e. Ezért berendelik hozzá Dr. James Martin pszichiátert (Jordan Belfi), aki szükségszerűségből van itt, nem ismeri még a pácienst, azonban Edward korábbi orvosa sajnálatos módon öngyilkosságot követett el. Első találkozásuk során a lényeg habozás nélkül el is hangzik: az elítélt gyilkos azt állítja, hogy ő egy démon, akinek valódi neve túl bonyolult lenne a mai ember számára, ezért Nefariousként azonosíthatjuk. Nefarious azt mondja, a pszichiáter maga is három gyilkosságért lesz felelős, mielőtt az ő ideje lejárna.

nefarious

A film mindeddig izgalmasan hangzik, igaz? Mindezek alapján akár egy látványos blockbuster is lehetne, de a Nefarious egészen más úton halad. A játékidő jelentős részében úgy fogjuk érezni, mintha színházban ülnénk, és egy valódi kamaradarabot látnánk, ugyanis a film „cselekménye” szinte mindvégig egy asztalnál ülve, beszélgetéssel telik a két főszereplő között (valahogy úgy, mint a No Man of God-ban). Éppen emiatt bár horrorfilmként kategorizálják, sokkal inkább a thriller illik rá. A fő kérdés akörül forog, hogy vajon Edward elharapódzó mentális betegségei szülték-e csupán a démont, vagy csak színleli az őrültséget, hogy elkerülhesse kivégzését. A film ügyesen tartogatja a nézőt kétségek között, mi is hol elhisszük a démoni megszálltságát, hol pedig a disszociatív személyiségzavarra gondolunk – ahogyan a pszichiáter is ezt a diagnózist valószínűsíti. És ezzel elérkeztünk a Nefarious egy fontos pontjához.

nefarious

A film hangsúlyozza a vallásos hit kérdését, és Dr. Martin ateizmusát a középpontba állítja. A film erősen moralizáló kérdéseket vet fel eutanáziáról, abortuszról, és egyértelműen szembehelyezkedik ezekkel. Az író-rendező páros (Chuck Konzelman, Cary Solomon) korábbi munkássága mellett ez a fő érv azok számára, akik szerint a Nefarious nem más, mint egy keresztény propaganda film. A készítők saját bevallása szerint a plakátot csalinak szánták, hogy az átlagos, nem vallásos horrornézőket is bevonzzák vele, és alaposan megtérítsék a filmmel. Ezt jól mutatja az is, hogy a kritikusok igencsak vegyes fogadtatásban részesítették megjelenését követően – és a legtöbb negatív véleményben ezt láthatjuk kidomborodni. Ezzel szemben a legtöbb közösségi oldalon elért pontszámai roppant kedvezőek: iMDb-n jelenleg 6,4 ponton áll, míg a Rotten Tomatoes-on a 35%-os kritikusi vélemények mellett a közönség 96%-ra értékelte a filmet!

nefarious

Mint a legtöbbször, most is az arany középút áll talán a legközelebb a valósághoz. A Nefarious számos erős pillanattal domborít: elsősorban a magával ragadó színészi játék, és a remekül megírt dialógusok azok, amelyek mindvégig képesek lekötni a néző figyelmét, és magával ragadni, ahogyan egyre mélyül a történet. Emellett be kell látni, hogy a rendezés felejthető, a zene pedig egyenesen pocsék.

Jól tették, hogy a Nefarioust nem küldték a mozikba, nem is oda való – azonban otthoni beszélgetésindító, gondolatokat felvető filmnek kifejezetten érdekes darab; feltéve, hogy az ember fogékony az ilyesmire. Kételkedem benne, hogy a filmről nyilatkozó, ördögűzéssel foglalkozó Carlos Martins atya – akinek az a véleménye, hogy a film roppant hitelesen ábrázolja a megszállottságot, teológiai háttere pedig remek – szavai szerint segített volna nekem abban, hogy a megtérés és a lelkem üdvössége felé fordultam volna… de démonos pszichothrillerként tetszett, amit kaptam.

Kinek ajánljuk:  Pszichológiai érdeklődésű, thrillerkedvelő, és beszélgetős kamaradarabokon is jól szórakozó olvasóinknak.

Értékelés: 6/10

Blissenobiarella

Be the first to comment on "Nefarious ((ИEFAЯIOUS)) (2023)"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .